Kardos Péter: Testvéreimet keresem!
… De amit a legjobban hiányolok Cser-Palkovics András polgármester nyilatkozatból, az a következő: Belátom, hogy egy ilyen háborús múlttal rendelkező embernek nem szabad szobrot állítani! – fogalmazott Kardos Péter főrabbi a székesfehérvári Bartók Béla téren a „Fénnyel a sötétség ellen” – rendhagyó hanukai ünnepségen vasárnap délután. Az eseményen több mint ötszáz ember jelent meg, hogy csendesen tiltakozzanak Hóman Bálint szobra ellen.
sz__kesfeh__rv__r_hanuka_1.jpg
Fotó: Villányi András
Az alábbiakban Kardos Péter főrabbinak az eseményen elhangzott beszédet közöljük
Kedves Barátaim! Több mint hetven esztendővel ezelőtt egy amszterdami padlásszobában népes család állta körül a chanukkai gyertyatartót, a chanukiját.
A családfő gyertyával a kezében elmondta az áldásokat, majd mikor elkezdték volna énekelni azt, amit az előbb énekeltünk, mutatóujját az ajka elé emelte, jelezve, hogy halkan folytassák, nehogy kihallatsszon.
A családfőt úgy hívták: OTTO FRANK
A végén tekintetét az égre emelve, a zsoltár szavait idézte: „A hegyek fölé emelem tekintetem, onnan jön az én segítségem”. Ezután mellette álló leánya fejét megsimogatta, szép ünnepet kívánt.
A leányt úgy hívták: ANNA FRANK
Néhány hét múlva kiderült: hiába várták a segítséget. Kiderült: hiába remélték a chanukkához illő csodát. A többit tudjátok… Hagyományunk szerint Isten már nem csinál csodát…
VAGY MÉGIS?
Kedves Barátaim! Közelednek az esztendő legsötétebb napjai. S mivel az ember kívánja a fényt, a világosságot, gyertyát vagy mécsest gyújt.
Chanukka, advent és a szeretet ünnepének fényei próbálják oszlatni a sötétséget. Chanukkától már búcsúzunk. Nész Gádol Hájá Sám – nagy csoda történt ott, mondjuk, mert utalunk azokra az időkre, amikor a kicsiny makkabeus sereg visszafoglalta Jeruzsálemet, és felavatta a Szentélyt. Nész Gádol Hájá Po – nagy csoda történt itt, mondjuk, mert itt vagyunk, és lángot gyújtunk…
Hogy mi ebben a csoda?
Hát csak az, hogy ha annak az embernek, akinek szobrot készülnek állítani, teljesednek szellemi vetései, ha győzedelmeskednek embertelen eszméi, akkor nemhogy nem vagyunk itt, de utódaink nemhogy gyertyát, de még halotti mécsest sem gyújthatnának érettünk.
És most hadd szakítsam meg beszédemet. Olvastam a polgármester úr pénteki nyilatkozatát, amelyben felsorolja, milyen okok miatt lépett ki a város a projektből. Van szó abban az ország imázsának rombolásáról, Székesfehérvár lejáratásáról, nyomásgyakorlásról, külföldi beavatkozásról és így tovább. Egy sorral lejjebb jön egy olyan mondat, amiért a polgármester úr helyében megjutalmaznám kommunikációs tanácsadómat. „Lehet, hogy sokan azt fogják mondani, megzsaroltak.” Ezt nevezik áthallásos mondatnak… De amit a legjobban hiányolok a nyilatkozatból, az a következő: Belátom, hogy egy ilyen háborús múlttal rendelkező embernek nem szabad szobrot állítani!
Most olvastuk a Tórából József és testvérei történetét. Amikor József elindul a mezőre testvérei után, egy ember megkérdezi: Mit csinálsz itt, József? S ő azt válaszolja: Esz ácháj onajchi mövákés – testvéreimet keresem!
Amikor az esztendő legsötétebb napjairól szóltam, kettőre gondoltam: az idén december 22-ére és december 29-ére. Az első a napforduló, amikor leghosszabb az éjszaka. A második a szoborállítás napja… Az első után egyre több lesz a világosság.
De mi lesz a 2. után?
Merthogy a fizikai sötétséget gyertyákkal és mécsesekkel el lehet oszlatni, mindaddig, míg a nappalok nem hosszabbodnak meg. De mi lesz a szellemi sötétséggel?
Mi lesz a 2. után?
Kérdésekkel jöttem el ebbe a városba, amely szülöttjének szobrot készül állítani. A nyilas és a náci eszmerend támogatójának, a zsidókat jogaiktól megfosztani akaró tudósnak. Esz ácháj onajchi mövákés – testvéreimet keresem, szólok most József szavaival. Hová lett dr. Hirschler Pál, a város tudós főrabbija?
Válaszolok rá
1944-ben magyar csendőrök itt lökték be őt egy vagonba, s vitték Auschwitzig – GÁZHALÁLT HALT. Hová lett a város és környékének közel 3 ezer zsidója?
Válaszolok rá
Osztoztak szellemi vezetőjük sorsában… Mindezek előkészítője az az ember volt, akinek szobrot készülnek állítani.
Chanukka ünnepén elmondjuk, hogy a Szentélyt szobrokkal szentségtelenítették meg. Chanukkakor elmondjuk, hogy mártírjaink emlékét, dr. Hirschler Pál főrabbi és 3 ezer hívének emlékét most egy szoborral szentségtelenítenék meg.
EZT NEM LEHET!
EZT NEM TÜRHETJÜK!
Kedves Barátaim! Befejezésül. Minden mondatomért vállalom a felelősséget! Ígérem, ha a következő órákban, napokban felkeresnek és megkérdezik, miért ezt mondtam, miért nem azt, miért így mondtam, miért nem úgy, többféle válaszom lesz, kivéve egyet: soha nem fogom azt mondani, szerencsétlenül fogalmaztam…