Végső megoldás – villásreggelivel
Valaczkay Gabriella / NOL
Múzeum – Rendőröket és diákokat is „érzékenyítenek” a Wannsee-konferencia Házában
Még egy kiskanál krémsajt a pirítósra. Heringfalat a tetejébe. A petrezselyem lehet egy picit apróbb. A sajtszelet leheletvékony, de jusson belőle szendvicsenként kettő. Friss liliom a kristályvázába, bor és márkás szivar a zsúrkocsira. Nehogy polírpaszta maradjon az ezüst pudingoskanálon, és a kandallóban szépen ropogjon a tűz. Fontos reggelihez készülődnek Berlin külvárosában, a Wannsee partjának egyik legszebb villájában.
A „házigazda”, Adolf Eichmann SS-főtiszt kínosan ügyel rá, hogy az 1942. január 20-ra meghirdetett találkozóról a meghívott náci vezetőkön kívül az ülést vezető SS-Obergruppenführer és Birodalmi Biztonsági Főhivatal-vezető, Reinhard Heydrich is a lehető legelégedettebben távozzon.
Így ábrázolja legalábbis a világtörténelem legfelfoghatatlanabb konferenciájának előzményeit a róla készült angol–amerikai játékfilm, Az összeesküvés, amelyből később az is kiderül, hogy ezen a tanácskozáson senki száját nem hagyta el a „gyilkolni” kifejezés. Holott a „zsidókérdés” Hitler által hónapokkal korábban eldöntött végső megoldásának kivitelezéséről beszéltek másfél órán át. A náci hierarchia második helyén álló Hermann Göring aláírását már fél évvel előbb megszerezte az előrelátó Heydrich, ezzel a szignóval legitimálta vezető szerepét a wannseei tanácskozáson. Szétosztatta a 14 tisztségviselőnek azt a listát is, amely a kiirtandó zsidók létszámát tartalmazta országok szerinti bontásban, és amelynek összegző rovatában 11millió ember szerepelt. Az ülés Eichmann által vezetett és később 30 példányban lemásolt jegyzőkönyvének egyetlen fennmaradt, 16. számú példánya szerint a funkcionáriusok a legtöbb időt a nürnbergi faji törvényeknek megfelelő áldozati kör meghatározásával töltötték. Részletesen jegyzőkönyvezték a vegyes házasságban élők besorolását, vagyis azt, hogy a zsidókkal frigyre lépett „németvérűeket” és gyerekeiket is a halálba küldjék-e.
Békésebb reggeliket is rendeztek ebben a házban. A XIX. század utolsó harmadában itt, a kis és a nagy Wannsee környékén pazar villanegyedet alakítottak ki maguknak a birodalmi fővárosból természetközelbe kívánkozó nagypolgárok. A későbbi náci konferenciának helyt adó palotát egy gyáriparos építtette, majd eladta egy spekulánsnak, akitől aztán maga Heydrich vette meg az általa vezetett Birodalmi Biztonsági Főhivatal nevében – méghozzá vendégháznak az Államrendőrség és a Biztonsági Szolgálat vezetői számára. A háború után a villába először a Vörös Hadsereg, aztán az amerikaiak kvártélyoztak be, majd használták a termeket a táborokat túlélt zsidó gyerekek ápolására, és itt működött egy darabig a szociáldemokraták pártiskolája is. 1960 körül a zsidó ellenálló és Auschwitz-túlélő történész, Joseph Wulf a fejébe vette, hogy a történelmi helyszínen nemzetközi dokumentációs és kutatóközpontot kell alapítani. Az ötletet Berlin akkori polgármestere, Willy Brandt is kiválónak találta, Wulf tervei mégsem valósulhattak meg. Nyugat-Berlin szenátusa a hetvenes évek elején még nem állott készen a háborús traumákkal való komoly szembenézésre. Wulf az elutasítás után nem sokkal, 1974-ben kiugrott berlini lakása ablakából. Az 1992-ben, a konferencia 50. évfordulóján megnyitott emlékhely, oktató- és dokumentációs központ gazdag médiatára máig az ő nevét viseli.
A teljes írás ide kattintva olvasható el
