Mosonmagyaróvár: 730 név az emlékművön
„Az emlékhely az egész városnak szól majd, éppen ezért héberül és magyarul is hirdeti a megbékélés fontosságát. A holokauszt ugyanis nem zsidó belügy. Ötszázezer magyar elpusztítása nemzeti ügy. Szomszédaink meggyilkolása a mi közös veszteségünk, a mi közös ügyünk” – hangsúlyozta Ligeti László, a Mosoni Zsidó Hitközség elnöke.
Az emlékpark megvalósításához szükséges pénzt közadakozásból kívánják előteremteni. Elmondta: a hitközség kezdeményezte, hogy egy méltó emlékművet, egy megbékélést szimbolizáló Shalom parkot hozzanak létre a holokauszt hetvenedik évfordulójára. Elképzelték és megtervezték a kultúránk közös gyökereit ábrázoló emlékművet, és ahogy fogalmazott: azért mentek vissza a tízparancsolatig, mert abban még nem volt vita, hogy ez a színes, szerteágazó európai kultúra közös gyökere.
mosonieml__kpark.jpg
Egyelőre még csak tábla hirdeti a leendő holokauszt-emlékművet az izraelita temető előtt
Az emlékpark központi eleme egy három méter átmérőjű, Dávid-csillag alakú emlékmű lesz, közepén a mózesi kőtáblákkal. A kőtáblák jelképezik az isteni szintet, rajta a halotti ima gondolatával, ami a megbékélés fontosságát jelképezi, másik felén pedig a tízparancsolattal.
Ez alatt helyezkedik el az emberi szint, a csillag tizenegy oldalára az áldozatok neveit vésik fel. Mintegy hétszázharminc áldozat szerepel majd az emlékművön, a helyiek mellett a környező települések – Halászi, Kimle, Lébény, Mosonszentmiklós, Mecsér, Jánossomorja, Rajka, Dunakiliti, Hegyeshalom, Oroszvár – ismert veszteségei is.
Az emlékpark megvalósításához szükséges pénzt közadakozásból kívánják előteremteni. Ehhez adományszámlát nyitottak. Eddig mintegy 3 millió forint gyűlt össze, többségében húsz-, ötven- és százezer forintos felajánlásokból. Az elnök hozzátette: a költségek előteremtéséhez tovább folytatják az adománygyűjtést, kisebb – akár száz forint – összegű felajánlásokat is szívesen fogadnak.
Az emlékmű alapozása már megtörtént, a szobrász napokon belül elkezdi a munkát, április közepén pedig már a helyszíni munka kezdődik. Az emlékparkot május 25-én adják majd át.
A holokauszt-emlékmű megvalósításához létrehozott adományszámla száma: 11737076-20061746. Erre várják mindazok felajánlásait, akik hozzá szeretnének járulni az emlékmű létrehozásához.
Forrás: kisalfold.hu