Fontos a párbeszéd az észak-amerikai és az európai diaszpóra között
MAZSIHISZ
Befejeződött az Észak-Amerikai Zsidó Szövetség és az Izraeli Zsidó Kongresszus háromnapos közös tanácskozása Jeruzsálemben.
A tanácskozás témája az antiszemitizmus, illetve az Izrael Állam létjogosultságának megkérdőjelezése vagy tagadása elleni közös fellépés stratégiájának kialakítása volt. A nemzetközi rendezvényen megjelent Benjamin Netanjahu Izrael Állam miniszterelnöke is. És nagy sikerű előadást tartott a Simon Peresz izraeli államelnök, aki külön fogadta az európai zsidó közösségek vezetőit.
Az eseményen Magyarországot Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és Dési Tamás a szervezet külügyi munkatársa képviselte.
A három napos tanácskozás záró megbeszéléshez Izrael Állam külügyminiszter-helyettesének meghívására 28 Izraelbe akkreditált nagykövet is csatlakozott. A rangos találkozón Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövet is részvett.
Az Izraeli Zsidó Kongresszus elnöke Vladimir Sloutsker zárszavában azt hangsúlyozta – hogy az észak-amerikai és az európai diaszpóra közötti párbeszéd felgyorsításával Izrael új típusú együttműködést kíván kialakítani a zsidó közösségekkel.