„És készítsenek nekem szentélyt” – Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:43 óra, az ünnep kimenetele: 17:50 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:50 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Trumá” (Mózes 2. 25:1-27:19.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Mózes második könyvének hátralévő része az Aranyborjú incidensét leszámítva a pusztai szentély (Miskán) témájával foglalkozik. Szforno megállapítása szerint ideális esetben nem lett volna szükség szentélyre, mert a Kinyilatkoztatás idején „a nép minden tagja a próféták spirituális szintjére emelkedett, mindenki érdemessé vált, hogy a Sehina rajta nyugodjon”. Csak az Aranyborjú vétkéből fakadó hatalmas zuhanás tette szükségessé egy ilyen „központ” létrehozását. Ebből következően nem is épülhetett meg másként, csak olyan emberek felajánlásaiból (trumá), akiket a „szíve ösztönzött” (25:2), hogy az újrakezdés részeseivé váljanak.
A trumá szót többnyire felajánlásként szoktuk fordítani. Olyan részt jelent, amit az embernek a rendelkezésére álló javakból el kell különíteni, hogy magasabb cél végrehajtását szolgálhassa.
Ráv Hirsch is rámutat, hogy a kifejezés a felemelés szóból ered, a trumá részint az adományozó személyiségét emelte magasabb szintre, részint az Isten áldásából neki jutott anyagi javak valós értékét. E felajánlásokra a gyakorlatot tekintve nem volt szükség, a midrás megjegyzése szerint minden ősünk olyan vagyonnal jött ki Egyiptomból, hogy egyedül is tudta volna fedezni a Hajlék építési költségeit. Mégis fontos volt, hogy együtt, a terheket közösen viselve cselekedjenek, mert csak így tudták helyrehozni az addigi egyetlen közös „alkotás”, az Aranyborjú vétkét.
A Rámbán szerint a „Szentély építését szükségszerűen meg kellett előznie bizonyos eseményeknek.” Miután elbeszélte az Örökkévaló Izraelnek szemtől-szemben a Tízparancsolatot, és Mózes által megparancsolta számukra a micvák egy részét, melyek a Tóra legfőbb parancsai, ahogy mestereink viselkednek a csatlakozó betérőkkel – akkor Izrael magára vette: megcselekszi mindazt, amit Mózes parancsolt. Szövetséget kötöttek, mostantól néppé lettek számára, Ő pedig Isten lett nekik, amint azt kezdettől tervezte.
Megmondta: „ha figyelmesen hallgattok hangomra és megőrzitek szövetségemet, akkor választott nép lesztek nekem (19:5), és kijelentette azt is: „és ti lesztek nekem papok királysága, szent nép (uo. 6), és íme, alkalmassá váltak arra, hogy legyen Szentélyük, melyben ott lakozik a Sehiná.
Ezért parancsba adta a Hajlék elkészítését, hogy legyen egy olyan ház, amely Neki van szentelve, hogy onnan beszéljen Mózessel és (általa) micvákat adjon át Izraelnek”. Noha Rámbán az eddigiektől eltérően közelíti a kérdést, mégsincs ellentmondás, csak azt hangsúlyozza, hogy a dolgok javítása (tikkun) fejben és/vagy szavakban nem lejátszható, valójában az építkezéssel veszi kezdetét.
„Vert munkával készíttessen a menóra” (25:31). Bár a menóra számos alakzatot és formát tartalmazott, az egészet egy öntvényből kellett kovácsolni, semmit nem lehetett külön készíteni és úgy hozzácsatolni.
A Midrás Tanhuma azt tanítja, hogy annyira nehéz volt megalkotni, hogy Mózes képtelen volt elképzelni, hogy kellene a menórának kinézni, ezért Isten megmutatta neki egy tüzes menóra képét. Mózes még ekkor is kétségbe volt esve, hogy vajon megfelelően tudja-e kivitelezni, melynek következtében az Örökkévaló utasította, hogy dobja tűzbe az öntvényt – és a komplett menóra kiemelkedett e tűzből. Ez a csoda fogalmazódik meg a tórai szövegben, amikor a „készítessen” kifejezés szerepel az „készítsd” helyett.
Rabbi Juda Löw ben Becálél (Gur Árje, a prágai Máhárám, 1520-1609) elmagyarázza, hogy amikor Isten megmutatta Mózesnek, hogy mi a teendője, akkor Mose rábénu azonnal belekezdett a menóra elkészítésébe – hiszen egyébként mi értelme lett volna, hogy Isten megmutassa számára a feladatot? A menóra készítésének normális meneteként került az öntvény a tűzbe, de amikor onnan kiemelkedett, az már az Isten által végrehajtott csoda eredménye volt. Ez a módja az isteni csodáknak: elsőként az ember tegye meg, amire képes, és ha ez megvan, akkor a Teremtő segítséget nyújt. A tenger szétválasztásától kezdve mindig ez volt a menetrend: Mózes cselekedett, majd Isten – nem ritkán csodák által – támogatta erőfeszítéseit.
„Készíts deszkákat a hajlékhoz sittimfából, egyenesen állókká”! (26:15) Honnan voltak deszkák? A pusztában valóban nem lehetett egyszerű szert tenni a megfelelő mennyiségű, és minőségű építőanyagokra. Természetesen van magyarázat. „Jákob ültette azokat, mikor lement Egyiptomba így szólt fiaihoz: Fiaim! A későbbiekben góleszba (diaszpóra) kerültök, majd megváltásotok idején Isten azt kéri tőletek, hogy készítsetek Hajlékot számára. (Már most) álljatok fel, és ültessetek, hogy azon órán, mikor felszólít titeket a Hajlék elkészítésére, legyenek a (munkához szükséges fák előkészítve nektek”.
Az idézett mondat más szempontból is fejtörésre késztette legjobbjainkat: „Miért (pont a) sittimfa? A Teremtő a helyes útra (dereh erec) tanít minden nemzedéket. Ha valaki olyan fából kíván házat építeni, mely gyümölcsöt terem, emlékeztetni kell: a királyok Királya, aki mindent birtokol, mikor felmerült, hogy házat húznak fel Számára, ügyelt rá, hogy olyan fából készüljön, mely nem terem gyümölcsöt”.
„Készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük” (25:8) Ha a szentély építése ennyire fontos parancs, akkor Isten miért nem intézkedik annak érdekében, hogy megtehessük?
A volozsini Rabbi Háim szerint a fenti versben megtalálható a válasz. A „lakjam közöttük” kifejezés annyit jelent, hogy „mindenkiben ott legyek”, vagyis minden zsidónak kötelessége „élő Szentélyként” szolgálni Istent.
A Sehina mindenek előtt az emberi szívben találja meg helyét a Földön. Mikor az isteni jelenlét kényelemes nyugvóhelyre lel a zsidók szívében, akkor a fizikai világban is működik a Szentély. De a legfontosabb felismerni, hogy ember és Isten kapcsolata nem függ épülettől, vagy tárgytól, legyenek azok bármennyire szentek. A szentély építésének parancsa időtől és helytől függetlenül megtartható azoknak, akik kényelmessé teszik a Sehiná „lakhelyét”.
A Zohár minden zsidót a Templomhoz hasonlít. Miként a Templom központja a Szentek Szentje, úgy a mi központunk a szívünk. A világban létező minden jó forrása e két központ, mivel jelenleg a Szentély nem áll, ezért a másik többletmunkáján múlik, hogy Isten jelenléte állandó legyen világunkban.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
