Mazsihisz elnök: Minden zsidó embert megillet a vallásilag előírt temetkezési jog
Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke levélben fordult Budapest főpolgármesteréhez Tarlós Istvánhoz, amelyben segítséget kér a főpolgármestertől, hogy a Margit híd felújításánál megtalált emberi maradványok a Salgótarjáni utcai vagy a Kozma utcai zsidó temetőben leljék meg végső nyugalmukat. Az alábbiakban az elküldött levélből idézünk.
Heisler András levelében tájékoztatta arról a főpolgármestert, hogy a megtalált emberi maradványok kéltséget kizáróan a nyilas rémuralom alatt a Dunába lőtt, többségében zsidó áldozatok. Levelében jelezte, hogy a legméltóbb és közéleti szempontból a legjobb megoldásnak a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt tartja. Ahol zsidó szertartás szerint, de a keresztény egyházak bevonásával lehetne méltóképpen elbúcsúztatni az ismeretlen áldozatokat.
Levelében felhívta a főpolgármester figyelmét arra a múlt héten a Kossuth rádióban elhangzott beszélgetésre, amelyben Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) elnöke szintén elfogadható és méltó megoldásnak tartja a Salgótarjáni utcai zsidótemetőt, mint az áldozatok végső nyughelyét és fontosnak tartja a gyászszertartás során a történelmi egyházak bevonását.
Heisler András a főpolgármesternek kifejtette, hogy, hagyományaink szerint minden zsidó embert megillet a vallásilag előírt zsidó temetkezési jog.
Levelében a Mazsihisz elnöke leszögezte, hogy az ismeretlen áldozatoknak a budapesti zsidóság a kizárólagos lelki örököse. Az elnök úgy fogalmaz, hogy ebben az érzékeny témában a magyarországi hagyományokkal rendelkező ortodoxiát és neológiát képviselő Mazsihisznek kell a megoldást megtalálnia, és semmiképpen sem szükséges egy nem honi gyökerű zsidó felekezet bevonása.
A neológia és az ortodoxia aktívan keresi a megoldást a temetés megfelelő helyszínének megtalálására – fogalmazott a főpolgármesternek írt levelében Heisler András. Hozzátette még, hogy elfogadható lehetőségnek tarja a Kozma utcai Izraelita temetőt is – zárta sorait az elnök.