„Én szent vagyok, legyetek Ti is szentek” – Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:35 óra, az ünnep kimenetele: 18:41 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:41 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Vájikrá” (Mózes 3. 1:1-5:26.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
A Szentély pusztulása óta eltelt hosszú időszak egyik szakmai szempontból komoly kihívása volt mestereink számára, hogy fenntartsák az érkelődést az áldozati renddel kapcsolatban. A héten egyebek közt két kérdésre is választ keresünk. Mit tettek ennek érdekében?
És ami legalább ennyire fontos: miért szükséges ez? A Talmudban (Megilla 31b) olvassuk: „Ábrahám azt mondta Istennek: Világ Ura! Ha – Isten ments – Izrael fiai vétkeznek előtted, akkor úgy teszel velük, mint az Özönvíz és a bábeli szétszóratás nemzedékével?
Mondta neki: nem! Így szólt: Világ Ura! „Mi által tudom meg”? Azt válaszolta: „vegyél nekem egy hároméves borjút”! (vagyis az áldozatok hoznak majd engesztelést bűneikre). Azt mondta: Világ Ura! Ez megfelel addig, amíg a Szentély működik, de amikor a Szentély nem működik, mi lesz velük? Azt mondta: már elrendeltem nekik az áldozatok rendjét. Bármikor, amikor olvassák, úgy veszem, mintha bemutatták volna az áldozatokat, és megbocsátom bűneiket”.
„És minden ételáldozatodat sózd, ne hagyd ki a sót, Istened szövetségének jelét ételáldozatodról, minden áldozatodon áldozz sót.” (2:13).
A Talmudban (Brahot 5a) tanultuk: A szövetség kifejezés van írva a só kapcsán: „a sót, Istened szövetségének jelét”, és írva van a csapások kapcsán is: „ezek a szövetség szavai”. E vers fejezi be a Ki távo párásájában található feddéseket. Ahogy a só evésre és áldozásra alkalmassá teszi a húst, ugyanúgy tisztítják meg a csapások az embert bűneitől.
A rimanovi Menahem Mendel mondta ennek kapcsán: „igaz a dolog, hogy a csapások megtisztítják az embert bűneitől. Ennek ellenére kérnünk kell minden nap imáinkban a Teremtőt, hogy a ránk mért csapások olyan számban és mértékben jöjjenek, ahogy azt a hús-vér ember még képes elviselni. Hiszen a só is csak megfelelő mennyiségben teszi ehetővé a húst, és nem e mértéket meghaladva…”.
Bölcseink véleménye szerint az áldozatok a bálványimádástól való eltávolodásban játszottak fontos szerepet. Az addigiakhoz hasonlító kultusz magasabb cél, a monoteizmus megszilárdításának szolgálatába állt. Mielőtt Isten átadta volna a zsidó népnek az ávodá (istenszolgálat) régi-új rendjét, megszólította Mózest: „Szólította Mózest és szólt hozzá…” (1:1).
A midrás több indokot kínál, hogy miért csak Mózessel kívánt Isten beszélni, íme, egy: példázat egy királyról, aki belépett egy tartományba és voltak vele parancsnokok, kormányzók és tisztek. Az emberek pedig nem tudták, hogy melyik közülük a legkedvesebb a királynak, viszont amikor látták, hogy kihez fordítja a király az arcát és beszél vele, akkor rájöttek, hogy az a legkedvesebb számára.
A Szináj-hegyen így volt: „és Mózesnek mondta: menj fel az Örökkévalóhoz, te, Áron, Nádáb és Ávihu, és Izrael hetven bölcse” – ebből nem tudjuk, ki volt a legkedvesebb közülük.
Viszont amikor a Kádos Báruh Hu szólította és beszélt vele, rájöttünk, hogy Mózes a legkedvesebb. Ezért van írva: „és szólította Mózest”. Vagyis Isten először világossá teszi, hogy nem csak az egyiptomi kivonuláskor, hanem „békeidőben” is Mose rábénu a zsidó nép vezetője, a tőle hallott tanítást kell követni mindenkinek.
Akár zavart is okozhatott volna Mózes fejében a tény, hogy Isten csak vele akart beszélni.
„Rabbi Tanhum bár Haniláj mondta: a világ rendje, hogy a teher, ami nehéz egynek, az könnyű kettőnek, és ami kettőnek nehéz, az könnyű négynek, de miként lehetséges, hogy a teher, ami nehéz hatszázezernek, az könnyű egynek? Egész Izrael ott állt a Szináj-hegy előtt és mondták: „ha tovább hallgatjuk Örökkévaló Istenünk szavát, meghalunk” (5Mózes 5:22), Mózes viszont egyedül hallgatta Isten beszédének hangját, mégis életben maradt.
Tudnod kell, ez így van: csak Mózest szólította, ezért van írva: „Szólította Mózest”. A „szólította kifejezés utolsó betűje lényegesen kisebb a többinél, ez persze számos rabbinikus kommentár alapjául szolgált.
Rabbi Szimha Bunim mondta: „A Tóra írja Mózesről: „szerényebb volt a föld színén lévő összes embernél” (4Mózes 12:3). Erre a tulajdonságára utal a kicsi álef”, hiszen Mózes annak ellenére, hogy vezetője lett a zsidóságnak, és Isten csak őt szólította, továbbra is szerény maradt. A szerénység egyik meghatározását a Talmudból tanuljuk.
Hillél mester esetében azt jelentette, hogy bár az Égi hang kimondta, hogy a háláhá az ő nézetét követi, mégis megőrizte a Sámmáj által képviselt kisebbségi véleményt.
Kedves barátom írta: „írd meg nekem, valójában miért jobb / magasabb szintű dolog a monoteizmus a politeizmusnál”. Az áldozati kultusz kapcsán születhet meg a válaszok egyike.
Az istenkeresés nagyjából egyidős az emberiséggel, hiszen már a Tóra első szidrájában ezt olvassuk: „ekkor kezdték el szólítani az Örökkévaló nevét” (1Mózes 4:26). E viszony évezredeken át esetleges volt (van), ha szerelemben volt szükség támaszra, megvolt a megfelelőnek gondolt égi segítő, de volt „lehetőség” a „fentiek” beavatkozására megfelelő termés vagy hadi sikerek elérése okán is.
Ezen vélt hatalmasságok mindegyikének lehetett, kellett áldozatokat bemutatni, néha embert, néha állatot. Az emberiség szempontjából óriási változás (volt) az Egy eszméjének a születése, mert szépen lassan kiderül(t), hogy minden fohász Isten felé száll, és Ő minden áldás forrása.
Az „Egytől kérünk, az Egytől kapunk, az Egyet kell szolgálnunk” gondolatot pedig egy másik is kísérte: megszületett az állandó értékek iránti elkötelezettség lehetősége. A pillanatnyi szükségletek azonnali kielégítésének vágyát átvette – az Egy megszilárdulásának hatására – a morál.
Darvas István rabbi / OR-ZSE