Rabbit alakít egy filmben Hillary Clinton riválisa
A társadalmi egyenlőtlenségeket ostorozó, a Demokrata Párt balszélén egyensúlyozó elnökjelölt-jelölt, Bernie Sanders, aki nagyon megszorongatta pár napja Hillary Clintont, egy független filmben (romantikus komédiában) rabbiként tűnt fel 1999-ben.
A házasodni kívánó fiataloknak szóló beszédében Sanders, azaz rabbi Manny Shevitz minduntalan eltér a tárgytól és a baseball felé kalandozik, fájlalja, hogy kedvenc csapata évtizedekkel ezelőtt elköltözött Brooklynból Los Angelesbe. A zavart ünneplők szemmel láthatóan nehezményezik a dolgot, a nézők azonban jó, ha észben tartják, hogy Sanders a valóságban is brooklyni.
Az elnök-aspiráns maga nem sűrűn emlegeti zsidóságát, de az amerikai zsidó közbeszéd kedvelt tárgya, hogy ő lesz-e az Egyesült Államok első zsidó elnöke. Annál is inkább, mert Michael Bloomberg, New York egykori polgármestere is fontolóra vette, hogy elindul független jelöltként, nem utolsósorban Bernie Sanders (és még inkább Donald Trump) szerinte populista politikai stílusa miatt, amolyan középen álló jelöltként, vagyis lehet, hogy két zsidó jelölt is versenyez majd a Fehér Házért.
Sanders egyébként egy másik filmben is kapott epizódszerepet, a címe Amerikai négyes és a főszerepében Susan Sarandon tündököl. Sarandon 1988-ban szerepelt közös filmben Sanders-szel – amelynek egyébként a magyar szinkronja is elkészült -, de aligha ez magyarázza, hogy kampányolt is a politikusnak, nyíltan mellé állt a Hillary Clintonnal folytatott küzdelemben.
Sanderst támogatja egyébként Art Garfunkel zenész is, a Simon&Garfunkel America című dalát fel is használja Sanders a kampányában. A zsidó hírességek közül Hillary Clintont támogatja ugyanakkor Barbra Streisand vagy Dustin Hoffmann.
Ide kattintva meg is tekinthető Bernie Sanders rabbiszerepben.