Ne legyen valamely alávaló gondolat a te szívedben
Jó szombatot, Shabat Shalom
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten:19:40 óra, az ünnep kimenetele: 20:48 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:48 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Röé” (Mózes 5. 11:26.- 16:17.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Kóserságról, ünnepekről, a pogány kultusztól való eltávolodásról, az istentisztelet megfelelő formáiról, a családi élet előírásairól, büntető törvényekről is olvashatunk a heti szidrában, melynek első mondata így hangzik: „Lásd, én teszek ma elétek áldást és átkot” (11.26.).
Izrael bölcsei kérdezik: miért kezdi Mózes egyes számban mondandóját? Jogos, mert a vers második fele többes számban van megfogalmazva, a felszólítás („lásd”) viszont nem.
A vilnai gáon, Rabbi Elijáhu szerint: „Mose rábénu olyan tanítást adott, amely minden ember életében fontos lehet: Ha sokan is járnak be kitaposott életutat, akkor se mondja az ember, hogy vakon mehet ő is ezen utak valamelyikén, és nem kell, hogy alaposan megvizsgálja azokat. A Tóra figyelmezteti az egyént a „lásd” felszólítással, miszerint köteles körültekintően eljárni, felfedezni, hogy „áldásosak”-e a többség által járt utak, vagy sem. Mindenkinek meg kell keresni a saját útját az életben”.
A vers a tegnapi: „Lásd, áldást és átkot teszek ma elétek” (11:26), a nézőpont új.
Ibn Ezra az egyes számban kezdődő, de többes számban folytatódó vers kapcsán az egyéni felelősséget hangsúlyozza, mert számára (is) egyértelmű, hogy „a közösség megjavítása összefügg az egyén javulásával. A Tóra mindenki figyelmét felhívja: „ha megjavult közösségben akarsz élni, akkor először menj és javítsd meg magad!”.
A Hátám Szofer a talmudi (Kiddusin 40b) kijelentésre asszociált: „tekintsen az ember úgy önmagára, mintha egyik fele vétkes, míg a másik érdemekben gazdag lenne. Ha megtesz egy micvát, akkor boldog lesz, mivel ő, és általa a világ is érdemei alapján lesz megítélve. Ha elkövet egy vétket, akkor jaj neki, mivel ő és a világ is vétkesként lesz elbírálva”.
A Hátám Szofer szerint tudnunk kell, hogy tetteinkkel – jókkal és rosszakkal egyaránt – az egész világot befolyásoljuk, „vagy átkot, vagy áldást hozunk”.
„Az áldást, mert hallgattatok az Örökkévaló Istenetek parancsolataira…és azt átkot, ha nem hallgattok rá…és eltávolodtok az útról”(11:27-28).
Rabbi Pinhász Hurwitz felidézi e vers kapcsán a Talmudban (Kiddusin 40a) olvasható gondolatot: „ha az ember úgy gondolja, hogy végrehajtana egy micvát, de kényszer hatására tudja teljesíteni, az úgy számít mintha végrehajtotta volna. Mert Isten a jó gondolatokat egybefűzi a jótettekkel, azonban a rossz gondolatokat nem számítja a gyakorlathoz”.
Ezért mondja Mózes Izrael fiainak, hogy áldásban részesülnek, ha hallgatnak Isten parancsolataira, mert a micvákkal kapcsolatos őszinte elhatározás – a végeredménytől függetlenül – érdemnek számít, viszont a helytelen gondolatok csak a gyakorlatban („eltávolodtok az útról”) válhatnak vétekké. Persze, nem érdemes kísérteni a sorsot, hiszen a rossz gondolatok nagyon hamar tettekben is jelentkeznek, ezért folyamatosan résen kell lennünk, mert nagyon rövid a „türelmi idő”.
