Az ártatlanul kiontott vért emlékezetében tartja, nem felejti a szenvedők jajkiáltását
MAZSIHISZ
Emlékeznünk kell mártírjainkra, zsidó testvéreinkre, a huszadik századi fasizmusnak, – a második világháborúnak – áldozataira – fogalmazott Deutsch László főrabbi vasárnap a budapesti Kozmai utcai zsidó temetőben megrendezett Mártír Istentiszteleten.
„Ki dajrés domim ajszom zochor,laj sochách cáákász ánovim.”„Az ártatlanul kiontott vért emlékezetében tartja, nem felejti a szenvedők jajkiáltását.”
Tisztelt Emlékező Gyülekezet!
Emlékezni, és emlékeztetni jöttünk ma ide a temető meghitt csöndjébe, nyugalmába. Emlékeznünk kell mártírjainkra, zsidó testvéreinkre, a huszadik századi fasizmusnak, – a második világháborúnak – áldozataira.
De emlékeztetnünk is kell, a fasiszta időszakra, az embertelen cselekedetekre. Mert ha ezt nem tennénk, azoknak segítenénk, akik tagadják a fasizmus rémtetteit.
Akik azt hirdetik a világnak, az emberiségnek, hogy a világégés, a holocaust meg sem történt, hogy a hatmillió európai és ezen belül a hatszázezer magyar zsidó testvérünk el sem pusztult.
Bár így lenne, de sajnos a történelmi tények mást igazolnak. Mégpedig azt, hogy a huszadik század fasiszta éveiben, zsidó testvéreinket, az akkor hatalmon lévő magyar kormány, kiszolgáltatta a fasiszta gonosztevőknek: a fasiszta német katonáknak, a nyilasoknak és a csendőröknek egyaránt.
Így írta Radnóti Miklós a versében: „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”
Történelmi írások, a fasiszta időszak zsidóságának életéről, szomorú adatokat közölnek. Szenvedéseket és kínokat, félelmet és nélkülözést.
„Vadásztak ránk, és futni kellett,
Vad vérebektől kergetetten,
Mint űzött vad kigyulladt erdőn,
Akinek már reménye sincsen.”
Kiszolgáltatottan, megalázottan, emberi jogaiktól megfosztottan kellett élni testvéreinknek, a zsidó embereknek abban a korban, amíg élhettek, mert aztán jött számukra a gettósítás, a deportálás, a koncentrációs táborok kínkeserve és végül a könyörtelen, biztos halál.
Az egyik túlélő írta:
„Aki nem volt ott, nem tudhatja mit lát, ki oda visszanéz,
Nehéz ezt mással megértetni… Még elmondani is nehéz.
Hogy értené meg ki nem volt ott, a sorban drágái között,
Mit éreztél, mikor a sátán volt az úr, élet és halál fölött.”
Mártírjainkra emlékezve, vallási tanítás hangzik fel a soha nem felejtés jegyében.
Dávid király Zsoltárában olvasható:
„Chácajsz lájlo okum, löhajdajsz loch,ál mispöté cidkechó.” (Zs.119/62). „Az éjszaka közepén kelek fel, hogy hálát adjak Neked, a Te igazságos ítéleteidért.”
Bölcseink szerint: a szölichajsz, a bocsánat kérő imák korai mondásának tradíciója, ehhez a bibliai helyhez köthető.
A ma reggeli szölichajszban imádkoztuk…
„Bömajcoé monucho.kidámnucho töchilo…”
„Szinte éjszaka jövünk, Te Eléd…”
„Chát oznöcho mimorajm,jajsév töhilo…”
„Fordítsd felénk a füledet a magasságokból, Te dicsőségben lakozó…”
„Lisömajá el horinó vöel hátöfilo…”
„Halljad meg énekünket, halljad meg imánkat…”
Az ima, az ősi hagyomány, az a híd, amely összeköt bennünket elődeinkkel.
Tudták, apáink és anyáink, hogy az áhítatosan, szívből elmondott ima, mindig segíthet, mert ennek, ereje van.
Mi is ezt tesszük a mi napjainkban, Töfilajsz Vöszáchnunim – imákkal, és könyörgésekkel fordulunk a Mindenhatóhoz, hogy segítsen bennünket az életben.
Patai József írta az egyik versében:
„Hányszor borult el fölöttünk
Fenyegetőn már az ég!
Szédítő, mély örvények közt,
Hányszor hittük: itt a vég!
Hozzád, Urunk, fohászkodtunk
S meghallgattad hő imánk:
Oh, légy áldott, ki mindenkor
Keggyel tekintesz mi ránk!”
Tisztelt Emlékező Gyülekezet!
Ezekkel a gondolatokkal emlékezünk ma itt mártírjainkra, a huszadik századi fasizmusnak ártatlanul legyilkolt áldozataira.
„Nyugosztald haló poraikban
kedveseinket sír ölén,
kiknek szerelme felénk csillan,
és áttör a nagy éj ködén.
Emlékük áldott minekünk,
Nyugosztald Őket Istenünk.”
MÖNUCHO NÖCHAJNO BISIVO ELJAJNO TÁCHÁSZ KÁNFÉ HÁSÖCHINO
BÖMÁÁLAJSZ KÖDAJSIM UTÖHAJRIM KÖZAJHÁR HOROKIÁ MÖIRIM UMÁZHIRIM
„ Csendes nyugalmuk legyen nyugalmuk helyén, Istenünk védő szárnyai alatt (…) A tiszták a szentek ragyognak, mint a csillagok…”
TÖHÉ NÁFSOM CÖRURÓ BICRAJR HÁCHÁJIM!
Legyen lelkük bekötve, az örök-élet kötelékébe!
