Szombathely: 100 éves a legidősebb holokauszt túlélő
Nyugat.hu / Mazsihisz
Százéves Spiegler Elemér, aki 1912. augusztus 24-én született Felsőőrön, egy négy gyermekes zsidó család legkisebb gyermekeként. Nyolc éves volt, amikor Szombathelyre költözött a családjával. Ma is abban a kámoni házban lakik, amit akkor vásároltak.
Suszterinasnak tanult, majd származása miatt elbocsájtották. Munkaszolgálatra vezényelték, a háború után szabadult. ’46 tavaszán megnősült, lánya majd fia született. Folytatta a susztermesterséget, 92 éves korában még javította a cipőket. Rendszeresen olvas, kiváltképp érdeklik a II. Világháború dokumentumai. Jól kezeli a dvd-lejátszót és kedveli az operetteket.
Elemér bácsit 100. születésnapján, pénteken köszönti a város polgármestere, a hitközség elöljárói, ismerősei, barátai és családja. A születésnapi ünnepségen részt vesz Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, aki a Hitközség által adományozott Arany Plakettet adja át az ünnepeltnek.
Feldmájer Péter a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke levélben köszöntötte fel az ünnepeltet – engedje meg, hogy az egész magyarországi zsidóság nevében kívánjak Önnek minden elképzelhető jót. Kérem Önre és egész családjára az Örökkévaló áldását, azt, hogy adjon Önnek további erőt és egészséget, hogy békében élhessen az emberi kor legvégső határáig – fogalmaz levelében a Mazsihisz elnöke.