„Nyugalmat szerez nektek a körülöttetek lévő ellenségtől, és biztonságban lakoztok” (12:10). Azt gondolnánk, hogy amennyiben Izrael gyermekei nyugalomra lelnek az őket körülvevő ellenségek elől, akkor magától értetődő, hogy biztonságban „lakozhatnak”. Nem ennyire egyszerű a dolog.
A prágai Rabbi Jonatán Eybeschutz (1690-1764) szerint a „biztonságban lakoztok” kifejezés nem külső ellenségre, hanem az „otthon békéjének” (slom bájit) lehetőségére, vagyis a zsidóság belső harmóniájára vonatkozik.
Ehhez teszi hozzá Rabbi Dávid Moskowitz, hogy a kettő között összefüggés van, mivel abban az esetben, ha a zsidóság berkein belül nyugalom van, akkor külső ellenség sem sodorhatja veszélybe, a Midrás Tanhuma szavaival: „nem váltatik meg Izrael, míg nem lesz egy csokorrá. Ha azzá lesznek, részesülnek a sehiná színéből”.
Ma egy bonyolultabb szöveg értelmét keressük: „Ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma, mindenki azt, ami helyes szemeiben. Mert nem jutottatok mostanáig ama nyugalomhoz és birtokhoz, melyet Örökkévaló Istened ad neked” (12:8-9).
A Szifré és Zeváhim 117a alapján Rási megmagyarázza, ez a két vers arra a tizennégy évre vonatkozik, amely az Országba való megérkezés és a silói miskán (hajlék) felállítása között telt el. Ezen átmeneti időszaknak különleges halahikus státusza volt. A vers „nyugalom”, illetve „birtok” szavai Silóra és Jeruzsálemre vonatkoznak.
Amikor volt Szentély (mikdás) vagy központi miskán – a pusztában, Silóban, vagy Jeruzsálemben – tilos volt magánoltárt (bámá) állítani. Amikor nem létezett miskán, akkor is egy központi oltáron mutatták be a közösségi áldozatokat, illetve az egyének kötelező áldozatait, de az egyénnek joga volt – ha akart – magánoltárt állítani, melyen kizárólag opcionális áldozatokat lehetett áldozni.
Az említett tizennégy évben e központi oltár Gilgálban volt, illetve a későbbiekben, Siló pusztulása után Nob-ban, majd Gibeon-ban. Ennek alapján a két tórai vers erről szól: „amikor a központi oltár Gilgálban lesz, akkor a magánoltárok engedélyezettek lesznek. De ezekkel „ne úgy tegyetek, ahogy mi teszünk itt ma”, azaz ne mutassatok be azon mindenféle áldozatokat, hanem csak azokat, „ami helyes szemeiben”, vagyis az opcionális áldozatokat”.
„Lásd, áldást és átkot teszek ma elétek” (11:26). Vajon miért jelen időben fogalmazott Mózes („teszek ma elétek”), és miért nem múlt időt használt? A vilnai gáon szerint a Tóra e helyen azt tanítja, hogy a választás lehetősége jó és rossz között minden ember számára minden nap minden órájában adott. Amíg a lélek az emberben van, meg kell küzdenie a rossz ösztön (jécer hárá) kísértéseivel.
Ezt a küzdelmet nehezíti a Rabbi Avraham Twersky (1930-) által mondott gondolat: „soha ne vitatkozz a rossz ösztönnel és ne érvelj ellene, mert mondhatsz akárhány érvet is, biztos lehetsz benne, hogy a jécer hárá többet fog felsorakoztatni”.
„Ne bízd el magad halálod napjáig” (Ávot 2:5) – Hillél figyelmeztet, hogy nem támaszkodhatunk múltban szerzett érdemeinkre, hanem időről-időre meg kell újulnunk, és erényeink megőrzése mellett meg kell próbálnunk kiküszöbölni hiányosságainkat.
E gondolattal von párhuzamot Rabbi Elijáhu, amikor azt mondja, hogy Mose rábénu az „áldás” és „átok” közti szüntelen választási kényszerre mutat rá a „lásd” kifejezéssel.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
