Jobst Bitner: A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de alázattal viszonyulunk a fájdalomhoz
MAZSIHISZ
Ha nem tanuljuk meg, hogy elmondhatjuk az igazságot a múltról, és feldolgozhatjuk az aktív vagy passzív részvételt és a bűntudatot, akkor a holokauszt árnyékában éljük le életünk további részét – fogalmazott Jobst Bittner németországi evangélikus lelkész, a háborús bűnösök leszármazottainak civil csoportja nevében vasárnap, a budapesti Élet Menetén elhangzott beszédében. Alábbiakban, az elhangzott beszéd magyar nyelvű fordítását olvashatják.
Hölgyeim, Uraim és kedves Barátaim!
jobstbittner.jpg
Fotó: Vámos Róbert
Köszönöm, hogy eljöttek az Élet Menetére. Ezen a napon itt állni számomra megtiszteltetés. Ahogy hallják, németül beszélek – annak a népnek a nyelvén, amely hatmillió zsidó ember elpusztításáért felelős.
Együttérzünk a kimondhatatlan szenvedéssel és fájdalommal , amit a náci Németország okozott az önök apáinak, nagyapáinak, anyáinak, nagyanyáinak, az önök családjainak, és önöknek. Mi németek alázattal viszonyulunk ehhez a fájdalomhoz és a barátságunkkal támogatjuk Izraelt.
A nevem Jobst Bittner. A Menetelés az Életért alapítója vagyok. A Menetelés az Életért több mint 120 várost, 12 nemzetet szólított meg és milliókhoz jutottunk el a megbékélés menetein. Az elkövetők leszármazottait képviseljük, azokkal a szavakkal, amelyeket apáink és nagyapáink nem voltak képesek kimondani.
Egy hajdani náci városból származom, Tübingenből. Ez egy egyetemi város Németország déli részén. 1400 éves történelméből a zsidókat csak 120 évig látták szívesen a városban. Az egyetem alapítását követő 400 évben, a zsidókat az egész vidéken üldözték .
1933-ban, az egyetem elsőként nyilvánította magát „zsidómentessé”. Az intézmény mintegy 300 fő tömeggyilkost nevelt ki, akik a „Einsatzgruppe”-k vezetőivé váltak a holokausztban, és akik körülbelül 700.000 zsidó haláláért voltak felelősek.
A szülővárosomban született Theodor Dannecker. Az SS Hauptsturmführer-e, azaz SS kapitány, aki elsősorban az európai zsidóság a megsemmisítéséért volt felelős. 1944 nyarán és tavaszán, pontosan 70 évvel ezelőtt ő is része volt az úgynevezett „Eichmann-Kommando”-nak és a Magyarországi zsidó népesség deportálását ő is szervezte.
Az 1980-as évek végéig, a városom küzdött a múltjával való szembenézéssel, vagy – hogy nyíltabban kimondjuk – elkerülte a felelősséget, és a múltra borította a hallgatás fátylát.
Ugyanez történt a német családokban a háború utáni időszakban: elkövetők generációi nem beszéltek a bűneikről és elfojtották a múltban cselekedetteket és látottakat. Sokan meg is indokolták a tetteiket, a múltat félretolták, és német családok alig mutattak lelkiismeret-furdalást vagy megbánást a holokauszt áldozatainak irányába. A bűntudat eltűnt az áthatolhatatlan köd mögött.
Az a kérdés, hogy mi rejlik a család hallgatása mögött, sok fiatalt foglalkoztatott az egyházunkban. Felfedezték, hogy a hallgatás a modern antiszemitizmus, zsidók elleni gyűlölet és ellenségeskedés Izraellel szemben azonos méretű és tartományú a szüleik és nagyszüleik holokauszttal kapcsolatos hallgatásával. A legtöbb ember a náci Németországban része a „csendes többség”-nek. A zsidó szomszédokat, barátaikat megalázták, üldözték, deportálták és megölték, a szemük láttára.
A csend öl – akkor és most is. Az unokák felfedezték őseik bűntudattal terhelt történetét és nem akartak többé csendben maradni. Amint a „Wehrmacht” tagjai, őseik tömeges lövöldözésekben vettek részt, mások a zsidók városokból és falvakból történő kiutasításáért voltak felelősek, megint mások tisztek voltak a „Waffen-SS”-ben. Azt tudták, hogy vissza nem csinálhatják a múltat, de elősegíthetik, hogy a történelem ne ismételhesse meg magát.
