Mazsihisz vezetőségi ülés – rendkívüli jelentőségű határozatok
MAZSIHISZ
A 2014. január 12-én vasárnap megtartott egész napos vezetőségi ülésen a Mazsihisz életét és külső megítélését erősen meghatározó kérdésekről volt szó, és a napirendi pontok többségénél sikerült is határozatot hozni. Heisler András elnök leszögezte, hogy a feladatok végrehajtásának kiindulópontja minden esetben a vezetőségi határozatban rögzített konkrét feladat, személyi felelőssel és rögzített határidővel.
mazsihiszlogo_felirattal_cimlapra.jpgA vezetőség csakis így képes érdemi munkát végezni, ezért fontos, hogy a korábbi időszak „beszélgetős” vagy „beszámolós” vezetőségi üléseit felváltsa a feszes rendben vezényelt és határozatokkal záruló döntéshozatal. A legutóbbi vezetőségi ülés azonban ezen is túlmutatott, mert két olyan határozat született, melyek új szellemiséget jelenítenek meg – hangsúlyozta az elnök.
Elsőként érdemes megemlíteni a Mazsihisz által minden évben meghirdetett pályázati lehetőségek rendszerét. Ennek eredeti célja a Szövetséghez nem tartozó zsidó szervezetek projektjeinek támogatása. Később, az évek folyamán szokássá vált, hogy a Mazsihisz szervezetei is pályázhattak, ami azt jelentette, hogy a meghirdetett pályázati alap jelentős része visszaépült a Mazsihisz saját költségvetésébe. Heisler András ezt rossz és hibás gyakorlatnak nevezte, ami mindenképpen változtatásra szorul.
Ezért az idei pályázati kiírás szerint csak Mazsihiszen kívüli civil szervezetek pályázhatnak, azzal a kikötéssel, hogy a pályázatokat a Mazsihisz valamely tagszervezetével, templomkörzetével vagy szövetségi intézményével együttműködésben valósítják meg. Az új pályázati rendszer egyértelmű célja a magyar zsidó civil élet és Mazsihisz szervezetei közötti együttműködés előmozdítása, és nem az elvtelen és sok esetben támadható pénzszórás.
Az új rendszerben elsősorban közösségfejlesztési elképzelésekkel lehet majd pályázatokat benyújtani. Fontos változás, hogy az idei kiírás nem teszi lehetővé a holokauszt témájú pályázati terveket, a Vezetőség úgy értékeli, hogy a kormányzat által létrehozott Civil Alap ezeket az elképzeléseket nagyvonalúan támogatja, ezért a Mazsihisz a jövő feladataira, a zsidó élet fejlesztésére, a közösségépítésre kíván összpontosítani. Heisler András bízik abban, hogy a magyar zsidó civil társadalom megérti és nyitottan fogadja az új elképzelést.
A Mazsihisz elnöke fontos mérföldkőnek nevezte a Szövetség új kommunikációs stratégiájának elfogadását is. Évek, vagy talán évtizedek óta éri jogos kritika a Mazsihisz közéleti megjelenését, sajtómunkáját. Az elnök által felvázolt stratégia megvitatását és elfogadását követően az érdemi munka szinte azonnal megindulhat. Tervek szerint a közeli jövőben létrejön egy professzionális sajtóosztály, részben már meglévő erőforrások, részben új munkatársak bevonásával. A változás hatását néhány hónapon belül már mindenkinek érzékelnie kell.