Ne legyen, kérlek czivakodás közöttem és közötted
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:10 óra, az ünnep kimenetele: 17:15 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:15 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Lech-Löchá” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
És mondta Ávron Lótnak: Ne kegyen, kérlek, czivakodás közöttem és közötted, az én pásztoraim és a te pásztoraid között, hisz atyafiak vagyunk mi. ” (Mózes 1.13:8., Dr. Bernstein Béla fordítása)
Lech-Löchá – Menj el
(Mózes 1. 12:1-17:27.)
Egyebek mellett arról olvasunk a mostani párásában, hogy „beecem hájom – vagyis ezen a napon metéltetett körül Ábrahám és fia, Ismael” (17:26). A midrás (Midrás Tannaim 32:48) bölcsei szerint a “beecem hájom” kifejezés arra utal, hogy délben zajlott le az első (két) brisz, holott pontosan Ábrahámtól tanuljuk, hogy Isten parancsolatainak végrehajtásakor sietséggel kell cselekednünk, hisz az Izsák megkötözésére induló ősatya a mielőbbi micvateljesítés okán “korán reggel kelt” (1Mózes 22:3), ebből következően talán szerencsésebb lett volna reggel sort keríteniük a körülmetélésre is.
A ma embere valami olyasmivel intézné el a kérdést, hogy nyilván különösebb ok nélkül alakult így, de mestereink szerencsére szerettek elmélyülten gondolkodni, és arra jutottak, hogy Ábrahám alighanem szándékosan halasztotta az eseményt délre a reggeli órák helyett. Amikor Ábrahámon és a bölcsek nézetein elmélkedünk, akkor nem arra kell választ keresnünk, hogy valójában mit történt jó 3700 évvel ezelőtt, ennél sokkal fontosabb dolgunk van, meg kell értenünk miért érdemes napjainkban foglalkoznunk a bölcsek azon elképzelésével, mely szerint a brisz délben és nem reggel történt.
A válasz röviden: a rabbik szerint Ábrahám arra törekedett, hogy a történelem során első esetben végrehajtott micva a lehető legszebben legyen végrehajtva, ami ebben a speciális esetben a legnagyobb közönség jelenlétét jelenti.
Miért?
Mert a parancs születésének hajnalán megkérdőjelezhetetlenül fontos volt, hogy sok szemtanú legyen, erre pedig a deli órák alkalmasabbak, mint a reggeliek. Nem csupán egy megcselekedett parancsolat született azon a napon, hanem egy új eszme is talán, a hiddur-micváé.
Az mi? – kérdezné leplezetlen csodálkozással közösségünk legifjabb – szombaton lesz huszonhárom hónapos B”H – levitája, Zsiga, és kérdés nélkül is illik neki válaszolni.
Toronyi Zsuzsanna, a Zsidó Levéltár és Múzeum igazgatója jön és segít (Café Bábel, 56-57.szám, 2008): “A vallási parancsolatok esztétikai dimenzióval kiteljesített teljesítése a hiddur micva, a parancsolatok ’megszépítése’.
A Midrás szerint a hiddur micva ’megszépíti’ a parancsolatot végrehajtóját is, s végül a parancsolatok végrehajtása ezen az esztétikailag magasabb szinten megszépíti Izrael Istenét. Minden parancsolat végrehajtása teljesebb, ha a szükséges kellékek megszólítják az érzékeket is, s így a cselekedetek esztétikai minősége is vallásos tartalmat nyer. Az írás végén a szerző “nagyon személyes megjegyzése” támpontot ad, hogy miként ültethető át a hiddur-micva a gyakorlatba: “A záróbeszélgetés könnyednek tűnő kérdése az volt, hogy melyik volt életünk legemlékezetesebb széderestéje, s mi lehet ennek a muzeológiai tanulsága.
