A Mazsihisz 2014 évi pályázati felhívásai
MAZSIHISZ
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által kiírt pályázatok támogatásának módja: utófinanszírozás. A pályázók, a felmerült költségeiket számla, valamint pénztárbizonylatok, bankkivonatok hitelesített fénymásolatainak beküldésével igazolhatják. A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. augusztus 24. vasárnap, 24:00 óra.
A pályázatot a pályázati adatlap kitöltésével online kell elkészíteni, a megfelelő pályázatnál, a jelentkezés erre a pályázatra gombra kattintva. Az esetlegesen csatolt PDF, DOC ill. XLS dokumentumok nevének utalni kell a beadott pályázatra. Az elektronikusan benyújtott pályaművek mellett a pályázatokat egy példányban, kinyomtatva, postai úton, a 1075 Budapest, Síp utca 12. (Mazsihisz Számvitel) címre kell eljuttatni. (További információk a pályázati útmutatón találhatók).
A pályázat célja, azok a közösségi fejlesztő, képző és ismeretterjesztő programok valamint programsorozatok támogatása, amelyek legalább egy zsinagógai közösség és egy, nem a zsinagóga működését közvetlenül támogató és kizárólag nem Mazsihiszhez kötődő civil szervezet együttes részvételével valósulnak meg, és céljuk a résztvevők ismereteinek, kompetenciáinak fejlesztése, a helyi adottságok minél szélesebb körű hasznosításával. Fontosnak tartjuk, hogy határon túli hitközségek és szervezetek támogatását is.
A pályázati kategóriák, a következők:
A./ kategória: Vallási élet és vallási-közösség építő-fejlesztő projektek támogatása
- Zsidó vallási programok és zsidó ünnepekhez kötődő eseményeket kísérő együttes rendezvények támogatása;
- Épített környezetünk védelem céljából zsidó szakrális tér együttes állagmegóvására;
A zsidó vallási életet bemutató projektek együttes megvalósítására
A rendelkezésre álló keretösszeg ebben a pályázati kategóriában:
A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 10.000.000 Ft, azaz tíz millió forint. A három pályázati kategória közötti forrásarány a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján módosulhat.
A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája:
A pályázaton legfeljebb 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A pályázati támogatás legfeljebb 25%-a, a pályázati költségvetésben meghatározott működési költségekre, vagy bér, ill. bérjellegű terhekre fordíthatóak. További részletekért kattintson ide
B./ kategória: Zsidó oktatási-nevelési projektek támogatása:
- Zsidó hitéleti oktató-nevelő projektek együttes támogatására;
- Zsidó hagyományokat bemutató oktató-nevelő projektek együttes támogatására;
- A zsidóság történelmét, illetve a magyarországi zsidóság történetét bemutató oktató-nevelő projektek együttes támogatására;
- A zsidóság társadalmi szerepvállalását bemutató és e témakörbe sorolható projektek együttes támogatására
A rendelkezésre álló keretösszeg ebben a pályázati kategóriában:
A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 7.000.000 Ft, azaz hét millió forint. A három pályázati kategória közötti forrásarány a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján módosulhat.A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája:
A pályázaton legfeljebb 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A pályázati támogatás legfeljebb 25%-, a pályázati költségvetésben meghatározott működési költségekre, vagy bér, ill. bérjellegű terhekre fordíthatóak. További részletekért kattintson ide
C./ kategória: Zsidó kulturális és művészeti projektek támogatása:Olyan a zsidó ünnepeket, a zsidóság kultúráját bemutató alkotások pályázhatnak, melyek színvonalukkal és tartalmukkal szemléletessé teszik kulturális értékeink bemutatását.
A rendelkezésre álló keretösszeg ebben a pályázati kategóriában:
A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 8.000.000 Ft, azaz nyolc millió forint. A három pályázati kategória közötti forrásarány a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján módosulhat.
A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája:
A pályázaton legfeljebb 1.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A pályázati támogatás legfeljebb 25%-a, a pályázati költségvetésben meghatározott működési költségekre, vagy bér, ill. bérjellegű terhekre fordíthatóak. További részletekért kattintson ide