Lengyelország: Magyar emlékezet-kiállítás nyílik Wroclawban
Hol van a te testvéred? – Ámos Imre és a 20. század
A Magyarországi Evangélikus Egyház Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítványa szervezésében Magyarországon – Szentendrén, Pécsett, Budapesten –, Szlovákiában, Németországban bemutatott, legutóbb a varsói Zsidó Történeti Intézetben megtekinthető Hol van a te testvéred? – Ámos Imre és a 20. század kiállítás utolsó állomására érkezett.
A kiállítás fővédnöke: Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi. A kiállítás védnökei: Fabiny Tamás evangélikus püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.
A Varsói Kulturális Intézettel együttműködve az Ámos Imre és közel negyven kortárs képzőművész, zenész, szobrász és író alkotásait felvonultató tárlat november 9-én (vasárnap) kerül bemutatásra a wroclawi zsinagóga épületében, a holokauszt 70. évfordulóján.
A kiállításon látható lesz Ámos Imre szolnoki vázlatkönyve, valamint az 1942-44 közötti időből származó közel húsz alkotása. Ámos Imre életére és a holokauszt borzalmára többek között Ferdinandy György, Lator László, Krasznahorkai László, Kertész Imre és Závada Pál kéziratai reflektálnak ugyanúgy, mint Aknay János, Benczúr Emese, Böröcz András, Deim Pál, Haász István, Kalmár János, Konok Tamás, Szüts Miklós és Tölg-Molnár Zoltán alkotásai. A kiállításhoz zenei és filmes rész is tartozik, így Gothár Péter Akasztottak című filmjét is meg lehet tekinteni, valamint Dés László, Fassang László, a Szent Efrém Férfikar és Vukán György darabjai is az emlékezetet segítik.
A vándorkiállítást – melynek védnökei Scweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Fabiny Tamás evangélikus püspök és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát – az eddigi helyszíneken több mint ötvenezren tekintették meg. A kiállításból a Corvina – és a Luther Kiadó gondozásában 2013-ban reprezentatív album is megjelent.
| A kiállítás kiáltványa:
1, Az élet tisztelete alapvető, mindenkit megillető és mindenkit a másik tiszteletben tartására kötelező érték. |
Kiállító művészek:
Irodalom: Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Lator László, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsuzsa, Závada Pál
Képzőművészet: Aknay János, Ámos Imre, Benczúr Emese, Böröcz András, Deim Pál, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Matzon Ákos, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Vojnich Erzsébet
Zene: Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar; Film: Gothár Péter; Kurátor: Galambos Ádám
Szervező: Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány, Bente Kahan Alapítvány, Varsói Magyar Kulturális Intézet