Érthetetlen – és haszontalan – bírálat
Fekete György
Nem értem, hogy hónapok óta liberálisok/demokraták újra és újra indokolatlanul (is) támadják a MAZSIHISZ vezetőit, közülük nemegyszer kipécézve Heisler Andrást, a Szövetség jelenlegi elnökét.
Most ráerősítés érzékelhető, ugyanis egy magát általában antifasiszta aktivistának valló szerző teszi ezt (amely tényt külön fájlalok, mivel magamat, amióta táplálok politikai nézeteket, antifasisztának tartom, ezt számos publicisztikával, és más közéleti cselekvéssel kinyilvánítva).
Az illető személy szerintem politikailag helytelenül cselekszik, amihez azonban – természetesen – joga van. Elsősorban nem is e szempontból írok cikkéről –, hanem módszertani kifogásaimat terjesztem elő, tisztelettel. Bízva abban, hogy stílusomért nem kapok ki, mint ahogy megjárták a MAZSIHISZ vezetői, holott ők csak a protokollt tartották be (annak pedig – köztudomású – semmi tartalmi kötelezettsége).
Megismétlem tételemet: a szóban forgó cikk metodikai tekintetben, vagyis készítőjének eszközeiben, eljárásában igencsak kifogásolható, ezenfelül a benne közölt kritikára nem szolgáltak rá a megcélzottak.
Állításomat bizonyítandó.
1/ A MAZSIHISZ vezetőinek ez február(!) 10-i – Orbánhoz írott – levelét bírálja, ugyanakkor nem is említi, hogy utóbb, a miniszterelnök nem érdemi válasza nyomán a MAZSIHISZ az összes, a holokauszt-emlékévre szóló költségvetési támogatásról is lemondott, betartva szavát, miszerint nem vesz részt a vonatkozó állami rendezvényeken.
2/ Szintén meg se említi, hogy a MAZSIHISZ vezetősége Haraszti Györgytől demonstráltan elhatárolódott, sőt tanszékvezetői pozíciójából is eltávolíttatták (OR-ZSE).
Megjegyzem, az írás nagy részét kitevő kritikát jómagam bátorkodtam már 2014. február 12-én a Népszabadságban megjeleníteni, vagyis akkor, amikor az még aktuális volt.
Nagyon nem értem, hogy a Kanadai Magyar Hírlap szerzője, Édler Eszter, mi végre mosta össze a február 10-i MAZSIHISZ-vezetői levelet a Szabadság téri tiltakozással. Hiszen e vezetők (Heisler András elnök is) nem sokkal később visszatértek a február 9-i MAZSIHISZ rendkívüli közgyűlés határozataihoz, azokat a mai napig következetesen betartva, sőt végrehajtva.
Egyre szilárdabb a több ízben közreadott gondolatom, hogy az efféle esetekre (is) igazak Sartre szavai: „A demokratának … hiányzik az érzéke a sajátos iránt… (…) …az ő védelme ugyan megmenti a zsidót mint embert, de megsemmisíti mint zsidót. (…) Még a legliberálisabb demokratánál is mindig felfedezhető egy árnyalatnyi antiszemitizmus: olyan mértékben ellensége a zsidónak, amennyire az önmagát zsidónak tartja.” – Elmélkedések a zsidókérdésről. Göncöl Kiadó, 2002. 46–47. old. Vö., az alábbi íráassal.
„Eszmeköri előzmények” gyanánt – hadd válogassak ide egy kiegészítést írásaimból (az utóbbi hónapokból), amelyekben éppen az utalt liberális/demokrata politikai hadjárat alaptalanságát próbálom jelezni: Lévai Júlia nyílt leveléről, amelyet Heisler Andráshoz írt; Vita az antiszemitizmusról, a Holokausztról – hozzászólás a vitához…; Engem nem zavar Heisler fogalmazása….
És hogy félreértés ne essék, dokumentálom, adódtak bírálataim is a MAZSIHISZ vezetőivel kapcsolatban – mostanában és régebben egyaránt: (ismételt jegyzés, hangsúlyozandó, hogy e bírálat – amellyel, megint fölhívom rá a figyelmet, Édler Eszter cikkének zöme gyakorlatilag azonos üzenetű – megjelenésekor bírt aktualitással, ellenben nem sokkal később okafogyottá vált)
Kapcsolódó írások:
Fekete György: tanultam és tanítottam is a zsidótörvényekről és a Vészkorszakról a Kádár-rendszerben
Nyílt levél Feldmájer Péternek, a MAZSIHISZ elnökéhez
