Az újrakezdés ajánlata
Szántó T. Gábor / NOL
Az elmúlt hetek emlékezetpolitikai vitái közepette, derekas küzdelmében az EMIH és a Mazsihisz történelmi ajánlatot tett a magyar társadalom egészét képviselni hivatott kormánynak.
Az ajánlat így szól: a vészkorszak hetvenedik évfordulóján ne csak a veszteségről beszéljünk, amit a magyar zsidóság – és az egész magyar társadalom – elszenvedett. Ne csak a magyar állami diszkriminációra, a deportálásokért viselt felelősségre, a döntően passzívan szemlélő, illetve a félmillió elhurcolt és meggyilkolt polgártárs vagyonából részesedett korabeli magyar társadalomra emlékezzünk.
Az ajánlat úgy szól: beszéljünk és tanuljunk a közös történelem szívderítőbb pillanataiból is: a befogadásról, az együttélésről, az emancipációról, a polgárosodásról, a modernizációról, a kultúrateremtésről; arról, ami formálta a magyarságot és a zsidóságot egyaránt; arról, ami hozzájárult a magyar vidék fejlődéséhez, és ami megalkotta többek között a modern metropolist: Budapestet.
A veszteség is jobban érzékelhető, ha szemléletessé válik: mi az, ami odaveszett.
Az Együttélés Házának ajánlata lehetséges kiutat jelent a viaskodó, szinte csak a nézetkülönbségekre és a fájdalmakra koncentráló jelenből, a válságból, a bizonytalan kimenetelű, átpolitizált, sokak által elutasított Sorsok Háza-tervből. Mert a magyar–zsidó közös történelem múzeumában – melyhez hasonló Berlinben egy évtizede áll, és most születik Varsóban – ugyan beszélni kellene a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a munkaszolgálatról és a vészkorszakról, de a felelősséggel való szembesítés mellett az együttélésről mint lehetőségről is, ami a múlt példája nyomán a jövő mintája is lehet.
A teljes írás ide kattintva olvasható el