Én akkor azt a szédert említettem, amire szinte alig emlékszem, régen volt már – emlékezetes viszont a majd hónapnyi készülődés, szervezkedés. Barátaimmal szerveztük, s elhatároztuk, hogy a széderünk szép lesz, stílusos, és magunk készítjük hozzá a tárgyakat. Én egy macesztakarót készítettem, s a megfelelő hímzésminta megtervezése komoly szellemi háttérmunkát jelentett: a felirat kiválasztása, az ikonográfiai elemek, a színek, az anyagok – s az egész összehangolása a többiek munkájával komoly ünnepi készülődést jelentett túlságosan is szekularizált életemben. A hiddur-micva, a parancsolat művészi, kétkezi kiteljesítése hidat, megerősítő kapcsot jelentett a zsidó tradícióhoz”.
A Talmud (Sábát 133b) kiemel néhány micvát, ahol a szépségre kell törekednünk: a szuká (sátor), a luláv és etrog, a sófár, a cicit és a tóratekercs kerül kiemelésre itt, azonban egy más helyen (Bává Meciá 24b) talán még ezeknél is érdekesebb közelítéssel találkozhatunk.
“Rabbi Jehuda Mar Smuel mögött ment a piacon, a gabona üzletben és azt mondta: ha valaki talál itt egy erszényt, mi a törvény?
– Smuel így válaszolt: legyen az övé.
– Ha egy zsidó szimán-t (azonosító jelet) ad, akkor mi a teendő?
– Vissza kell neki adni!”
Rabbi Jehuda csodálkozásának adott hangot, hiszen látszólag ellentmondásba került a mester két válasza, Már Smuel ezzel oszlatta el kétségeit: “a törvény szerint nem kell neki visszaadni az ilyen helyen elveszett tárgyat, de a lifnim misurát hádin elvét követve helyesebb visszaszolgáltatni”. Na, és az mi? Röviden azt a gondolatot fedi, miszerint se az egyénnek felebarátjával szemben, sem a bíróságoknak nem kell (szabad?) minden esetben a törvényt teljes szigorral érvényesíteni, hanem a lehető leghumánusabb módon kell az (érték)ítéletet meghozni.
Rabbi Johanán sokat idézett kijelentése (uo. 30b) szerint Jeruzsálem is azért pusztult el, mert a Tóra törvényei szerint ítélkeztek a benne működő bírák és nem a lifnim misurát hádin elvét követve.
Nem árt idézni a Rámbám véleményét (Hilhot Szanhedrin 20:5) is, aki azt írja: “tilos a bíróságnak könyörülnie azon, aki pénzbüntetésre köteles, azt mondva, hogy szegény vagy nem szándékosan cselekedett. Hanem be kell tőle hajtani mindent, könyörület nélkül, amint írva van: “szemed ne könyörüljön rajta” (5Mózes 19:21).
Talán a Rámbám nem fogadja el Rabbi Johanán nézetét? Azt hiszem nem erről van szó, hanem csak egyértelművé teszi, hogy az enyhébb megítélés elve nem egy minden esetre vonatkozó kötelességként nehezedik ránk, hanem lehetőségként jelentkezik, amit az arra valóban érdemesek esetében alkalmaznunk kell. A hiddur-micva itt úgy értendő, hogy alapos és minden részletre kiterjedő vizsgálat és kifejtés alapján cselekszünk, amikor döntést hozunk és végrehajtjuk ítéletünket, tesszük ezt akár a legteljesebb szigorral, akár a lifnim misurát hádin elvét alkalmazva.
Összefoglalva: a hiddur-micva a zsidó tárgykultúra, a micvák végrehajtása és a micvákhoz való viszonyunk kapcsán is megjelenő fogalom. Egyáltalán nem bizonyítható, de számomra nagyon kedves elképzelés, hogy ez az évezredeket átívelő törekvés abban a pillanatban született meg, amikor Ábrahám délre rakta a brit milájuk időpontját.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
