Lázár: konstruktív volt a Mazsihisz vezetőivel folytatott munkamegbeszélés
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter konstruktív, jó hangulatú beszélgetésként értékelte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőivel folytatott, a szerdai Zsidó Közösségi Kerekasztalt előkészítő keddi budapesti munkamegbeszélést.
A munkamegbeszélésen részt vett Heisler András a Mazsihisz elnöke, Kunos Péter ügyvezető igazgató, Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Ács Tamás a Budpesti Zsidó Hiktközség elnöke és Frölich Róbert országos főrabbi.
A Mazsihisz székházában megtartott tárgyalás után Lázár János újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: jó néhány kérdés van, amelyekben teljes egyetértésben dolgoznak, és vannak olyan kérdések is, amelyekben nem értenek egyet.
A Sorsok Házáról a miniszter elmondta: a kormány álláspontja világos, a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják.
l__z__r_heisler_10.png
Fotók: Illyés Tibor / MTI
Lázár János ismertetése szerint a szerdai megbeszélés témái között szerepel még a holokausztoktatás, az elhagyott zsidó temetők helyreállítása, valamint a Rumbach Sebestyén utcai, a szegedi, a miskolci és a szabadkai zsinagógák kormány által támogatott felújítása.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke – a megbeszélést szintén konstruktívnak jellemezve – a Sorsok Házáról azt mondta, nemzetközi elismertségű intézményt Schmidt Mária vezetésével nagyon nehéz lenne létrehozni, ezért szerintük szükséges a vezetőváltás.
„A kormány oldalán pattog a labda, ott kell helyretenni a projektet, de szívesen partnerek vagyunk ebben” – fogalmazott a Mazsihisz elnöke. Ehhez azonban információra, kiállítási forgatókönyvre van szükség: „mindig ezt hiányoltuk és továbbra is ezt várjuk” – tette hozzá.
Heisler András a zsinagógafelújításokról szólva elmondta: a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításának elindult a tervezési szakasza, a szegedi zsinagógában megkezdték a konkrét felújítási munkákat is. A miskolci zsinagóga felújításánál vannak a legnagyobb „technikai gondok”, de a közös gondolkodás ott is elindult – tette hozzá. (MTI)