Tegyétek meg törvényeimet és rendeleteimet
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:47 óra, az ünnep kimenetele: 21:01 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:01 óra után.
A Tórából ezen a héten a „BÖHÁR” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Ha elszegényedik testvéred és lehanyatlik keze melletted, támogasd őt, akár idegen, akár lakó, hogy élhessen melletted.” (Mózes 3. 25.35.) Dr. Bernstein Béla fordítása
Böhár
(Mózes 3. 25:1–26:2.)
Behár szidrájában a Tóra részletesen ismerteti a hetedik (Smitá) és az ötvenedik (Jóbél) év törvényeit. Minden hetedik esztendőre parancsba kaptuk, hogy hagyjuk megműveletlenül a földeket. A smitá és a jóbél év az ún. „micvot há-tlujot bá-árec” (Izrael földjétől függő parancsolatok) kategóriájába tartoznak. A smitá évében a földet kell pihentetni, a jóbél idején nem csupán tilos volt a terményt betakarítani, de minden földterület visszaszállt az eredeti tulajdonosra.
„A hetedik évben azonban szombati nyugalom legyen a föld számára, szombat az Örökkévalónak; meződet ne vesd be, és szőlődet ne messd meg.”(25:4).
Látható, hogy a hetedik évet a Tóra összekapcsolja a szombat előírásával. Egy magyarázat szerint közös vonása a két micvának, hogy anyagi veszteséggel járnak, azonban a parancsolatok megtartása által keletkezett hiány végül haszonként jelenik meg életünkben, lévén az Ö-való áldását hozza magával.
A smitára vonatkozik a következő mondat: „Én rendelem áldásomat számotokra a hatodik évben és meghozza a termést három évre”(25:21), míg a sábesz áldása így hangzik: „És megáldotta Isten a hetedik napot és megszentelte azt, mert azon megnyugodott minden művétől, melyet teremtett Isten és alkotott”(I. Mózes 2:3).
A Rámbám szerint a föld pihentetésének fő célja az volt, hogy visszanyerje termőerejét, meg kell említeni a belzi Rabbi Áháron magyarázatát is: „A smitá törvényeinek bevezetésénél írja a Tóra, hogy „tartson a föld szombatot az Ö-valónak, amiből megtanulhatjuk, hogy a mezőgazdasági munkák szüneteltetése nem a talaj javítására rendeltetett, hanem I-ten utasítására. Miként ez a micva is a Teremtő miatt (és nem valamilyen praktikus okból) adatott, ugyanígy az összes többi is kizárólag Miatta kötelezi Izrael fiait”.
Ezzel cseng egybe a Talmud (Szánhedrin 39a) tanítása: „A Szent Áldott Ő így szólt Izraelhez: „Vessetek hat évig, és szüneteltessétek a hetedikben, azért, hogy megtudjátok: a föld az Enyém!”
Rabbi Elázár úgy véli, hogy a hetedik nap és a hetedik év között más összefüggés is felfedezhető. Ahogyan a szombat esetében is elveszünk a profán időből és hozzáteszünk a szenthez (moszifim méchol ál hákodes), azaz a kötelező idő előtt magunkra vesszük, és késleltetjük kimenetelét, úgy a smitá évvel is hasonlóan cselekszünk, hiszen már harminc nappal a hetedik évet megelőzően parlagon hagyjuk a földeket.
Ez utóbbi csak a Szentély működésekor van érvényben, egyébként a Rabban Gámliel vezette Bét Din döntése alapján szabad megművelni a talajt egészen az év utolsó napjáig.
Mestereink felfigyeltek arra, hogy a smitá törvényei egyes-, az ötvenedik (jóbél) évé többes számban („Szenteljétek meg az ötvenedik évet”) vannak megfogalmazva. Ennek oka az, hogy a jóbél törvényei akkor vannak érvényben, ha minden törzs az Országban van, viszont a smitá előírásai minden egyes Izraelben élő zsidót köteleznek.
Rabbi Smuel David Luzatto kiemeli, hogy a sábát és a smitá egyformán erősíti Izrael gyermekeinek hitét, a szombat eszméje elmélyíti a gondolatot, miszerint az Ö-való szent népe (kell legyen) a zsidó nép, míg a smitá mindig emlékeztet arra, hogy Izrael a világ legszentebb földje.
Bár mestereink időnként egymástól homlokegyenest eltérő módon értelmezték e törvények mélyebb jelentését, valódi célját, abban nagyjából egyetértettek, I-sten ezekkel az előírásokkal tudatosítani kívánja, hogy a föld az Ő tulajdonát képezi, és Ő az, aki biztosítja fennmaradásunkat.
Ha ez így van – mondta Ráv Mose Zuriel, akkor miért csak Izrael földjére érvényesek ezek a micvák? Az Ö-való birtokában van minden föld, nem csak Erec Iszráel! A rabbi válasza az, hogy bár valóban I-sten teremtette az egész világot, és továbbra is Ő annak egyedüli ura, de csupán Izrael földjével alakított ki páratlanul szoros, közvetlen napi kapcsolatot (hásgáchá prátit).
Ezt tanulhatjuk a következő versekből (5Mózes 11: 10-12): „mert az ország, ahová bemész, hogy elfoglaljad, nem olyan mint Egyiptom országa, ahonnan kimentettelek, ahol elveted magodat és megöntözöd lábaddal, mint a zöldséges kertet. De az ország, ahová átvonultok, hogy elfoglaljátok, hegyes-völgyes ország, az égnek esőjéből iszik vizet. Olyan ország, melynek az Örökkévaló, a te Istened gondját viseli, állandóan rajta van az Örökkévalónak, a te Istenednek szeme az év elejétől az év végéig”.
Más országokban, például Egyiptomban, az ember támaszkodhat a természetes vízellátásra (Nílus), viszont Izrael területén az esőnek meghatározó szerepe van, melynek mennyisége a Teremtőtől függ.
A Zohár megjegyzi, hogy Mózes a zsidó nép tagjaival beszélgetve I-stent „I-steneteknek” nevezi. Miért nem úgy mondja, hogy „Istenünk”? A Zohár magyarázata szerint az, aki Izraelen kívül él, bizonyos értelemben olyan mintha nem lenne I-stene, és mivel Mózes nem kapott engedélyt arra, hogy belépjen az Országba, nem mondhatta nyugodt szívvel az I-stenünk kifejezést.
Tekintettel Izrael földje és az Ö-való különleges kapcsolatára, érthető, hogy a smitá és a jóbél micvái, melyek I-stennek a föld iránti kedvességét mutatják, miért csak az Országra érvényesek.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