Ebből a mozgalomból született a Menetelés az Életért. Az unokák bejárták a halálmenetek útvonalait és bocsánatkéréssel tisztelegtek a holokauszt-túlélők és leszármazottaik előtt, amit őseik nem tettek meg azelőtt.
A nemzetiszocialista tömeggyilkosság utolsó fejezetének nevezhetjük a halálmeneteket. Megtörténtek – a teljes lakosság láttára. A halálmenetek útjai vérben áztak. Annak a 85.000 zsidónak a vérében, akiket 1944 novemberében hajtottak Budapest és Sopron között osztrák koncentrációs táborokba, ahol 25.000 elpusztult a kimerültségtől, az éhségtől, és golyók áldozataként.
Németország felelőssége nem ér véget, amíg a holokauszt-túlélők és leszármazottaik a múlt árnyékában élnek és szenvednek tőle. Az Izrael iránti elkötelezettség megáldott bennünket és pozitív irányba változtatta Tübingen városát. Az egyetem végül részletesen és kendőzetlenül feldolgozta a történelmet. Hanuka alkalmából nyilvánosan a város piacterén, a korábbi náci tüntetések helyszínén, Dávid csillagot alakítottak az emberek. Tavaly, a mi kis múzeumunk a város központjában több mint ezer turistát fogadott Izraelből. Ezeket a dolgokat az mozgatja, hogy a náci elkövetők leszármazottai meg akarják törni a csendet. Ez a Menetelés az Életért gyújtópontja.
A Menetelés az Életért-nek három célja van: 1. Tisztelettel adózni a holokauszt túlélőinek 2. Jól látható jelet alkotni a modern antiszemitizmus ellen, és 3. Az embereket felszólítani, hogy állhatatos barátsággal álljanak Izrael mellett.
Németország szembenéz a náci múltjával a sajtóban, a médiában, azonban az első benyomás csalóka. Statisztikai felmérések szerint, bizonyos szempontból a német lakosság 25%-a rendelkezik valamilyen antiszemita előítélettel, tovább homályosítja a képet, hogy virágzik a jobboldali terrorizmus, egyoldalúan és gyakran arrogánsan elítélik Izraelt, a fenyegető biztonsági helyzet teljes figyelmen kívül hagyásával.
Ismét szilárd az antiszemitizmus és a rasszizmus Németországban és más európai országokban.
Miért van az, hogy még mindig nem lehetett kiirtani az antiszemitizmus és a rasszizmus kísértetét Németországban és az európai országokban, és Magyarországon?
Ha nem tanuljuk meg azt, hogy elmondhatjuk az igazságot a múltról, és feldolgozhatjuk az aktív vagy passzív részvételt és a bűntudatot – mindenekelőtt a német, de a magyar elkövető családok bűneit, hogy megtörhetjük a „Hallgatás fátylát” felettünk –, akkor a holokauszt árnyékában éljük le életünk további részét.
Mi, az elkövetők leszármazottait képviseljük, azokkal a szavakkal, amelyet apáink és nagyapáink nem voltak képesek kimondani. Senki nem tudja kioltani vagy pótolni az önök mérhetetlen szenvedését, az önökét, akik a leszármazottak és családjaik. Mi, az elkövetők gyermekei és unokái leborulunk az önök fájdalma előtt és ígérjük, hogy Izraelt barátságunkkal támogatjuk, és hogy soha többé nem hallgatunk igazságtalanságot, kiközösítést és a modern antiszemitizmust észlelvén. Itt van velem a Menetelés az Életért egy képviselője .
Megkérem, hogy mondjon néhány szót:
„A nagyapám Auschwitzban mérnökként dolgozott. Ő szerelte a villanykerítést és segített a gázkamrák megépítésében. Amikor visszatért Auschwitzból, megparancsolta a családjának, hogy ne beszéljenek a múltjáról. Együtt az apámmal, csak három évvel ezelőtt tudtam meg ezt a szörnyű igazságot. Elemeimben rázott meg. Azóta én is a Menetelés az Életért-tel utazom, hogy fejet hajtsak a holokauszt túlélői és leszármazottaik előtt, és hogy teljes szívemből bocsánatot kérjek. És ez az, amit szeretnék önöktől is! Szeretném felhívni minden család figyelmét Németországban és Magyarországon is, hogy a saját bűntudatot fel lehet dolgozni és azzal meg lehet törni a „Hallgatás fátylát”. Megtiszteltetés számomra, hogy itt állhatok, és Isten áldását kívánom önöknek!”