25 éves a Ronald S. Lauder Alapítvány – ünnepi megemlékezés Berlinben
Mazsihisz
A Ronald S. Lauder Alapítvány huszonöt évvel ezelőtt jött létre, azzal a céllal, hogy segítse a zsidó oktatást Kelet-Közép-Európában. Az első iskolát Bécsben indították, majd a vasfüggöny leomlása után Budapesten kezdődött meg az a nagyszabású oktatási program, amelynek során számtalan intézmény jött létre, többek között Németországban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Romániában.
feldmajer_lauder_berlin.jpg
Dr. Feldmájer Péter és Ronald S. Lauder
Az intézmények közül a legnagyobb a budapesti, már csak azért is, mert itt él a legnagyobb létszámú zsidóság. (A felmérések szerint Berlinben mintegy 30.000 zsidó él.)
A kedd esti díszvacsorán nyolc különböző országból érkezett fiatal ismertette a saját és iskolája történetét, köztük a budapesti Lauder Iskola egyik tanulója is. A magyar zsidóságot Dr. Szeszler Anna, a budapesti Lauder oktatási intézmény főigazgató asszonya és Dr. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek elnöke képviselte.
Ronald S. Lauder meghatottan köszönte meg az üdvözlő szavakat és elismeréseket, hangsúlyozva, hogy folytatni kívánja tevékenységét, mert csak magas szintű oktatással biztosítható a zsidó jövő.
Az ünnepeltnek és feleségének Balla Zsolt lipcsei rabbi kislánya nyújtott át egy virágcsokrot. A Magyarországon született fiatal rabbi tanulmányait Németországban végezte, s azóta a lipcsei zsidó közösség élén áll.
Másnap reggel Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke találkozott a különböző országokból érkezett hitközségi vezetőkkel. Az ünnepelt hangsúlyozta, hogy a Zsidó Világkongresszus mindig segíteni fogja azokat, akik fellépnek az antiszemitizmussal, a zsidó- és Izrael-ellenességgel szemben. Ennek során figyelembe veszik az egyes országok sajátosságait, és az ottani közösség kívánságait.
Külön kitért az iráni fenyegetésre. Irán egyre agresszívabban törekszik nukleáris fegyver előállítására, miközben nem titkolt szándéka elpusztítani a zsidó államot. Ronald S. Lauder fontosnak nevezte, hogy az Európában élő zsidóság összefogjon, és egységesen lépjen fel ebben a kérdésben.