Miért kell a Mazsihisznek politikával (is) foglalkoznia?
Németh Zoltán / vélemény rovat
Köves Slomó, a Népszabadságban megjelent „Csak az (emlékezet)politika?” című cikkében a Mazsihisz túl aktív politikai/társadalmi szerepvállalását bírálta, mely véleménye szerint nem feladata a zsidó hitköz(ös)ség(ek)nek.
A zsidó hitközség elsődleges célja, hogy biztosítsa a hívők számára a vallásgyakorláshoz szükséges infrastruktúrát, ennek megvalósításában pedig távolságot kell tartania a politikától, hogy ne szolgáltassa ki a zsidó közösséget az „aktuálpolitikai csatározásoknak”. Mindez talán elfogadható volna, ha (1) a magyarországi zsidóság csak vallási közösségként tekintene önmagára, illetve, ha (2) a zsidó hit és vallásgyakorlás megélhető lenne a tágabb társadalomtól függetlenül. Írásomban e két szempont alapján kívánok érvelni a Mazsihisz még aktívabb politikai/társadalmi szerepvállalása mellett.
Köves rabbi írásában elismeri, hogy a zsidóságot többféleképpen lehet megélni. A zsidó identitás alapja lehet többek között vallási, hitbéli, ideológiai, kulturális és/vagy származási. Ennek fényében lehet amellett érvelni, hogy a Mazsihisz – nevéből fakadóan –, csak azokat a zsidókat képviseli, akik vallási/hitbéli identitással (is) rendelkeznek. Az ő számukra a legfontosabb a vallásgyakorláshoz szükséges feltételek biztosítása, így érthető a rabbi felvetése. A valóság azonban az, hogy a Mazsihisz, a magyarországi zsidóság legmagasabb (érdek)képviseleti szerveként, a társadalom számára az összzsidóságot jeleníti meg, így vallásos és világi zsidókat egyaránt képvisel. Amikor a Mazsihisz felszólal (vagy épp nem szólal fel) bizonyos össztársadalmi kérdésekben, akkor álláspontját a magyarországi zsidóság véleményével azonosítják. Azon lehet vitatkozni, hogy ez jó-e, de ameddig így van, addig a Mazsihisznek több feladata van, mint a magyarországi zsidóság egyik csoportjának szükségleteit kielégíteni.
Ha valaki mégis amellett érvelne, hogy a Mazsihisznek csak a vallásos zsidóság kontextusán belül lehet értelmeznie önmagát, véleményem szerint akkor is van helye a politikai/társadalmi szerepvállalásnak. A zsidó hagyomány arra kötelezi az embert, hogy szeresse/támogassa felebarátját (3Mózes 19:18), emlékezzen rá, hogy maga is rabszolga volt egykoron ezért karolja fel a szegények, az árvák és az özvegyek ügyét (2Mózes 22:21-22, Ézsaiás 1:17). Bölcseink azt tanítják: „Ha csak önmagamért vagyok, mi vagyok én?” és „ha nem most [teszek önmagamért és embertársaimért], akkor mikor?” (Ávot 1:14). Vagyis egy vallásos zsidó nem bújhat ki a társadalmi felelősségvállalás alól, nem delegálhatja ezt civil szervezeteknek vagy jogvédő aktivistáknak. Vallásos zsidóként ez a mi feladatunk is, és a legmagasabb képviseleti szervünk segítségével elő kell segítenünk, hogy ez a vallási-erkölcsi üzenet eljusson a társadalom és a politika legszélesebb köréhez. Már csak azért is, mert a hagyományunk szerint Isten azért adta mindezeket a törvényeket és irányelveket, hogy megosszuk azokat a világgal (Ézsaiás 49:6).
Köves Slomó cikkét arra futtatja ki, hogy a Mazsihisz ilyen irányú politikai/társadalmi megnyilvánulásai a „szellemi teljesítmény hiányát” kívánják pótolni. Nos, én úgy gondolom, hogy az ősi tanításaink modern aktuálpolitikai kérdésekre történő lefordítása és az ezekben történő aktív szerepvállalás komoly szellemi teljesítmény, amelyhez mi magyar(országi) zsidók, vallásosak és világiak, mindannyian hozzátehetünk. Szép példával járhat előttünk a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, amely közös Bibliánk alapelveit szegénykonyhával, cigány fiatalok felzárkóztatásával és a hajléktalanság kriminalizálása elleni határozott fellépéssel valósítja meg. Én azt kívánom a Mazsihisznek, hogy ezen az úton haladjon tovább, álljon ki azon értékeink mellett, melyek az egész magyar társadalom javát szolgálhatják és biztosítsa támogatásáról azokat a civil és politikai szervezeteket, amelyek ezeket az értékeket képviselik.
A zsidóságnak különleges szerepe és felelőssége van ma Magyarországon. Saját történelmünk érzékennyé tett minket, hogy szószólói legyünk a mindenkori kitaszítottaknak, támogassuk a társadalmi egyenlőséget és harcoljunk a diszkrimináció minden formája ellen. Mindezek megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges az igazságra törekvő, önmagunkkal és egymással őszintén szembenéző emlékezetpolitika is.
A cikk a Népszabadság 2014. szeptember 13-i számában jelent meg.
