Izraelbe költözött a moszlimként nevelt, de zsidónak megtérő gengszter-rapper
Egy afrikai-amerikai, moszlim családból származó gengszter-rapper, D. Black három éve tért be a zsidóságba és a napokban Izraelbe költözött családjával együtt.
nissim_rapper.jpg
Fotó: Amy Spiro
A 28 éves, immár Nissimként ismert rapper a drog és az erőszak világábból nőtt fel saját beszámolója szerint, a zenéje is ezt a világot dolgozta fel elég nagy sikerrel.
Akkor lépett rá az istenkeresés útjára, amikor egyik barátját néhány évvel ezelőtt meggyilkolták abban a klubban, ahol ő is gyakran fellépett.
Nissimet nagyapja moszlimnak nevelte, barátai a kereszténységgel ismertették meg, de a judaizmus volt az a vallás, amely megfogta azzal, hogy sok munkát és elmélyülést igényel az elsajátítása.
Most, hogy alijázott, teljessé lett az élete, mivel szerinte Isten, a judaizmus és Izrael ugyanazon kirakós darabjai és Izrael nélkül nem lehet teljes a kép.
Családja először jár Izraelben, velük, mint mondta, még nagyobb öröm megérkeznie. Jeruzsálemben terveznek élni és Nissim nem tervezi a zenélést sem abbahagyni. Cfáton és Tibériáson is klipet fog forgatni, turnézni pedig visszatér az Egyesült Államokba.