Megáldom a téged áldókat
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:12 óra, az ünnep kimenetele: 21:31 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:31 óra után.
A Tórából ezen a héten a „Nászó” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Szólj Izráel fiaihoz, férfi vagy nő, ha elkövetnek valamit az ember minden vétkei közül, hűtlenséget követve el az Örökkévaló ellen és így bűnbe esik az a személy; Akkor vallják be vétküket, amelyet elkövettek, térítse meg bűnének tárgyát a maga összegében és ennek ötödrészét toldja hozzá és adja annak, aki ellen bűnt követette el.” (Mózes 4. 5:6-7., Dr. Bernstein Béla fordítása.)
Nászó – Vedd fel
(Mózes 4. 4:21-7:89.)
„Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Így áldjátok meg Izrael fiait, mondván nekik. Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrizzen meg téged. Világíttassa az Örökkévaló; neked az ő színét: és könyörüljön rajtad Fordítsa feléd az Örökkévaló az ő színét és adjon neked békét”(6:23-26).
A kohaniták által mondandó áldás három nagy csoporthoz külön – külön is szól: a kétkezi munkát végző emberekhez, rájuk vonatkozik az „áldjon meg” kifejezés: munkájukon áldás legyen, találják meg örömét, és ne hiába fáradozzanak. A tanulással foglalkozó emberekre vonatkozik a „világíttassa az Ö-való neked az ő színét” gondolat, azaz segítse őket az isteni fény, hogy gyümölcsöző legyen szellemi munkájuk. A katonáknak, Izrael népe fegyveres védőinek jutott a béke áldása, hiszen nekik kell megteremteni és fenntartani azt (Ábárbánel nyomán).
Rábénu Jákov ben Áser írja a következőket: „A béke kifejezés számértéke megegyezik az Észáv ( – a más vallásúak egyik gyűjtőneve a hagyományos irodalomban) kifejezés számértékével. Ebből tanuljuk, hogy minden ember békéje egyformán fontos, zsidóké és nem zsidóké egyaránt”.
Zsinagógáinkban kizárólag jantevek és Jom Kippur alkalmával hallható (áldásként) a kohanita áldás. A düchenolás (nevét a Szentélyben található emelvényről kapta, ahonnan az áldást végezték) idején a kohénokra nem szabad ránézni, a közösség arccal forduljon a kohénok felé, de ne tekintsen rájuk, és maguk a kohénok se nézzenek kezeikre. Ezért szoktunk az áldás alkalmával táliszt borítani fejünkre.
Ráv Mose Iszerlesz (1525-1572) írja, hogy ha egy nem kohanita elmondja a papi áldást, akkor áthágja a pászukban álló utasítást, mely szerint a kohén áldást mondhat e szavakkal, de más nem. (A tilalom nem vonatkozik a Tórára reggelenként mondott áldásra, ebben a kontextusban tanulásnak, nem pedig áldásmondásnak felel meg.)
Ráv Jiszráel Meir HáKohen (Cháfec Cháim, 1838-1933) kommentálja a Remá fenti megállapítását: ennek fényében rá kell csodálkoznunk az elterjedt gyakorlatra, hiszen az emberek – függetlenül attól, hogy kohaniták, vagy sem – gyakran áldanak a papi áldással. Hogyan lehetséges ez? Első pillantásra lehetne azzal érvelni, hogy nem azon a módon recitálják, ahogyan a kohén tenné, azért nem vonatkozik rá tilalom. Azonban ez nem helyes, mivel csak rabbinikus előírás, hogy elmondjuk a papi áldást az imádkozás során. A Tóra implicit módon tiltja a nem kohanita számára az áldásmondás ezen formuláját, a tilalom pedig örök időkre érvényben van.
Nos, az elterjedt gyakorlat indokolt lehet a következőképpen: elhúzódó vita, kezdve a Talmudtól, egészen napjaink autoritásaiig, hogy vajon teljesít-e valaki a micvát, ha végrehajtja előírásait, de nem gondol közben arra, hogy micvát teljesít. Ha elfogadjuk, hogy a parancs csak kávánával teljesíthető, akkor a nem kohanita csak akkor hágja át a tórai előírást, ha az áldás elmondásakor arra gondol, hogy micvát teljesít. Ha nem volt ilyen szándéka, akkor nem követ el vétket.
Cháfec Cháim javaslata az, hogy fogadjuk el Ráv Joel Sirkes (1560-1640) véleményét, miszerint a nem kohénoknak csak akkor tilos elmondani a papi áldást, ha ugyanúgy kinyújtják kezüket, mint a kohénok.
E gondolat mentén haladva írja Ráv Eliezer Dávid Grünwald, hogy amikor péntek este megáldja az apa gyermekeit a birkát kohánim elmondásával, akkor ne helyezze mindkét kezét gyermekei fejére, hanem tegyen úgy mint az Árizál, és csak az egyik kezét használja az áldás során.
A Máávár Jábok megállapítása szerint az egy kézen lévő ujjak összesen tizenöt ujjpercből állnak, a kohanita áldás meg éppennyi szóból, azaz bőven elég egy kéz használata az áldás mondásakor.
Ráv Jákob Emden (elhunyt 1776-ban) határozottan védelmébe vette a kétkezes megoldást. Szerinte, ha valaki szívből mondja a bróchét, akkor pont a kohénoktól tanulva kell két kézzel tennie, hiszen ők mutatták meg, miként kell helyesen áldani. Példaként említi, hogy Mózes is két kézzel áldotta meg tanítványát, utódát Józsuát (4Mózes 27:23). A legfontosabb azonban, hogy a kohén, aki áldást ad, maga is áldott. Aki pedig nem ad áldást, nem lehet áldott, mert le van írva: „Megáldom a téged áldókat…” (1Mózes 12:3).
Darvas István rabbi / OR-ZSE
