Pünkösdi királyném
Nógrádi Gábor
Anyám, akivel népdalokat énekeltem abban a félórában, amit hetente vele töltök, kilencvenkét éves. (Tudom, nem tisztességes heti félórát tölteni azzal, akit talán a jövő hét már nem talál köztünk, de… Nincs de!)
n__gr__di_g__bor_b__rmicva.jpg
Bár micvó a Nógrádi családnál
Anyám fekszik, karjában cső, felette zacskók, a csőben folyadék: naponta több liternek a testébe kell szivárognia. Különben – azt mondja – jól van, bár egyedül felülni, menni már nem tud, csak olvasni és énekelni. Igaz, ének közben időnként rájön a fuldokló köhögés, és akkor köp és köp, előtte stócban áll a papír zsebkendő, az unokák nem akarják meglátogatni.
Apám halála után néhány hónapig lélegeztető gépen volt, szót sem tudott szólni, nemhogy énekelni, az orvos azt javasolta, vegyük le a gépről, hagyjuk elaludni, neki már jobb lesz, de nem engedtük, mert nekünk rosszabb lett volna. Sok gyerek önző. Azóta eltelt hat év.
Egyszóval énekelünk anyámmal, azazhogy ő nem énekel igazán, inkább csak mondja a szöveget, halvány a dallam, de pontos a ritmus. (Bizonyítékom a youtube-on látható énekes unokájával.) Arca rögtön kivirul, ha felismeri a dalt, várja, várja a pillanatot, figyelmesen hallgatja a nótákat sorban. Én pedig sorolom, mondom, éneklem, ami a nagy dalos könyvünkben szerepel, s amit azokból ismerek. (Magam is meglepődtem, mennyit szív magába egy magyar ember hatvanöt év alatt. Kodály?)
Egyszóval énekeljük a kilencvenkét évessel a népdalokat, a műdalokat, s bár az agysejtjeinek már elenyészően kis részével rendelkezik, még mindig tud húszat-harmincat, s ha mást nem is, a refrént. (Hatvannyolc éve, ama pünkösdöt* követően, amikor családostól társasutazásra vitték Lengyelországba, a barakkban két húgával is népdalokat énekeltek mintegy lelki megerősítésül, ami – jó tudni! – segíti a túlélést. Túl is élték, már ha ez életnek volt nevezhető utána. Tény: néhányszor ők is találkoztak Mengelével az appellplatzon, de anyám vaskézzel fegyelmezve megmentette két testvérét a gáztól. „Korommal kifested a szemöldöködet, kihúzod magad, melleket előre!” Nem hiába nevezték lány korában csendőrnek otthon.)
Nos, szóval énekelünk mindenfélét a kilencvenkét éves, lélegeztető gépről levett anyámmal, de főleg a Kossuth Lajos azt üzente kezdetű dalt kell folyton ismételgetni, amelynek refrénjét tisztán és pontosan ritmizálja, úgy mint: Éljen a magyar szabadság, / Éljen a haza!
Mit mondhatok még? Éljen!
*Pünkösdi királyné – a falu leányai közül évenként választott fiatal, aki elsősorban erényessége (szelídsége, szerénysége, szemérmessége, szorgossága) miatt nyerte el a kitüntető címet – Sávuot a zsidó pünkösd. A hagyomány szerint ekkor veszi át Mózes a Mindenhatótól a Tórát, Mózes öt könyvét, s ekkor hirdeti ki a Tízparancsolatot.
Az írás eredetileg a Nyíregyházi Sófár XV/4. számában jelent meg.
