Kiállítóhely a valamikori imaházban
Forrás: Kultúra.hu
Magyarországon a történelmi idők során a magyarországi zsidó népesség – az előforduló üldöztetések ellenére is, – megőrizte életmódját, vallását. Ennek a Budai Várban a régészek által feltárt, ma már mindenki által látogatható emléke a Táncsics utcai zsidó imaház.
A Budapesti Történeti Múzeum kiállítóhelyeként üzemelő egykori zsidó imaházat, illetve a budai zsidóság történetét Dr. Végh András régész-főmuzeológus mutatja be.
Az itt található imaház történetéről mit tudna elmondani nekünk?
Kicsit csalóka a Zsidó imaház elnevezés, hisz ez valójában a Budapesti Történeti Múzeum egyik kiállítóhelye, ami múzeumként működik. Bár csak egy teremből áll, de érdekessége, egyedisége miatt igazi kuriózumnak számit. Szerepelünk a külföldi útikönyvekben, emiatt a zsidó látogatóink száma is jelentős. Két éve sikerült a Mazsihisz anyagi támogatásával felújítanunk, akkor kifestették, és új tablók is készültek.
Az itteni legfontosabb tárgyi emlékek, a falra festett ábrák, a Dávid csillag és az íj, melyek sorokat tartalmaznak a Bibliából. Ezek a török korban, a XVII. században készülhettek. Maga az épület ennél régebbi középkori építmény, a benne található oszlop a XIV. századból való. Ez az imaház biztos nem a legfontosabb vallási hely volt, hiszen az utca túlsó oldalán kiásták – bár nem lett teljesen feltárva – a nagy zsinagóga maradványait.
Az 1960-as években egy műemlékvédelmi helyreállítás során találták meg a falon lévő rajzolatokat, s ezek nyomán elindulva épült ki a ma is látható imatér. Még sok kérdést nem tudtunk megválaszolni, mivel ha ez zsinagóga lett volna, kellett volna benne lenni egy tóraszekrénynek – ez egy olyan fülke, ahol a tekercseket tárolják – ami felé fordulva imádkoznak a hívek, s középen egy megemelt emelvénynek, ahonnan imádkoznak, s ahol olvassák a Tórát. Mivel ezeknek itt nem található nyoma, feltételezhető, hogy ez nem egy közösségi tér, sokkal inkább egy magán áhítatra alkalmas hely lehetett.
Az imaházhoz kapcsolódva érdemes a budai zsidóság történetével is megismerkednünk.
A mai Magyarország területén már a római hódítás időszakában is éltek a zsidó felekezethez tartozók emberek, erről a Pannóniában talált sírkövek tanúskodnak. A magyar államiság keretein belül a XI. századból vannak jelek arra, hogy Esztergomban – ami akkor királyi székhely volt – megjelentek zsidó kereskedők, de létszámukról nincsenek megbízható adataink. Árpád-házi királyaink alatt nem keresztények is betölthettek udvari tisztségeket – mint pl. muzulmánok, izraeliták is – tudunk ilyen vallású kamaraispánokról is a történelmünkből.
A Zsigmond király idejéből származó budai városi jogkönyv előírt számukra megkülönböztető jel viselését – ez egy vörös folt –, viszont, hogy ez a gyakorlatban hogyan valósult meg, azt ma már nehéz megmondani. Ez a leírás azonban írott bizonyítéka annak, hogy ebben az időben már jelentős számú zsidóság élhetett Budán.
Mátyás idején azt írják le, hogy – a király esküvőjén felvonuló előkelőségek között – az izraelita prefektus karddal, saját lovas kísérettel vonult fel, de már minden megkülönböztető jel nélkül. A zsidóság életéről a középkori Budán, egyébként sajnos nincsenek megbízható forrásaink – ilyenek lennének a korabeli statisztikák, városi könyvek, vagy a Judenbuch – mivel a város életének legfontosabb forrásanyaga, a levéltár megsemmisült.
