Kicsiknek, nagyoknak – családi nap Az Élet Menete Alapítvány szervezésében
2013. december 8. vasárnap, 10:00 órától
Az Élet Menete Alapítványa ebben az évben szakítva a hagyományokkal jótékonysági koncert helyett Családi napot szervez a SYMA Rendezvénycsarnokban 2013. december 8-án vasárnap délelőtt 10 órától. Az ingyenes rendezvényen színes programok várják a kicsiket és nagyokat.
A nagyszínpadon fellép az Alma együttes, a Lauder Iskola diákjaiból álló Z’mirim klezmer zenekar, Gryllus Vilmos, a Diri-Dongó együttes és Oláh Gergő.
A mozi teremben olyan klasszikusokat vetítenek, amelyekkel nem csak a gyerekeknek, de szüleiknek is örömet szeretnének okozni. Süsü kalandjai mellett többek között látható lesz a Lúdas Matyit, de ki ne emlékezne Bagaméri Elemérre? A Symában a gyerekeikkel együtt nézhetik meg a híres fagylaltárus kalandjait.
Lányok és fiúk egész nap találhatnak kedvükre való programot, korongozhatnak és gyurmázhatnak, lesz arcfestés, de egy szimulációs programmal akár azt is kipróbálhatják, milyen egy igazi pilóta munkája. Ezen kívül lesz aréna foci, mászófal, ugrálóvár, és még a legkisebbek is autózhatnak, parkolhatnak.
A nap folyamán értékes és különleges tombolanyereményeket fogunk kisorsolni, a fődíj egy izraeli repülőjegy. Minden tombola nyer!
A nap házigazdája Ábel Anita lesz, egyszóval minden adott lesz ahhoz, hogy az egész család jól érezze magát!