Az élet mindenkié, aki megszületett erre a világra
MAZSIHISZ
Több tízezren tiltakoztak a Kossuth téren a Jobbik által képviselt antiszemita és neonáci eszmék ellen. Az esemény a magyar himnusz közös eléneklésével kezdődött beszédet mondott Rogán Antal, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is. A demonstrációt a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte.
t__ntet__s_12_02_mti.jpg
Fotó Beliczay László / MTI
Többtízezren tiltakoztak a Kossuth téren a Jobbik által képviselt antiszemita és neonáci eszmék ellen. Az esemény a magyar himnusz közös eléneklésével kezdődött beszédet mondott Rogán Antal, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is.
Bombera Krisztina köszöntötte a megjelenteket, majd Rogán Antal szólt a tízezres tömeghez beszédében arra utalt – hogy az élet mindenkié, aki megszületett erre a világra. Nem feledhetjük el, hogy a 20. századi népirtások mind listázással kezdődtek. Méltóságában senkit sem szabad sérteni, listákkal fenyegetőzve megbélyegezni. Olyan világban szeretnék élni, ahol a felnövekvő gyermekeim lelkét nem mérgezhetik ilyen gondolatokkal – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője, Belváros-Lipótváros polgármestere, majd úgy folytatta ma a Kossuth téren mi akasztunk táblát a gonoszság nyakába, rajta felirat: Nem engedjük, hölgyeim és uraim Magyarország megvédi minden polgárát.
Bajnai Gordon beszédében úgy fogalmazott, hogy testvérgyilkosság volt a magyar Soa, mert nemcsak az ártatlanok, de a gyilkosok is honfitársaink voltak, ezért nem felejtünk, és nem engedünk felejteni. A nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel és betegeskedő országokat tud legyőzni. A politikus azt mondta: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni. Nemzetbiztonsági kockázatot az jelent, aki a származási listákat akar írni. Nem vagyunk hajlandóak kétszer ugyanabba a folyóba lépni, abba a folyóba, aminek a partján cipók hevernek az idők végéi. Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van, mi magyarok békében akarunk élni, magyarok vagyunk, megvédjük egymást és békében akarunk élni.
Mesterházy Attila beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai nap a fasiszták elleni közös harc megújításának a kezdete kell, legyen, semmi sem folytatható, úgy ahogy eddig volt. Minden tiszteletem Rogán Antalé, gondolataival mélységesen egyetértek, de is kérem tőle, hogy a kétharmad az ön háta mögött van, s ez felelősséggel és kötelezettségekkel jár és ezt a hatalmat használják a jobbik karanténba zárására is. Harcot kell indítani a fasizmus ellen, és ehhez szavak helyett tettekre van szükség. Beszédét azzal zárta, hogy felkérte Orbán Viktort Magyarország miniszterelnökét, hogy a holnapi napon a Parlamentben határolódjon el egyértelműen és nyíltan a jobbiktól és ítélje el őket, mert csak együtt állíthatjuk meg a fasizmust itt Európában, mint Európai nép.
Utolsó felszólalóként Ungvári Tamás úgy fogalmazott, hogy azt akarják, hogy féljünk, de mi ezt a szívességet nem tesszük meg. Aki túlélte a holokausztot és átélte a Kádár rendszert mitől is félhetne még.
A rendezvényen fellépet Somló Tamás és Hernádi Judit. A beszédek elhangzása után Ungvári Tamás a rendezvény szervezőit: Németh Sándor (Hit Gyülekezete), Zoltai Gusztáv (Mazsihisz) és Gordon Gábor (Élet Menete) szólította a színpadra, ahol Gordon Gábor a Párizsi Békeszerződés 4. cikkelyét adta át a rendezvény szónokainak: Rogán Antalnak, Bajnai Gordonnak és Mesterházy Attilának.