Kiss Péter a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Hanukai üdvözlete
Mazsihisz
Kívánom Önöknek, hogy közös hazánkban, a Magyar Köztársaságban minél felszabadultabban, félelem nélkül legyenek képesek élni, dolgozni, ünnepelni.
A zsidó közösségek, a családok talán egyik legismertebb ünnepén a Hanukán szívből köszöntöm a zsidó közösség valamennyi tagját. Azt kívánom, hogy a nyolc napon keresztül fellobbanó gyertyák fényei ne csupán a múltra, egy maroknyi, de hitükben szilárd emberek győzelmére emlékeztessenek, hanem világítsák be mindennapjaikat. Ahogy a mécses fénye elűzi a sötétséget, ugyanúgy űzze el a szeretet, az egymás iránti tisztelet a gonosz indulatokat, a mindennapi békétlenségeinket.
Azt szeretném, hogy az öröm és a boldogság, amely ilyenkor betölti a családok és az emberek napjait ne nyolc napig tartson, hanem ez legyen tartós, ezzel is erősítve közösségeiket. A hagyomány, a kultúra, a hit ápolása több mint 5700 éven át megtartotta és éltette a zsidó népet.
Kívánom Önöknek, hogy közös hazánkban, a Magyar Köztársaságban minél felszabadultabban, félelem nélkül legyenek képesek élni, dolgozni, ünnepelni.
Én magam és a kormány mindehhez ugyanúgy, mint eddig – a lehetőségek keretei között a jövőben is segítséget nyújtunk.
Kívánok boldog, vidám Hanukát!
Kiss Péter
A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter