Újabb náci per: volt SS-tiszt a német bíróság előtt
Siert Bruinsnak, a 92 éves, egykori SS-tisztnek hétfőn kell megjelennie Németországban a bírság előtt egy holland ellenálló 70 éve történt meggyilkolásának vádjával – közölte a BBC.
Ha a volt SS-tisztet bűnösnek találják Aldert Klaas Dijkema 1944 szeptemberében bekövetkezett halálában, életfogytiglani börtönre számíthat.
Az incidens akkor történt, amikor a holland születésű Bruins a holland-német határon teljesített szolgálatot. A vád szerint 1944 szeptemberében a Groningentől keletre fekvő Appingedam körzetében lelőtte Aldert Klaas Dijkemát.
Dijkema halálát megelőzően már négyszer esett a nácik fogságába
Bruins azt ugyan már beismerte, hogy a tett színhelyén tartózkodott, azonban állítása szerint nem ő húzta meg a ravaszt. Bruins egy német tévéműsorban közölte: ő csak kísérte a foglyot, amikor hallotta a lövéseket.
A vád szerint Bruins feltételezett bűntársával együtt gyilkolt, aki azonban már meghalt
A háború után Bruins Németországban élt és a hatóságok a Hollandiából érkező kérés ellenére sem adták ki. A Hágában sorra kerülő per lesz az egyik utolsó, amit náci háborús bűnösökkel szemben indítanak Németországban.
Heinrich Boere volt SS-tiszt 2011 decemberében kezdte életfogytig tartó börtönbüntetésének letöltését, mivel a második világháború alatt meggyilkolt három polgári személyt.
1980-ban Bruinst már hét évre elítélte egy németországi bíróság egy zsidó testvérpár meggyilkolása miatt. (atv.hu / BBC)