A jó cselekedet a zsidó hit alaptétele
Jó szombatot, Shabat Shalom
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:02 óra, az ünnep kimenetele: 17:07 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:07 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Chájé Szárá” (Mózes 1. 23:1-25:18.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Három nagy témája van a mostani szidrának, elsőként Sára haláláról és temetése körülményeiről, utána a néven nem nevezett szolga (Eliezer?) küldetéséről, melynek célja, hogy feleséget hozzon Izsáknak, és végül, de nem utolsósorban Ábrahám újabb házasságáról, gyerekeiről és haláláról olvashatunk.
Az előző párásá befejezéseként szólt a Tóra Rebekka születéséről, míg mostani hetiszakaszunk elsőként Sára haláláról számol be. Bölcseink szerint azért követi egymást szorosan e két elbeszélés, hogy világossá tegye: ha eltávozik egy generáció kiemelkedő személyisége, akkor még életében megszületik utódja, aki képes lehet betölteni a nagy előd után keletkezett űrt. „A Szent Áldott Ő, gondoskodik róla, hogy Izrael ne maradjon szellemi vezető nélkül, ezzel is biztosítja népe fennmaradását”.
„És voltak Sára életének évei százhuszonhét év…” (23:1). A Tórában így áll az évszám: „száz és húsz és hét éves”. E megfogalmazás mestereink szerint arról tanúskodik, hogy Sára húsz esztendősen éppolyan szép volt, mint hétévesen, illetve száz esztendős korában ugyanolyan bűntelen volt, mint húszévesen.
Rabbi Joszef Dov Szolovécsik szerint Sára „egyszerre” volt száz-, húsz-, és hétéves. A legtöbb embertől eltérően megőrizte életkori sajátosságainak legjavát, vagyis hétéves korának ártatlanságát, húszéves kori szépségét, és századik esztendejének bölcsességét, a Tóra erre a páratlan értékállóságra hívja fel figyelmünket.
Az egyik tömör és sokatmondó kommentár így szól: kulán sávin letová, vagyis azért részletezi évei számát a Tóra, mert mindegyik egyformán jóra, javára volt. Ha valakit nem ismerünk, akkor is felmerülne bennünk a kétség, tényleg lehetséges, hogy hosszú élete során semmi negatívum, csalódás, fájdalom nem érte?
Sáráról biztosan tudjuk, hogy rendkívül nehéz időszakokon is túl kellett esnie, de – ez határozta meg a személyiségét – ilyenkor sem vesztette el optimizmusát, és teljes szívvel hitt abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak.”És kiment Izsák sétálni a mezőre estefelé, felemelte szemeit és látta, hogy íme tevék jönnek.” (24:63). A fordítás a pászuk egyszerű magyarázatát (psát) tükrözi, és közli a tényt miszerint Izsák egészségügyi sétát tett a fákkal és bokrokkal borított mezőn, azonban a „sétálni” kifejezés másképp is magyarázható.
A szihá kifejezés beszédet jelent, és e tényből a zsoltár (102:1) alapján azt tanulták mestereink, hogy Izsák imádkozni ment, egészen pontosan minchát (Bráhot 26b) mondott.
Mások a szót plántálásnak fordították, és úgy magyarázták, hogy a Rebekkával kötendő esküvője előtt Jichák fákat ültetett, azért hogy biztosítsa a párnoszét, megalapozza jövőbeli családja anyagi biztonságát.
A Rámbám ezzel kapcsolatban azon az állásponton volt, hogy a józan ember először a megélhetéséről gondoskodik, utána otthont teremt, majd ezek után nősül meg (Hilhot Déot 5:11 alapján).
„Ábrahám öreg volt, előrehaladott korú, és az Örökkévaló megáldotta Ábrahámot mindennel”(24:1). Rási megjegyzi, hogy a „mindennel” kifejezés (bákol) számértéke megegyezik a „fiú” betűinek értékével, és Ábrahám hosszú életének valószínűleg legszebb pillanata volt, amikor megszületett Izsák fia, tehát mondhatjuk, hogy a gyermekáldásnál érezte azt, hogy Isten „mindennel” megáldotta, azonban a Talmudban (Bává Bátrá 16b) más következtetést vonnak le e pászukból, mégpedig azt, hogy Ábrahámnak volt lánya is.
Miből következtettek erre, hiszen a Tóra szövegében nincs említve? Bölcseink, Hillél és Sámmáj azon vitája alapján gondolták ezt, melyet a sokasodás és szaporodás micvája kapcsán folytattak.
Sámmáj szerint két fiút kell nemzeni ahhoz, hogy valaki teljesítse az előírást, míg Hillél úgy vélte, hogy minimum egy fiút és egy leányt, hiszen írva van: „Férfinek és nőnek teremtette őket, megáldotta őket és elnevezte őket embernek, amely napon teremtettek.” (5:2).
E vitában is Hillél szerint megy a háláhá, ezért Ábrahám, aki az Örökkévaló minden micváját megtartotta, nyilvánvaló, hogy a 613 parancsolat közül a legelsőt sem hanyagolta el, vagyis kellett, hogy legyen lánya is, akit úgy hívtak: Bákol.
„Bevitte Izsák Sárának, az anyjának sátrába, elvette Rebekkát és lett neki feleségül, és megszerette őt, és megvigasztalódott Izsák az anyja után” (24:67).
Néhányan belekötöttek az események sorrendjébe, mert úgy vélték, hogy előbb talán el kellett volna vennie feleségül, és csak utána kellett volna bevinni a sátorba, azonban a Málbim kommentárjából is kiderül, rossz az, aki rosszra gondol. Azt mondja, hogy a sátorba csak átvitt értelemben vitte be Izsák Rebekát, valójában arról van szó, hogy megvárta, amíg mennyasszonyának cselekedetei hasonlatosak lesznek Sáráéhoz, és csak utána vette feleségül.
Más kommentátorok azt emelték ki (pozitívumként), hogy először összeházasodtak és a “megszeretés” csak ezután következett.
Izsák és Rebekka kapcsolatát furcsa módon a menyasszony bálványimádó családtagjai jellemezték a legjobban: „És feleltek Lábán és Betuél és mondták: Az Örökkévalótól indult ki a dolog, nem szólhatunk hozzád se rosszat, se jót” (24:50).
Ennek alapján mondja a Talmud (Moed katan 18b): “az Örökkévalótól van felesége a férfinek”, vagyis az isteni gondviselés “jelen van” a párválasztás alkalmával. Ennek gyakorlatiasabb, egyben árnyaltabb megfogalmazását Rés Lákis nyújtja: “mindenki olyan feleséget kap, amilyet a tetteivel kiérdemel” (Szota 2a). Ezek alapján: Izsák fájdalma enyhült, az Örökkévaló dicsfelhője pedig visszatért ősatyánk sátra fölé.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
