Emlékezés az élet ezüstfájánál
Rados Virág / Forrás: Új Élet
„Mindent meg kell tenni, hogy a rossz ne történhessen meg újra”
Az élők erejére is emlékeztet az Emanuel-fa – hangsúlyozta Zoltai Gusztáv azon az ünnepségen, amelyet a hagyományokhoz híven július első vasárnapján tartottak a Raoul Wallenberg Emlékparkban álló ezüstfánál.
A Magyar Zsidó Mártírok Emlékművénél a Mazsihisz–BZSH ügyvezető igazgatója a zsidóság újjáéledő fenyegetettségére figyelmeztetett. Kiemelte: mindent meg kell tenni azért, hogy a borzalmak ne történhessenek meg újra.
Hisszük, hogy van tanulsága a holokausztnak, és az nem lehet más, mint az emlékezés – mondta ünnepi beszédében Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz–BZSH ügyvezető igazgatója július 4 én. A vészkorszak magyarországi áldozataira való megemlékezést hagyományosan minden évben e hónap első vasárnapján rendezik meg a Dohány utcai zsinagóga kertjében álló ezüstfánál.
eml__kez__s_zoltaiguszt__v.JPG
Zoltai Gusztáv a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus nevében gyújtja meg a gyertyát
Bevezetéseként az egybegyűlteket a Magyar Emanuel Alapítvány nevében Egri Oszkár köszöntötte. Ezután Zoltai Gusztáv, úgy is, mint az alapítvány titkára, üdvözölte a Magyar Zsidó Mártírok Emlékművénél megjelent közjogi méltóságokat és politikusokat.
Az eseményen tiszteletét tette Benny Sharon, Izrael Állam Nagykövetségének első titkára, Réthelyi Miklós, a humán erőforrások minisztere, Ékes Ilona, a Parlament emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes tagja, Csallóközi Zoltán KDNP-s képviselő, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, Tamás Bertalan a református egyház részéről, valamint Jávor Benedek és Csiba Katalin az LMP részéről.
Beszéde első részében Zoltai Gusztáv az Emanuel-fa felállításának körülményeit idézte fel. A Magyar Zsidó Mártírok Emlékművét 1988. július 30-án avatták fel Herzl Tivadar egykori szülőházánál, a Dohány utcai zsinagóga kertjében, a Raoul Wallenberg Emlékparkban. Az alkotás az Emanuel Alapítvány ajándéka a vészkorszak 600 ezer magyarországi zsidó áldozatának tiszteletére. A szervezetet 1987-ben New Yorkban Tony Curtis magyar származású amerikai színmű- Emlékezés az élet ezüstfájánál Mindent meg kell tenni, hogy a rossz ne történhessen meg újra vész hozta létre édesapja, a Mátészalkáról New Yorkba emigrált Emanuel Schwartz emlékére. (A fa neve így két értelemben is jelképes, hiszen a héber férfinév jelentése: „velünk az Isten”.)
Az emlékmű alapító okiratát Edgar Miles Bronfman kanadai üzletember, akkoriban a Zsidó Világkongresszus elnöke, Elie Wiesel Nobel-díjas író és Varga Imre szobrászművész, a mű alkotója írta alá. Tanúsítva az utódok számára a mély és örök gyászt – mondta Zoltai Gusztáv, idézve: „hogy emlékezzünk a halálmenetekbe kergetett, a munkaszolgálatra és a koncentrációs táborokba hurcolt elődeinkre, akiket gyilkosaik csak azért pusztítottak el, mert Izrael népéből valók”.
A fűzfát formázó, krómacél plasztika levelein egy bizonyos összeg fejében örökítették meg a holokauszt áldozatainak nevét, a befolyt pénzt pedig a Dohány-zsinagóga felújítására fordították. Zoltai leszögezte: csaknem fél emberöltővel ezelőtt az Emanuel-fa elsősorban a múltra emlékeztetett, ám ma a szobor újabb fenyegetésre figyelmeztet. Utalt rá, hogy ismét teret hódítanak szélsőséges megnyilvánulások, sőt, hangoztatóik egy része politikusként a Parlamentbe is bekerült.
E jelenségekkel szemben az Emanuel-fa a halottakról és az élők erejéről egyaránt tanúságot tehet – hangsúlyozta a Mazsihisz–BZSH ügyvezető igazgatója. Hirdetheti a győzelmet, a tudást, a fejlődést. Emlékeztethet a németeket megállító kurszki hősökre, a gyermekbénulás elleni védőoltás feltalálójára, a gyógyszerkutató Jonas Salkra és intézetére, a képzőművészeti és irodalmi műhelyekre. Zoltai az európai kultúra emberének a szabad gondolkodásba vetett hitéről beszélt. Ha az okos, higgadt taktika olykor engedi is egy darabig a szélsőséges megnyilatkozásokat, eljön a pillanat, amikor felismeri ezek veszélyeit, és „a rossz szellemet visszazárja a palackba” – mondta.
