Vatikán a viharban
Várkonyi Tibor / Forrás: Népszava
Miközben elvált és újra házasodott hívők nem részesülhetnek az egyház szentségeiben, a holokauszt tagadóit befogadják.
Nem csak a sajtó elbulvárosodása az oka annak, hogy kissé egyoldalú kommentárokat kapott XVI. Benedek pápa döntése, miszerint a Vatikán keblére öleli a II. zsinat elveit tagadó szakadárokat. A négy hajdani renegát kiközösítésének föloldásánál nagyobb a visszhangja a ténynek, hogy a püspökök egyike, az angol Richard Williamson kendőzetlenül antiszemita nézeteket hirdet.
Úgy nyilatkozott, hogy „úgy vélem, gázkamrák nem léteztek. Talán 200 000-300 000 zsidó pusztulhatott el a koncentrációs táborokban, de közülük egy sem gázkamrában”. Ezt a mondatot ragadta ki és értékelte a laptudósítások többsége, ami aztán arra késztette a négy „jámbor bárány” fölöttesét, Bernard Fellay püspököt, a zsinat ellenes X. Szent Piusz rend testvéri közösségének vezetőjét, hogy „a pápától és minden jóakaratú embertől bocsánatot kérjen”. Hozzátette, Williamson „magánvéleménye” semmiképpen sem tükrözi a közösség álláspontját, ezért „új utasítás kibocsátásáig megtiltom a püspöknek, hogy bármilyen politikai vagy történelmi kérdésben nyilvánosan megnyilatkozzék”.
Persze ezután sem lehet napirendre térni a történtek fölött, de a késői elhatárolódás valamit változtat a helyzeten. Ami viszont megelőzte, teljes nyíltságában mutatta meg, milyen vihart szabadított el katolikus egyházi körökben XVI. Benedeknek az az egyébként jó szándékúnak is tekinthető szándéka, hogy véget vessen a szakadásnak. A Le Monde igencsak föltűnő címmel (Szégyellem, hogy katolikus vagyok) tette közzé Matthieu Grimpret történelem professzornak, teológiai kutatónak elítélő cikkét. Emlékeztetett arra, hogy 2000-ben éppen „Ifjú katolikus vagyok, és ez boldoggá tesz” kötetében tette közzé hitvallását. Most ellenben szégyenkeznie kell, hogy a Vatikán tárt karokkal fogadta Williamsont. „Hihetem, – tette föl a kérdést – hogy a római Kúria semmit sem tudott e pap eszméiről és kétes fölfogásáról? Ha így van, csak sajnálhatom azt a könnyedséget, amellyel a hivatali gépezet mellőzte szemügyre venni ezt a véleményt, miközben a pápa szerint a judaizmus a katolikus hitnek örökké élő és érvényes kiindulása”. És végül arra a keserű következtetésre jutott, hogy miközben elvált és újra házasodott hívők nem részesülhetnek az egyház szentségeiben, a holokauszt tagadóit befogadják. „Az egyház tisztségviselői azt a kárhozatos benyomást keltik a világban – mondta ki Grimpret professzor -, hogy jobb antiszemitának lenni, mint elváltnak”.
A különös az egészben, hogy történetileg ez a közjáték valóban csak az egyik, és nem is a legjelentékenyebb részeleme az integristák befogadásának. Az elhunyt Marcel Lefebvre bíboros 1988-ban nyilvánosan megtagadta a II. vatikáni zsinat döntéseit, és a szakadár főpapok közül négy püspököt iktatott be, holott ez a pápa kiváltsága. II. János Pál nyomban kitagadta a szakadárokat, akik különálló egyházat teremtettek. E renegát közösségnek ma szerte a világban 480, Franciaországban 130 plébánosa van. Politikai szinten e különállók a francia ultranacionalista mozgalomból, a Charles Maurras féle monarchista Action française-ből származtatják magukat, hagyományos közegükbe helyezve, a republikanizmus ellenfeleit. Érthető tehát, hogy a bajor származású XVI. Benedek megbocsátó gesztusa ilyen vihart kavart, és föltehetően lesznek további következmények is.
