Heisler: Magyarországnak ma nem újabb emlékművekre van szüksége, hanem nyugalomra és párbeszédre
Józan gondolkodás, emberi méltóság és a zéró tolerancia! Mindnyájunktól ezt követeli a haza – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke a „Szemtől szemben most már mindig” című állandó kiállítás ünnepélyes megnyitóján csütörtökön Szombathelyen.
Csütörtökön nyílt meg újra a Szombathelyen a Zrínyi utcában a” Szemtől szemben most már mindig” című tárlat, amely vasárnaptól csütörtökig 11:00 és 19:00 óra között tekinthető meg. A kiállítás már korábban látható volt, de most állandó otthonra lelt, az egykori zsidó elemi iskola épületében, a Zrínyi utcában.
A kiállítás a helyi önkormányzat, a MAZSIHISZ, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, valamint a Szombathelyi Zsidó Hitközség közös összefogásnak köszönhetően valósult meg.
szemt__lszemben_szombathely.jpg
(Fotó: nyugat.hu)
Az alábbiakban Heilser András az eseményen elhangzott megnyitóbeszédét olvashatják:
A múlt század elején nemcsak a zsidó közösség tagjait, hanem a kiskőrösi polgárokat is megdöbbentette, mikor a helyi illetőségű Schwarz Sándor a községük mellett 70 katasztrális hold földet vásárolt. Schwarz szakított a tradicionális zsidó szakmákkal, a kereskedelemmel, az ügyvédséggel, mert egész egyszerűen szerette a földet, tisztelte a mezőgazdasági munkát és be akarta bizonyítani, hogy az alföldi futóhomokon is lehet mintagazdaságot létrehozni.
Terve sikerült, talajjavítással, növénytelepítéssel és hihetetlen szorgalommal mintabirtokot alakított ki a korábban használhatatlannak ítélt területen. A környék gazdái, a gazdakörök, iskolák tanárai jöttek hozzá tanulni. Schwarz, a zsidó, pedig örömmel adta át kísérletének eredményeit. Fogalommá vált a zsidó Schwarz tanya! Schwarzot, a zsidó gazdát becsülték munkásai, elismerték szomszédjai.
Aztán megszülettek a zsidótörvények. Schwarz Sándortól is mindent elvettek: kertészetét, gyümölcsösét, mind a 70 hold földjét, a négyszobás családi házát, a két cselédházat, a présházat, a pincét, a magtárat, az istállót, a teljes gazdasági és szőlészeti felszerelést. Az Országos Földhitelintézet 1943-ban kobozta el és a Vitézi Széknek adományozta a Schwarz birtokot.
Schwarz Sándor drámája a magyar zsidóság kirablásának történetét modellezi. A holokauszt idején azonban minden településnek megvoltak a maguk Schwarcz Sándorai. Mert a szombathelyi zsidó közösség megalázása, kirablása majd deportálása azonos metódus alapján történt. A hetven éve elhurcolt szombathelyi zsidó közösség soha vissza nem tért tagjainak személyes történeteit mutatja be a Savaria Múzeum és a Szombathelyi Zsidó Hitközség együttműködésében megvalósult kiállítás, mely talán szimbolikusan az egykor volt zsidó elemi iskolában kapott helyet.
Állandó kiállítás, amit reményeink szerint Szombathely és környéke iskoláinak népe fel fog fedezni. Nem azért, hogy a holokauszt borzalmaival szembesüljön, hanem azért, hogy elgondolkozzon a tablókon bemutatott befejezetlen élettörténeteken. A hiteles történelmi prezentáció segíti a magyar nemzet egyik legnagyobb traumájának, a holokausztnak feldolgozását. Jó úton járnak a szombathelyiek! Meggyőződésem, hogy a társadalmunknak ma erre van szüksége.
Néhány napja a Zsidó Közösségi Kerekasztalon a zsidó közösség véleményét kérték a budapesti Szabadság térre tervezett újabb, immáron szovjet megszállási emlékmű terve kapcsán. Sokat gondolkoztunk a helyes válaszon. S miközben mi a fejünket törtük Budapesten, Szombathely a Zrínyi utcában megadta a választ. Magyarországnak ma nem újabb emlékművekre van szüksége, hanem nyugalomra és párbeszédre.
A XX. század történelmi eseményeivel kapcsolatos emlékművek alkotására inkább országos moratóriumot kellene hirdetni. Mert ma minden emlékmű konfliktus tárgyává válik. A történelem feldolgozása, a társadalmi megnyugvás helyett újabb és újabb botránytárgyak születnek. Az emlékműállítások sorozata helyett ezért az építésükre szánt rengeteg pénzt érdemes lenne az oktatásban felhasználni. Használni arra, hogy a diákok eljussanak a budapesti Páva utcai holokauszt központba, vagy akár ide Szombathelyre. Használni arra, hogy a diákokat elvigyük történelmi helyszínekre. Auschwitzba, Aradra, Recskre vagy akár a Gulág megmaradt emlékeihez. Hiteles kiállítások, hiteles helyszínek, s a tanulók szembesülhetnek a történelem valóságával, elgondolkozhatnak a sokszor nehezen magyarázható folyamatokról.
Persze közben a történelmi tanulságokból mindnyájunknak tanulni kell. Mert soha nem lehet elfogadni a rasszizmust, a kirekesztést, vagy a xenofóbiát, és nem lehet azt sem tolerálni, ha valaki éppen csak egy „kicsit igyekszik” nácinak lenni. Józan gondolkodás, emberi méltóság és a zéró tolerancia! Mindnyájunktól ezt követeli a haza.
