„Azért készítettem el a Radnóti-estet, mert Rómában letagadtam a zsidóságomat”
Szegő Péter
Május 6-án a ceglédi Kossuth Művelődési Központban volt – egyetlen alkalommal – látható Bálint Andrásnak, a Radnóti Színház igazgatójának egyszemélyes Radnóti-estje.
A telt ház előtti előadáson a Kossuth-díjas színművész a saját zsidóságától mániákusan menekülő, majd amiatt tarkón lövetett költőóriás zsidó, magyar és katolikus útkereséseit állította középpontba – mindezt részben saját, sok tekintetben hasonló utat bejárt családja történetein keresztül, régi dokumentumok, levelek, verstöredékek által bemutatva.
Az estről az előadás bevezetőjében Bálint András azt mondta: „Elsősorban Radnóti magyarságát, zsidóságát, katolicizmusát tárgyalja és ezt a korszakot, amiben ez a költészet létrejött és amiben az életmű helyet foglal. Tulajdonképpen egy különös kísérletet csináltam: a saját magam életét kicsit belekavartam Radnóti életébe […], ha úgy tetszik, ez az est nem Bálint András Radnóti-estje, hanem valami olyasmi címet adhatnék neki, hogy „Radnóti esete – Bálint András estje”.
Kevés dolog jellemezheti jobban a magyarországi asszimiláns zsidóság gondolkozását, mint a Radnóti-est alábbi néhány mondata, Bálint András saját személyes élménye:
„A kilencvenes évek elején Bécsbe autóztunk feleségemmel. A kocsiban a régi vitát folytattuk, én arról beszéltem – Radnótit idézve -, hogy mennyire nem hiszek a fajban és hogy a nagyszüleim több mint száz éve milyen vallásba születtek, az nem határozza meg személyiségemet, nem befolyásolja gondolkodásomat, nem lényeges tulajdonságom. Mikor kiszálltunk a Ringen, az első járókelő megszólított: nem tudom-e véletlenül, merre van a zsinagóga…”
„A Radnóti-estet azért készítettem el, mert Rómában letagadtam a zsidóságomat és nincs jó lelkiismeretem ezzel kapcsolatban.”
Interjú Bálint Andrással:
A Radnóti Színház igazgatóját a magyar és zsidó kettős azonosságtudatról, az asszimilációról és a zsidó-magyar társadalmi szerződésről kérdezte az ezaváros.com a ceglédi Radnóti-est után, annak apropóján. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész egyebek mellett arra hívta föl a figyelmet, hogy „1914-ig békében és egy nagyon reményteljes országban éltünk”.
Igazgató úr! Jól látom-e, hogy arra a kérdésre, miszerint Radnóti zsidó volt-e vagy sem, nem lehet egyértelműen válaszolni. Ezzel a premisszával jöttem ide és az előadása megerősített ebben.
Zsidó származású volt: zsidó volt mind az édesapja, Glatter Jakab, mind az édesanyja, Grósz Ilona. Radnótinak viszont nem volt zsidó tudata, zsidó identitása. Sosem tagadta zsidó származását, sőt: erről elég részletesen beszél és ír, de tizennyolc éves korától katolikus akart lenni és harmincnégy évesen kikeresztelkedett. A kérdésre az a válasz, hogy nem tartotta magát zsidónak, viszont a magyarok azért ölték meg őt, mert zsidónak tartották.
Radnóti generációjának számos tagja menekült önnön zsidósága elől – mintha saját nagyszüleimre ismertem volna. Mi volt ennek az oka? Biztos, hogy nemcsak a Soá, hiszen a zsidóság ilyetén magatartása jóval a Soá, sőt: jóval a zsidótörvények előtt kezdődött.
Az asszimilációs kényszer. A műsorban elmondtam a nagyapám történetét, aki Bleyer Zoltánnak született 1871-ben Nagyváradon, Bálintra magyarosított 1892-ben és elvette a nagyanyámat, aki horvát volt és katolikus. 1907-ben kikeresztelkedett, az édesapám 1911-ben született. Tehát az én nagyapám zsidóként született, nyilván zsidó vallásban nevelkedett és asszimilálódott a nemzethez, magyarnak tartotta magát. Gondolom, soha nem tagadta meg az őseit. Hogy mennyire volt vallásos, azt nem tudom, mindenesetre a Kerepesi temetőben van eltemetve, épp tegnap jártam ott, egy hatalmas kereszt van a sírján. Zsidó volt? Nem tudom. Zsidónak született.
1918-ig mindenképpen, 1938-ig részben működött az a sosem leírt társadalmi szerződés, amely szerint a zsidók mózeshitű magyarok. Jól látom, hogy a zsidóság 1918 után is magára nézve nagyjából kötelezőnek tartotta a zsidó-magyar társadalmi szerződést, még akkor is, ha az állam egyre kevésbé, 1938 után pedig egyáltalán nem?
Az interjú ide kattintva folytatódik
Címlapfotó: Szegő Péter
