Gyász: Elhunyt Beer Iván, az OR-ZSE c. docense
Hetvenkettedik életévében elhunyt Beer Iván, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem c. docense.
Beer Iván a Zsidó Gimnáziumban érettségizett, majd hét évig az Országos Rabbiképző Intézet hallgatója. Abszolutóriumának megszerzése után politikai okok miatt nem avathatták fel.
1970-ben koholt vádak alapján tizenhat hónap fegyházra ítélték. 1991-ben az ítéletet megsemmisítették, és Beer Ivánt rehabilitálták. Egyetemi diplomáját a Szegedi József Attila Tudományegyetemen szerezte.
1990-96-ig a MAZSIHISZ elnökhelyettese. 1996 óta a Magyarországi Holokauszt Emlékalapítvány elnöke. 1995-ben a Magyar Köztársaság Kiskeresztjével tüntették ki.
A Magyar Zsidó Ellenállás Emléknapja című tudományos konferencia, „A zsidóság és a nemzeti kisebbségek a 48-49-es forradalmi szabadságharcban”, „Az 1848-49-es magyar katona emigrációja”, és „Az 1100-éves együttélés” című tudományos konferencia szervezője.
Tudományos publikációiból a „Magyar zsidó ex-libriszek”, „Karinthy Frigyes kritikusi arcéle”, „Vázsonyi az igazi demokrata”, „A zsidóság helyzete a vegyesházi királyok korában” című dolgozata emelkedik ki.
Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Judaisztika és Liturgiatörténet előadó szakán több stúdiumot tanít.
Beer Iván temetésére 2014. április 25-én, pénteken 11:00 órakor kerül sor, a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartást Schőner Alfréd főrabbi az OR-ZSE rektora tartja.