Udvariatlan kommentár
Fekete György / Forrás: Stop
A Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok világnapja alkalmából rendezett konferencia két szónoki teljesítményéhez.
Balog Zoltán, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes elnöke közölte: a 2006-os őszi események is emberi jogi hiányokat jeleznek, mint ahogy az is, hogy az emberek saját biztonságuk megvédését már nem az államtól várják.
„A gárdaprobléma messze nem szélsőjobboldali probléma” – jelentette ki a Fidesz politikusa, aki szerint a jelenleginél sokkal jobb, összehangoltabb és hatékonyabb munkára van szükség az állami szervektől, hatóságoktól ahhoz, hogy az emberek azt gondolhassák: nincs szükség önbíráskodásra, gárdákra. (Szerkesztve a magyar sajtó vonatkozó híradásaiból.)
Tehát a Magyar Gárda nem a rasszizmus terméke, létrehozói is megszűnnek cigánygyűlölők lenni, ha – persze és amennyiben – az állam megvédi őket a rájuk és ingóságaikra támadó romáktól. Ám az állam olyanok kezében volt az utóbbi években, akik a polgárokat semmibe vették… Valójában ez Balog lelkész úr tétele.
Lomnici Zoltán (a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke) ugyanezen a rendezvényen kiemelte: ma még Magyarországon az emlékezés megosztott, pedig „a magyarság mártírjai azt várják tőlünk, hogy közösen emlékezzünk” a holokauszt, a málenkij robot, Recsk és 1956 áldozataira.
Ez szintén arcpirító kritikátlanság, egyszerűen szólva: pofátlanság. Hiszen nem a magyarországi zsidó származású emberek rekesztették ki zsidónak nem minősíthető polgártársaikat a magyarság közös fájdalmaiból, hanem éppen az ő tragédiájuk a kitaszított – a mai napig a honi közvélekedés többségében.
Különben Elie Wiesel, a holokausztra emlékezés utazó hangja – most, hogy nálunk járt – előadásaiban egyetlen szóval se említette a „kommunizmus bűneit”. Nyilvánvaló, ez nála következetesség, mert tudatosan kerüli a náci rémtettek relativizálását. Ezért nem helyezi egy gyékényre a két fájdalom közgyászát. Átlát a Balog és Lomnici féle politikusi figurák sandaságán. És ezenfelül Úriember (vagyis ő a Polgár), hiszen Balog Zoltán jogos megkritizálásával igencsak kivárt. Csupán az elutazása előtt adott rövid nyilatkozatában rótta fel neki lelketlenségét, miszerint a Fidesz-politikus tagadta, hogy a jelen hazai antiszemita történései társadalmi súlyúak lennének és értük elsősorban rasszistáink (meg cinkosaik) a felelősek. Balog ugyanis szerdán a parlamentben, a Wiesel tiszteletére tartott ülésen, a világszerte megbecsült vendég arcába mondta, hogy az antiszemitizmus kérdésének problémaként való fölvetését a mai Magyarországon jellemzően politikai csodafegyvernek használják. Wiesel azonban türelmet tanúsított, talán abban bízva, hogy a parlament kisebbségi bizottsági elnöke előbb-utóbb érzékeli a számára és hívei részére megelőlegezett empátiáját, megértését. Tudniillik – Wiesel – a megelőzően adott interjújában (teljes terjedelmét távozására két napra sugározta az ATV), meg különböző tárgyalásai, eszmecseréi, társasági érintkezései alkalmával, higgadtan ugyan, de kritikailag megfogalmazott több mondatot is Kelet- és Közép-Európa kommunista múltjáról, mint a szerves demokratizálódás hatalmas akadályáról. Erre kapta válaszul országunk mostani antiszemitizmusának elbagatellizálását, továbbá a nácizmus és a kommunista rendszerek egyenlősítését, valamint a holokauszt „egy súlycsoportba hozását” az államszocializmus okozta magyar nemzeti sérelmekkel. Először – mint jegyeztük – az országgyűlésben, majd a Polgári Magyarországért Fidesz-konferencián. Mindkétszer, rögzítsük csak, Balog Zoltántól. Attól a valakitől, aki olyan alapítvány kuratóriumi elnöke, amelynek honlapja szélsőjobboldali internetes lapot reklámoz (e pillanatban is), ahol a legundorítóbb, legacsarkodóbb, minden jó érzést nélkülöző kolumnás irományt tettek közzé Elie Wiesel látogatásának végén.
Efféle emberekkel lehetetlen okos és nemes kompromisszumokat kötni. Mert ez volt a viszonzás, hogy nem sokkal korábban a MAZSIHISZ, az MSZP, az SZDSZ is jóhiszeműen aláírták azt a – Lomnici Zoltán, az említett volt főbíró által meghirdetett – felhívást, amely az emberi méltóság védelmének és a rasszizmus elleni fellépésnek örvén leszögezte: a mai Magyar Köztársaságban (határain belül is értve!) van – társadalmi tényként – magyarellenesség, vagyis államunkban veszély leselkedik a többségi lakosság nemzeti létére.
Vajon kik részéről? – kérdezzük…
A szerző tanár
