Mazsihisz alelnök: együtt érzünk az Ausztráliában súlyosan bántalmazott zsidó családdal
MAZSIHISZ
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alelnöke Dr. Feldmájer Péter telefonon fejezte ki szolidaritását és együttérzését dr. Danny Lamm, ausztrál zsidó vezetőnek az ausztráliai Sydneyben történt súlyos zsidóellenes támadás miatt.
A napokban Sydney Bondi nevű negyedében egy antiszemita csoport megtámadott, és bántalmazott négy zsidó férfit és egy nőt, akiket a támadás után kórházba kellett vinni, az egyikőjük, egy 60 éves férfi agyrázkódást szenvedett a többiek pedig csonttöréseket.
Danny Lamm köszönetét fejezi ki a magyar zsidóságnak az együttérzésért, és a beszélgetés során elmondta, hogy mindenkit felháborított a támadás. A rendőrség gyors nyomozással kiderítette, hogy a támadók börtönviselt, erőszakos emberek.
Megnyugtatónak nevezte, hogy az ausztrál társadalom minden rétege elítélte a támadást, különböző etnikai és vallási csoportok vezetői, – ide értve a muszlim közösség vezetőit is, – sportklubok vezetőivel együtt közös nyilatkozatot tettek közzé, hangsúlyozva a társadalmi béke és az összefogás szükségességét.
Sydney Bondi negyede egyébként arról híres, hogy igen nagyszámú zsidó közösség él itt, nagyon sok shul, kóser étterem és zsidó közösségi intézmény található ezen a területen, ahol eddig nyugodtan lehetett kapedliben, vagy más jellegzetes zsidó ruházatban sétálni családostul az utcán. A mostani támadás eddig példa nélkül álló volt.
BejegyzésMagyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által