Határon túl: Hanuka Kolozsváron
Forrás: Kolozsváros
A Horea (Ferenc József) úti zsinagógában a kolozsvári zsidó közösség tegnap ünnepelte a hanukát. Úgy döntöttünk szerkesztőségileg, hogy mi is elmegyünk, ez is Kolozsvár, kolozsvári, a miénk, az ünnep után pedig még inkább annak érzem.
Hétköznapokban a templom szinte láthatatlan, annyira beolvad az út menti épületsorokba, hogy a járókelőknek nem is tűnik fel, hogy miféle épület mellett haladnak el. Tegnap este azonban szokatlan nyüzsgés vette körül, a város hívő és nem hívő zsidósága jött el, hogy együtt ünnepeljen.
A bejáratnál kisebb csoportok alakulnak ki, köszöntik egymást a rég nem látott ismerősök, magyarul, románul. A bejáratnál lévő kályha ontja magából a meleget, sábeszdeklit osztanak azoknak, akik nem hoztak magukkal, fedetlen fővel nem lehet belépni. A falakon mindenütt márvány emléktáblák, a múltra emlékeznek. Rég itt szolgált rabbik és előljárók neveit olvashatjuk, jeles eseményekre emlékeznek, vannak azonban a vészkorszakra emlékeztetők is, a meghaltak neveivel.
A padsorok között szintén magyar és román nyelvű beszélgetés moraja hallatszik, az öregek annyira jellemzően magyarok, hogy meg sem fordul az ember fejében, hogy a padban ülő öreg nénitől ne magyarul kérdezze meg, hogy szabad-e a hely mellette. Ismerős arcokat keresünk, nem hiába, fel-fel tűnik valaki, akivel már valahol, máshol találkoztunk. Eckstein-Kovács Péter is feltűnik a forgatagban, ezúttal azonban nem ő van a középpontban. Bár jól esett látni, hogy románok és magyarok egyaránt szeretettel köszöntötték a mi képviselőnket, és hogy a kampány végeztével is van olyan poltikus, aki templomba megy. A zsinagóga belseje lassan megtelik, sokan eljöttek, jócskán akadnak olyanok, akik állva maradnak.
kolzsv__rhanuka_1.jpg
A magyar főkonzul is jelen volt az ünnepségen (Fotók: Szász Barni)
A szertartás bevezetőjét két nyelven olvassák fel, a felolvasó magyaros románsággal köszönti az ünneplőket. Lehet csak egyedül vagyok ezzel, valószínűleg a közösségen belül nincs jelentősége, de a magyarokat keresem, mindenütt. Kerestem a magánbeszélgetésben, a köszöntésben, a falon elhelyezett táblákon, a szépen hímzett terítőkendőkön, nekem fontos.
Az ünnep vallási része hamar véget ér, mint megtudtuk ez nem is vallásos ünnep igazából, inkább kultúrális jelentősége van. Egy vallási előljáró imát mond, áldást kér a román illetve Izrael államra. Mindkettőnek nagy szüksége van erre. Kinyitják a tóratartó szekrényt, héberül imádkozik a szertartás vezető, újra Isten oltalmába helyezi a templomot. A hátunk mögött ülő nagyot halló bácsi kommentárja segít eligazodni abban, hogy ki kinek az unokája és éppen mi történik. A szertartás zárásaként a közösség egy fiatal tagja meggyújtotta a harmadik hanuka gyertyát, az ünnep harmadik napjának jelképeként. Ez a szertartás központi része.
Az ünnepség nagyobb részét a zene tette ki, ismert és jellemző dallamok csendültek fel olyanok, amelyekről a laikus is hamar megállapítja, hogy ez valami zsidó féle lehet. Egy-egy dallam a katolikus templomból is ismerős, bár más szöveggel énekeljük. Egy klezmer zenekar is előadott repertoárjából, úgy tűnt ezek a dalok csak számunkra ismeretlenek, a világ többi része velük énekel. Az ünnep nagyon kötetlennek tűnik, a hívek is bekapcsolódnak zavar nélkül az éneklésbe. Egy hosszú hajú ember, aki körbejárva borral kínálja a padban ülőket, néha dobbal kíséri a kórus énekét.
Aki még nem volt a kolozsvári zsinagógában, annak sejtelme sem lehet róla, hogy ebben a városban is van egy élő zsidó közösség, fiatalokkal és öregekkel, buzgókkal és kevésbé buzgókkal. Hozzánk is tartoznak, letagadhatatlanul, ez is a kolozsvári magyarság, bár egy kevésbé ismert része.
A teljes írás és sok-sok képpel illusztrálva ide kattintva tekinthető meg
