A jó cselekedet a zsidó hit alaptétele
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:52 óra, az ünnep kimenetele: 16:57 óra.
joszombatot_11_14_j__.jpg
Laurie Morgan
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:57 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Chájé Szárá” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Hallgass meg minket, uram! Isten fejedelme vagy ti mi közöttünk, sírjaink legkiválóbbjába temesd el halottadat; senki közülünk sem fogja megvonni az ő sírját te tőled, hogy eltemesd a te halottadat. ” (Mózes 1. 23. 6., Dr. Bernstein Béla fordítása)
Chájé Szárá – A jó cselekedet
(Mózes 1. 23:1-25:18.)
Három nagy témája van a mostani szidrának, elsőként Sára haláláról és temetése körülményeiről olvashatunk, utána a néven nem nevezett szolga küldetéséről, melynek célja, hogy feleséget hozzon Izsáknak, és végül, de nem utolsósorban Ábrahám újabb házasságáról, gyerekeiről és haláláról.
„És voltak Sára életének évei százhuszonhét év…” (23:1). A Tórában szó szerint így áll: „száz és húsz és hét éves”. E megfogalmazás mestereink szerint arról tanúskodik, hogy Sára húsz esztendősen éppolyan szép volt, mint hétévesen, illetve száz esztendős korában ugyanolyan bűntelen volt, mint húszévesen.
A hetiszakasz első, „vájiju” szavának számértéke 37. Egy kommentár szerint Sára ősanyánk utolsó harminchét esztendejére utal, hiszen ezek voltak „Sára életének (legjobb) évei”, mivel kilencven esztendős korában szülte meg gyermekét Izsákot”.
Rabbi Joszef Dov Szolovécsik szerint Sára „egyszerre” volt száz-, húsz-, és hétéves. A legtöbb embertől eltérően megőrizte életkori sajátosságainak legjavát, vagyis hétéves korának ártatlanságát, húszéves kori szépségét, és századik esztendejének bölcsességét, a Tóra erre a páratlan értékállóságra hívja fel figyelmünket.
Az egyik tömör és sokatmondó kommentár így szól: kulán sávin letová, vagyis azért részletezi az évek számát a Tóra, mert mindegyik egyformán jóra, javára volt. Ha valakit nem ismerünk, akkor is felmerül bennünk a kétség, hogyan lehetséges, hogy hosszú élete során semmilyen negatívum, csalódás, fájdalom nem érte? Sáráról viszont tudjuk, rendkívül nehéz időszakokon is túl kellett esnie, de a nehéz időkben sem vesztette el optimizmusát, és teljes szívvel hitt abban, hogy a dolgok jobbra fordulnak.
Egy másik vélemény inkább Szárá imánu hitének rendkívül erős voltára helyezi a hangsúlyt. Rabbi Zusá megjegyzése szerint az ősanya tökéletesen igaz asszony (cidkánit slémá) volt, és szívében szeretettel, belátással fogadta a nehézségeket is. A próbatételek nem távolították el Istentől, a misnai gondolat szellemében vallotta: mevárhin ál hárá, kesém semevárhin ál hátová, vagyis miként kötelesek vagyunk áldást mondani a minket ért jóra, éppúgy áldást kell mondanunk a rosszra is.
„És elébe tettek, hogy egyék, de azt mondta: Nem eszem, míg el nem mondtam szavaim. És ő mondta: Beszélj”! (24:33).
Látszólag semmi izgalmas nem történik, Eliezer érkezését követően – dicséretes elszántságról és fegyelmezettségről tanúbizonyságot téve – nem az elé tett ételeket kívánja egyből elfogyasztani, hanem – emlékezve urának aggódó tekintetére – küldetését kívánja teljesíteni.
Rabbijaink viszont igen szép krimit kerekítettek ebből az ártatlannak tűnő mondatból. Történetük alapjául a (vájuszám – „elébe tettek”) kifejezés szolgál, amely magában foglalja a (szám – fűszer) kifejezést, amit már csak a (hámávet) szóval kell bővíteni, és kész van a sztori: meg akarták mérgezni a derék szolgát!
Eszerint: „miután látták (Betuél és Lábán) az ékszereket Rebeka karján, összefogtak, hogy megölik Eliezert (hogy megszerezzék vagyonát). Látták (azonban), hogy két tevét felemel és átviszi a folyón (Eliezer egyes feltételezések szerint nem volt más, mint Óg, a legendás erejű óriáskirály).
Azt mondta egyik a másiknak: nem bírjuk megölni. Tányért tettek elé és mérget bele, de Ábrahám érdemében megcserélődtek a tányérok Betuél evett belőle és meghalt”. A kérdés szinte kínálja magát: honnan vették maguknak a bátorságot mestereink, hogy ennyire elrugaszkodjanak a tórai elbeszéléstől, és vadul fantáziálni kezdjenek?
Valószínűleg a következő mondat indította el gondolataikat: „és mondták fivére meg anyja: Maradjon a leány velünk néhány (hó)napig, vagy tízig és azután menj el.”(24:55).
Jól látható, hogy Betuél, az apa nincs említve, és a Tóra sehol nem számol be eltűnésnek okáról, találni kell magyarázatot, amivel kapcsolatban viszont további kérdést kell feltennünk: miért ennyire rosszhiszeműt?
Alighanem Lábán miatt, akiről a Tórában a későbbiekben hosszasan olvashatunk, többek között azt, hogy becsapja, majd üldözi Jákobot, és bár végül békét kötnek egymással, percnyi kétségünk sem maradhat gonosz voltát illetőleg.
A mostani párásából csak az derül ki, hogy családjuk nem a legtökéletesebben működik, ami (mestereink szerint) kiderül abból, hogy Rebeka Eliezer érkezéséről nem szüleinek, hanem bátyjának számol be először (24:29-31), valamint ami végképp gyanússá teszi: apját megelőzve (szavába vágva) válaszol a hozzájuk intézett kérdésre (24:50).
„és meghalt Ábrahám jó vénségben, öregen, és betelve élettel, és megtért népéhez. És eltemette őt fiai, Izsák és Ismáel, a Máhpéla barlangjába, Efrón, Cóhár fiának, a hittinek mezejére, amely Mámré előtt van (25:8-9).
Bölcseink szerint a szórendnek különleges jelentősége van, hiszen az öregebb Ismael maga elé engedte Izsákot („Izsák és Ismael”), ami arra enged következtetni, hogy Ismael tsuvát csinált, megtért, és végül így távozott a fizikai világból.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
