Az UNESCO a Siratófal muzulmán státuszáról szavaz
Izrael igyekszik megakadályozni annak az UNESCO-állásfoglalásnak a jóváhagyását, amelyik az Al-Aksza mecset részeként ismeri el a jeruzsálemi Siratófalat, ezzel pedig palesztin fennhatóság alá helyezné.
A palesztinok nevében hat arab állam az UNESCO elé határozati javaslatot nyújtott be, amely a Kotelt – Siratófalat muzulmán szent hellyé nyilvánítaná.
A szavazás nem esélytelen, mert az UNESCO-ban számos tag a palesztinok pártján áll. Ami nem jelenti, hogy a hiteles és valódi történelem és vallástörténet pártján állnának, hiszen a Kotel az i.sz. 70-ben a rómaiak által lerombolt Második Szentély utolsó megmaradt részlete, a zsidó vallás számára a legszentebb hely.
A galutban élő zsidók Kelet felé (a távol-keleti zsidók Nyugat felé), az izraeli zsidók Jeruzsálem felé, a Jeruzsálemben élő zsidók minden nap az egykori Szentély felé fordulva imádkoznak, a zsinagógák is ezen irányba állnak.
A muzulmán vallás csak a VII. század közepén terjedt el. Ekkor építették a Templomhegyre a Sziklamecsetet. A muszlimok számára azonban Mekka és Medina a legszentebb helyek, Jeruzsálem sorban csak a harmadik.