Azt azonban tudjuk, hogy a zsidóság mindvégig egy elkülönülő közösséget alkotott, ami közvetlenül a király alá tartozott. 1251-ben IV. Béla kiad számukra egy kiváltságlevelet, ami a későbbiekben is szabályozta a királysággal való viszonyát. A király közösségként ismerte el őket, s védelmet nyújtott számukra, ennek fejében viszont adó fizetésére kötelezte őket. Saját zsinagógát építhettek, rabbit állíthattak, az adó beszedésére, a vitás ügyek eldöntésére pedig, egy bírót rendelt föléjük, aki általában egy keresztény főúr volt. (Később, Mátyás idején ez annyiban változott, hogy a zsidó közösség élén álló prefektus, már csak zsidó vallású lehetett.) Vannak utcanevek, amik az izraeliták jelenlétére utalnak, – ilyen a Várban lévő Zsidó utca – de azt is tudjuk, hogy nem elkülönülve, egy tömbben éltek, hanem szétszóródva Budán. Van még egy jel arra, hogy ez a korai zsidó negyed mennyire furcsa nyitottsággal rendelkezett, hogy a feltárt zsinagóga – Közép-Európában teljesen egyedülálló módon – a városkapu mellé épült, és a közterületen volt keresztüljárható. Ezt az egykori városkaput, amely mellé a zsinagóga közvetlenül épült, annak idején Zsidó kapunak is hívták. A XV. Században, amikor átköltöznek a mai Táncsics Mihály utca északi részébe, már megfigyelhetővé vált egyfajta elkülönülés.
budaimah__z_2.png
A XVI. század elején már tudunk olyan emberekről, aki magas tisztségbe is került.
Az 1490-es években Spanyolország erőteljesen át akarta téríteni keresztény hitre az ott élő szefárd zsidókat, akik emiatt menekülni kényszerültek. Így érkezett hazánkba Slomo ben Efrájim, aki Magyarországon magas rangra jut – igaz, ekkor már megkeresztelkedve, hisz csak keresztény tölthetett be ilyen magas tisztséget, a keresztapja maga a nádor, Perényi Imre volt. Ezért kapja a Szerencsés (Fortunatus) vezetéknevéhez az Imre keresztnevet, II. Lajos idejében pedig, egészen az alkincstartósági rangig emelkedett.
Magyarországon is szenvedtek a zsidó származásúak üldöztetést?
Azt tudjuk, hogy Nagy Lajos király az 1300-as évek közepén – feltehetően 1349 környékén, a nagy pestisjárványhoz köthető időszakban – kiűzte a zsidóságot az egész országból. A király, vallásos indíttatásból szeretett volna téríteni, de a zsidók makacsul ellenálltak, így távozniuk kellett. Ez azonban mindössze pár évig tartott, hisz tudunk arról, hogy nemsokára ismét vannak izraelita lakosai Budának. Arra, hogy a Magyar Királyság mennyire toleráns volt, példa az – az említett spanyol fellépésen kívül –, hogy Franciaországból Szép Fülöp idején, a XIV. század elején teljesen kiűzték őket, a német tartományok pedig folyamatosan üldözték a zsidóságot a területükről, sokszor pogromokkal kísérve.
budaimah__z_3.png
A mohácsi vészt megelőző időszakban – amikor a központi hatalom meggyengülése következtében már zavarosabb idők járnak –, Budán is érik atrocitások az itt élő zsidókat. Igaz, ekkor az itteni német polgárságot is kirabolják, tehát ez a zavargás nem egyértelműen a zsidóság ellen irányul. Az első komoly magyarországi vérvád – a bazini vérvád néven – 1525-ben fogalmazódik meg a zsidóság ellen.
A mohácsi csatavesztéssel az uralkodói védelem meggyengül, így országszerte több helyen tudta a városvezetés csorbítani a zsidóság jogait – akik tulajdonképpen konkurenciát jelentettek számára –, sok helyről el is űzik őket. Azt mondhatjuk, hogy az erős központi hatalom megszűntével a zsidóság élete, vagyona is veszélynek lett kitéve.
A teljes cikk ide kattintva olvasható el
