Zsidó reneszánsz Portugáliában
Miklós Dóri / Zsblog
Portóban kétszáz zsidó ünnepelt a Mekor Hajim zsinagógában, 2016. januárjában, az egyik Szombatfogadáson, ugyanis a közösség új Tóratekerccsel gazdagodott. A Tórát Jeruzsálemben kezdték el írni, Londonban fejezték be.
Az eseményre tizennégy országból érkeztek vendégek, többek között Izraelből és Törökországból. (A zsinagóga a legnagyobb az Ibériai-félszigeten, 1938-ban fejezték be építését. A négyszintes épületben múzeum is működik, mely a helyi zsidóság történelmét mutatja be. Sok, észak portugál iskolás csoport látogat el a múzeumba, hogy a diákok megismerkedjenek a zsidó vallással, történelemmel.)
A város zsidósága abban bízik, hogy a portugál országgyűlés által elfogadott törvény hatására sok, a XV. század végén kiűzött, szefárd zsidó leszármazottja fog letelepedni Portóban. (E törvény szerint az folyamodhat portugál állampolgársághoz, aki bizonyítani tudja, hogy családja tagja volt hazája egy zsidó közösségének, valamint rendelkezik portugál felmenőkkel. A hivatalos válaszra általában hat hónapot kell várnia a kérelmezőknek.) 2015 októberéig a kétszáz kérelmezőből mindössze három kapta meg a portugál állampolgárságot. 2015 decemberéig összesen huszonnyolc országból adtak be kérelmet, a kérelmezők 68%-a Törökországból keresi fel az üggyel foglalkozó hivatalokat.
Napjainkban körülbelül száz zsidó él a portugál nagyvárosban, akik tizenhét országból érkeztek ide. A közösség szoros kapcsolatot ápol a londoni ortodoxiával, támogatásuknak köszönhetően már minden héten rendeznek szombatfogadást. A portói zsidó közösség szeretne egy izraelita temetőt létrehozni a külvárosban, illetve egy vallásos zsidó iskolát is.
További érdekességek a zsidó világból a zsblogon