A közös emlékezés lélektanát szemléltetve a szónok egy, az ezüstfa egyik levelére felvésett nevet említett: Kohn Ignácnéét. Az asszonyt Bergen-Belsenben pusztították el. Azok, akik bűnösek voltak a meggyilkolásában, mondta Zoltai, nem láthatók a leveleken, mert az utókor az áldozatokhoz figyelmes, a gyilkososaikhoz nem – de Isten tudja, kik ők.
Schwezoff Dávid kántor lebilincselő imaéneke után Frölich Róbert főrabbi a Rabbitestület képviseletében szólt a jelenlévőkhöz. Idézte a Mózes IV. könyvének 25. fejezetében olvasható Pinchász történetét, így állítva párhuzamba az ókori és a jelenkori zsidóság sorsát. Pinchász, Eleázár fia, Áron unokája védte meg a zsidóság erkölcsiségét, a pusztában bolyongó nép jövőjét. A nép ugyanis idegen isteneket imádott, híveikkel közösséget vállalt, ezért az Örökkévaló el akarta pusztítani. Megparancsolta hát Mózesnek, ő pedig továbbította e parancsot Izrael bíráinak: mindegyik ölje meg emberei közül azokat, akik az idegen istennek szolgálnak.
Pinchász azonban, látva, hogy egy izraelita férfi előkelőség és egy szintén előkelő midjánita nő együtt betér az egyik sátorba, utánuk ment, és lándzsájával leszúrta őket. A Világ Királya ekkor azt mondta Mózesnek: „Áron pap fiának, Eleázárnak a fia, Pinchász elfordította haragomat Izrael fiaitól, mert az én féltésemmel féltette őket, így féltésemben nem irtottam ki mind Izrael fiait. Mondd meg hát neki: Átengedem neki a béke szövetségét, legyen örökre az övé és utódaié a papi tisztség. Mert síkra szállt Istenéért, ő mutathatja be az engesztelő áldozatot Izrael fiaiért.” Az Örökkévaló parancsára Mózes háborút indít a midjániták ellen; Pinchász viszi a szent edényeket és a harsonákat. E háborúban nem volt fogoly és zsákmány, mert mindent Istennek kellett szentelni.
Frölich főrabbi szerint száz évvel ezelőtt szintén harc előtt állt a zsidóság – nem az ókori értelemben ugyan, de akkor is azért a földért, ahol élni rendeltetett neki. Jókora darabot meghódított a művészet, a tudomány, a mindennapi élet területéből: orvosok, jogászok, ügyvédek, színészek, írók, költők, újságírók, kereskedők kerültek ki soraiból. Az „újkori midjániták” nem az erkölcsiségüket akarták aláásni, hanem az életüket vették el – példálózott a szónok.
eml__kez__s_fr__lichr__bert.JPG
Frölich Róbert főrabbi
Mindamellett a magyarországi zsidóság 600 ezer áldozat árán is túlélte a pusztulást. De mielőtt bárki úgy vélné, a vészkorszak elmúlt, és a múlt nem tér vissza, hangsúlyozta a főrabbi, figyelmeztessen a veszélyre a „jelenlegi mindjániták” fellépése az írott és elektronikus sajtóban, az utcán, az Országházban. Frölich Róbert végül elmondta az áldást: „Mennyei Atyánk, terítsd végre reánk békességed sátorát. Add, hogy ne kelljen védekeznünk.”
A beszéd után Egri Oszkár felkérte az arra meghívottakat, hogy gyújtsák meg az ezüstfa előtti hat gyertyát a 600 ezer magyarországi zsidó áldozat emlékére. Az első gyertyát Benny Sharon, Izrael Állam Nagykövetségének első titkára lobbantotta lángra. A másodikat Zoltai Gusztáv a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus nevében, a harmadikat Streit Sándor, a BZSH elnöke, a negyediket Frölich Róbert főrabbi a Rabbitestület nevében, az ötödiket Lazarovits Ernő külügyi vezető a magyarországi holokauszttúlélők képviseletében, a hatodikat Bandi Ágnes és Fiegel Dávid a magyarországi zsidó ifjúság küldötteként. Ezután hangzott el Schwezoff Dávid kántor szívbe markoló előadásában a Kél málé ráchámim.
A megemlékezést Frölich főrabbi felkérésére a közösen elmondott kádis zárta. A lassan szétszéledő sokaság egy darabig még körülállta az ezüstfát, Varga Imre szobrászművész alkotását, akit Zoltai Gusztáv így méltatott: „Megfogalmazta a legszentebb emberi kötelességet: az emlékezést. Hogy elmesélhessük fiainknak, mi volt velünk a világban, és mi a kötelességünk.”
eml__kez__k.JPG
Emlékezők (Strausz Éva felvételei)
