Mága Zoltán kilép a vitézi rendből
Index / Mazsihisz
Mága Zoltán hegedűművész közleményben jelentette be, hogy öt nap után kilép a Horthy Miklós által alapított vitézi rendből – olvasható az Index.hu internetes portálon.
Korábban a Mazsihisz vezetői levélben fordultak a hegedűművészhez melyben többek között arra hívták fel a művész figyelmét, hogy a Horthy Miklós Kormányzó által létrehozott „Vitézi Rend” eleve a kirekesztésen alapult, hiszen annak zsidók, cigányok eleve nem lehettek tagjai. Kihangsúlyozták még azt is, hogy az 1920-as években elkezdődött faji alapú kirekesztő törvények után a ’30-as évek végén az ő aláírásával kerültek parlament elé a zsidótörvények, amelyek végeredményeképpen Horthy Miklós kormányzósága alatt gettókba gyűjtötték a magyarországi zsidóság túlnyomó részét, és átadták őket a gyilkosoknak.
Mága Zoltán az Indexen megjelent közleményében úgy indokolja döntését, hogy az elmúlt napokban nagy visszhangot váltott ki a belépése.
„Nem voltam elég körültekintő döntésem meghozatalakor, és szándékommal éppen ellentétes hatást értem el” – írta. A közlemény szerint akaratán kívül sok ember érzékenységét – köztük a családjáét is – megbántotta, ezért minden körülményt mérlegelve a kilépés mellett döntött.
A közlemény szerint több, általa régóta támogatott szervezet és intézmény jelezte, hogy csak akkor tudják elfogadni a támogatását, ha a személyes adománya világnézettől vagy bármely ideológiától független
A szombati avatáson az új tagokat a díjazottakkal ellentétben jellemzően nem tapsolták meg, de amikor Mága Zoltán a szívére tette a kezét, és a lépcsőre rálógó Horthy-molinó mellett állva kimondta, hogy a hazáját szolgálja, nagy tapsot kapott.
Alábbiakban a Mazsihisz vezetői levelét olvashatják:
Mindig is nagyra becsültük az Ön kiváló és önzetlen tevékenységét, amikor koncertjei bevételét a szegények, elesettek támogatására ajánlotta fel.
Különösen jelentősnek tartjuk a 100 templomi koncertsorozatát, amellyel megmutatta, hogy milyen fontosak a magyar társadalom életében az Örökkévaló házai, ahol mindenki a saját hite szerint imádkozhat.
Különösen nagyra értékeljük, hogy mindig kiállt a faji gyűlölet által sújtott áldozatok mellett, nyíltan fellépett a rasszizmus az antiszemitizmus, a cigánygyűlölet minden formája ellen.
Ezért is fogadtuk megdöbbenéssel a hírt, hogy Ön elfogadta a „Vitézi Rend” tagságát, és állítólag jelentős összeget ajánlott fel a holokausztért közvetlen felelősséget viselő Horthy Miklós szobrának felállításához.
A Kormányzó volt az, aki létrehozta a „Vitézi Rendet”, amely eleve a kirekesztésen alapult, hiszen annak zsidók, cigányok eleve nem lehettek tagjai.
Az 1920-as években elkezdődött faji alapú kirekesztő törvények után a ’30-as évek végén az ő aláírásával kerültek parlament elé a zsidótörvények, amelyek végeredményeképpen Horthy Miklós kormányzósága alatt gettókba gyűjtötték a magyarországi zsidóság túlnyomó részét, és átadták őket a gyilkosoknak.
A Horthy éra alatt a Magyar Királyi Csendőrség elképesztő brutalitással lépett fel az itt élő cigányokkal szemben, ők állandó üldöztetésnek és éhezéseknek voltak kitéve, minden utat elzártak előlük, amelyen elindulhattak volna a társadalmi felemelkedés útján.
1944-45-ben összegyűjtötték és deportálták őket, sorsuk ugyanaz lett, mint a magyar zsidóké, többségüket Auschwitzban mészárolták le.
Az úgynevezett. „Vitézi Rend” mai vezetői egyik legfőbb céljuknak tartják Horthy rehabilitációját el akarják feledtetni azt a tengernyi vért, ami a kezéhez tapad el akarják feledtetni azokat a bűnöket, amelyeket a magyar néppel, különösen a zsidókkal és a cigányokkal szemben elkövetett.
A „Vitézi Rend” több tagja, vezetője ma is nyíltan hangoztat rasszista, antiszemita nézeteket.
Mindezek alapján kérjük Önt, hogy fontolja meg döntését, és az előzőekben írtak fényében módosítsa álláspontját, mondjon le az elfogadott tagságáról, és a szoborra felajánlott adományát valamely jótékony célra például a szegény gyermekek oktatásának fejlesztésére adja.
Biztosak vagyunk abban, hogy Ön sem akarja, hogy neve olyan emberek tevékenységével folyjon egybe, akik a társadalmi gyűlölködést hirdetik, és megosztják a magyar társadalmat, Ön sem akarja, hogy fellépéseit ne az eddigi egyöntetű lelkesedés, hanem a botrányok, tiltakozások kísérjék.
Kéjük, szíveskedjék bennünket álláspontjáról mielőbb tájékoztatni, hogy a jövőbeni lépéseinket ennek megfelelően tudjuk tervezni.