Hende Csaba: meghajtjuk fejünket a tragédia áldozatai előtt
Hende Csaba szerint a holokauszt tragédiája után nem tehetünk mást, mint – amennyire az lehetséges – megpróbáljuk begyógyítani a sebeket, elsősorban azzal, hogy emlékezünk, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket „a nemzet bizonyára legnagyobb tragédiájának” áldozatai előtt.
A honvédelmi miniszter kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szervezett kegyeleti rendezvényen azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták „megszaggatni” a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. „Hogyan eshetett meg, hogy valakiket közülünk megfosztottak jogaitól, vagyonuktól, elhurcoltak és megöltek?” – tette hozzá.
A politikus kijelentette: „nem feledjük a magyar állam felelősségét”, azt, hogy nem védte meg polgárait a jogfosztástól és a fizikai pusztulástól. Ellenkezőleg – engedve a harmadik birodalom mindent elsöprőnek látszó erejének –kiszolgálta a megsemmisítő gépezetet. Ha akkor a magyar államot képviselők minden lehetséges eszközzel elszabotálták volna az embertelen parancsok teljesítését, nem lehetett volna végrehajtani a népirtást – mondta a miniszter.
Annyira erős minden nemzet, amilyen erősen tagjai összetartoznak. Olyan erős a nemzet, amennyire a benne élők hajlandók kiállni egymásért, azokért, akikkel együtt élnek és egy nyelvet beszélnek. Az emlékezés tanulsága: soha többé nem eshet meg újra az, ami hetven esztendeje velünk, magyarokkal megesett – hangsúlyozta a miniszter. (MTI)