Verő Tamás: Schweitzer József fényt és irányt mutat az embereknek
MAZSIHISZ
Egyházi vezetők köszöntötték Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit 90. születésnapja alkalmából hétfő este Budapesten.
A katolikus Szent Egyed (Sant’ Egidio) közösség rendezvényén a Verő Tamás rabbi, az ünnepelt tanítványa köszöntőjében úgy fogalmazott: Schweitzer József a körzetében lévő „valamennyi embernek fényt és irányt mutat”, ő az, akinek a mindennapokban megtapasztalható az „emberi és rabbinikus nagysága”. Utalt arra, hogy a főrabbi mindig örömmel teljesítette a más felekezetektől hozzá érkezett felkéréseket.
Alábbiakban Verő Tamás az eseményen elhangzott ünnepi köszöntőjét közöljük.
A középkori zsidó költőnek, Fedájá Hápnininek van egy gyönyörű költeménye egy meggyújtott gyertyaszálról, amely környezetének világít, s közben önmagát elemészti. Ilyen az Ő élete is, a rabbinikus, a tanári, az oktatói, a közösség vezetői, az édesapai, nagyapai élet, odaadó, önfeláldozó, ha kell önmaga erőit, energiáit emésztő élet. Ő az aki a környezetében megtalálható valamennyi embernek fényt, irányt mutat .
A mi korunk egyik dicső lámpását, professzor Dr. Schweizer Józsefet nyugalmazott országos főrabbit 90-dik születésnapi ünnepségén szeretném köszönteni a jelenlevő nagytiszteletű urakkal és hölgyekkel együtt.
Bölcs emberrel beszélgetni önmagában tanulást – tanítást jelent. Most, egy nagyon bölcs emberrel folytatjuk a régen elkezdett beszélgetést, tehát tanulunk, tanítvánnyá válunk, és ezt büszkén vállaljuk.
Én azon szerencsések közzé tartozom, aki valóban tanítványa lehettem. Nagyon örülök, hogy tanítványa maradhattam mind a mai napig. Megtiszteltetésnek érzem, hogy talán még ennél is több, szinte családtagja lehetek a Schweitzer családnak.
Professzor úr kezdte el irányítani az Anna Frank gimnáziumban elkezdett nevelésemet. A Rabbiképző Intézetben töltött évek alatt az Ő bölcs iránymutatása mellett tanulmányoztuk és sajátítottuk el a talmud, a misna, tenách, homiletika, a gyakorlati lelkészet legfinomabb részleteit. Egy kis családként éltük a mindennapjainkat az Intézményben, az Ő atyai tekintete óvta a tanítványok lépéseit. Mérhetetlenül megtisztelve álltam ott a Dohány zsinagógában, amikor a kochanita áldással útnak indított a rabbinikus pályámon.
De nem engedte el kezemet akkor sem, utána sem. Mint országos főrabbi maga mellé vett a hivatalába. A minden napokban tapasztalhattam meg újra és újra az emberi és rabbinikus nagyságát. Lehetett szó akár csak egy rövid levélről, amelyre a legnagyobb odafigyeléssel válaszolt, lehetett az egy gyászoló család látogatása. Érzelmekkel teli válaszaival elviselhetővé varázsolta egy fájdalommal teli család perceit, óráit, napjait. Ha egy televíziós felvétel készült, a sok-sok óra alatt bármennyire is fárasztó volt, mégis ő tudott erőt adni, türelmével példát mutatni a stábnak, valamint a jelenlevőknek. Hosszan-hosszan sorolhatnám azt a különleges légkört, amelyet Ő teremtett maga körül, amely kisugárzott valamennyiünkre.
Bensőséges viszonyról tanúskodott, ha más felekezetektől érkezett egy-egy megkeresés, ezeket a felkéréseket is maximális odaadással teljesítette. Drága Jóska bácsi ezekkel is csak önmagát adta, minden megjátszás nélkül.
Nagy rabbik leszármazottjaként mindig azt mondta, hogy ő annak köszönheti rabbivá válását, hogy a méltók sokaságát pusztították el, gyilkolták le a náci birodalom, és csatlósai, követői, és ő csak a megmaradottak között végezhette munkáját, hivatását. Én, mint egy következő generáció tagja sohasem éreztem azt, hogy méltó lennék arra, hogy a sálseletbe a generációk láncolatában helyet kaphassak.
De Ő, a rabbi, csupa nagybetűvel, kollégaként kezelt engem, minket, a mai aktív rabbik majd mindegyikét, akik mind-mind tanítványai voltunk és szerencsénkre mindig azok is maradhatunk. A professzor úr tudásával, ismertségével, elismertségével senki sem veheti fel a versenyt.
A magán és családi életem lépéseit is végig kísérte. Édesapámat ő temette, az esküvőnkön közreműködött. Remélem, hamarosan átadhatok a Professzor úrnak egy olyan ajándékot, amellyel tudom, örömöt okozhatok Neki. Ezennel, képletesen átadom a doktori munkám egyik utolsó fejezetének részét. Bízom benne, hogy büszke lesz rám szoros határidőn belül: Tomi fiacskája Phd-vel rendelkezik majd. Kívánom, hogy legyen élete erejében egészség és boldogság bis 120 ad mea veeszrim.
A 90-ik zsoltár szavaival kívánok a 90 éves tanítómesternek, tanítómesteremnek, rabbinak minden jót.….
1. Ima Mózestől, az Isten emberétől. Uram! Menedék voltál te nekünk nemzedékben meg nemzedékben.
2. Mielőtt hegyek születtek és létesítettél földet és világot és öröktől örökké te vagy Isten.
3. Visszatéríted a halandót szétporlásig és azt mondod: térjetek vissza, emberfiai!
4. Mert ezer esztendő a te szemeidben, akár a tegnapi nap, midőn elvonul s az őrszak az éjjelen.
5. Elsodortad őket, mintegy alvásban vannak: reggel, mint a fű felsarjad,
6. reggel virul és felsarjad, estére elhervad és elszárad.
7. Mert elfogyatkoztunk haragod által, és heved által megrémültünk.
8. Magad elé helyezted bűneinket, rejtelmeinket arcod világosságába.
9. Mert mind a napjaink eltűntek felindulásod által, elfogyasztottuk éveinket, mint leheletet.
10. Éveink napjai – van azokban hetven esztendő, s ha jó erőben, nyolcvan esztendő; és büszkeségük: fáradság és baj, mert sebesen elillan s mi tovarebbentünk.
11. Ki ismeri haragodnak hatalmát, s a mely olyan, mint a félelmed, felindulásodat?
12. Napjainkat számlálni ekképp tudasd, hogy bölcs szívet nyerjünk.
13. Fordulj felénk, Örökkévaló, – meddig még? – és könyörülj meg szolgáidon.
14. Engedj jóllaknunk reggel szereteteddel, hadd ujjongjunk és örüljünk minden napjainkban.
15. Örvendeztess minket, mint a hány napon át szenvedtettél, a hány éven át bajt láttunk.
16. Jelenjék meg szolgáidnak a te cselekvésed és a te díszed gyermekeiken.
17. S legyen az Úrnak a mi Istenünknek kelleme mi rajtunk, s kezeink munkáját szilárdítsd meg nálunk, a kezeink munkáját – szilárdítsd azt meg!
Szívélyes tisztelettel és szeretettel: Verő Tamás
