„És ne vigy utálatot a te házadba”
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:46 óra, az ünnep kimenetele: 20:54 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:46 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:54 óra után.
A Tórából ezen a héten az „ÉKEV” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„És lészen, ha elfelejted az örökkévalót, a te Istenedet és jársz más istenek után, szolgálod azokat és leborulsz előttük, tanúságot teszek ma ellenetek, hogy el fogtok veszni; mint a nemzetek, melyeket elveszít az Örökkévaló, a ti Istenetek szavára” (Mózes 5. 8.19:20. ) Dr. Bernstein Béla fordítása.
ÉKEV – ÉS LÉSZEN JUTALMÁUL ANNAK…
(Mózes 5. 7:12-11:25.)
„És lesz, ha hallgattok parancsolataimra, amelyeket ma nektek parancsolok, hogy szeressétek az Örökkévalót, a ti Isteneteket, hogy szolgáljátok egész szívetekkel és egész lelketekkel”. (11.13.).
A Rámbám írja, hogy tevőleges parancsolat minden nap imádkozni, hiszen írva van: „és szolgáljátok Örökkévaló Isteneteket” (II. Mózes 23. 25.), mestereink pedig úgy találták, hogy e szolgálat nem más, mint az ima. Hiszen hogy lehet betartani az előírást, miszerint „szolgáljátok egész szívetekkel”, vagyis milyen szolgálatot lehet szívvel végezni? Egyedül az imádkozást.
A Rámbám sorai alapján egyértelműnek látszik, hogy az „egész szívvel” végzett szolgálat elképzelhetetlen káváná nélkül, amint azt sok helyen a mizrách-tábla is hirdeti: „a káváná nélküli ima olyan, mint a lélek nélküli test”. A káváná egyike azon szavainknak, melyet gyakran használunk, de megközelítően pontos magyar megfelelője is csak némi gondolkodás után jut eszünkbe.
A fogalomnak több jelentése van, melyek közül az egyik annak tudatát jelöli, hogy az általunk végzett vallási cselekedet isteni parancsra történik, míg egy másik szerint a micva szellemi fontosságának érzékelését jelenti. Ezeken kívül az érzelmi ráhangoltság, illetve az áhítat kifejezésekkel szokták fordítani. Tapasztalataim szerint – használjuk bármely fordítását – a káváná (finoman fogalmazva) nem minden esetben érzékelhető a közösségi imádkozások alkalmával.
A hívek néha ásítoznak, előfordul, hogy beszélgetnek egymással, egymásról, és nem a szolgálat teljesítésével vannak elfoglalva. A Rámbám egy helyen azt írja, hogy a szükséges káváná hiányában az ember köteles megismételni imáját, mivel első próbálkozásával nem teljesítette kötelességét. Belegondolni is rossz, hogy milyen hosszúak lennének a Mester által is elfogadhatónak tartott reggeli imák.
Persze elég jó emberismerettel volt megáldva, ezért egy más helyen ezt írja: „amennyiben szívében megfelelő káváná volt az első áldás imádkozásakor (Ámidá), akkor a többihez nem szükséges újfent a káváná”.
Rabbi Chájim Soloveitchik értelmezte Majmonidész gondolatait: „az imádkozásnál létezik az „elsődleges káváná”, az imádkozó elfordítja szívét minden más gondolattól, és úgy tekint magára, mintha ott állna a Sechina előtt. Ez a káváná akarati tényezőkön múlik, és minden ima esetén kötelező”. A rabbi szerint az imádkozás legmagasabb szinten úgy teljesíthető, ha fel is fogjuk az általunk kiejtett szavak jelentését, magyarázatát. Ez kívánatos lenne az ima egészénél, de ha másként történt, akkor utólag elfogadható, hogy teljesítettük a micvát, amennyiben az első bráchá során értettük, hogy mit is mondunk.
Különböző zsinagógákban gyakran láthatjuk, hogy az imádkozó férfiak folyamatosan mozognak, egyetlen porcikájuk sem pihen a dávenolás során. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány magyarázat a schucklen néven ismert szokás kialakulásával kapcsolatban.
Vitry városában élt (1105-ben hunyt el) Rabbi Szimcha, aki úgy vélte, hogy a fiatal gyerekek hajlongnak a Tóra tanulása közben, a következő pászuk alapján: „És az egész nép látta a mennydörgést, a lángokat és a harsona szavát és a hegyet amint füstölög, látta a nép, meginogtak és távolabb álltak”(2Mózes 20:15).
A luneli Rabbi Ábrahám egy midrásra hivatkozva, a zsoltárban álló mondattal indokolta a szokást: „Mind a csontjaim mondják: Örökkévaló, ki olyan, mint Te, aki megmented a szegényt a nála erősebbtől, szegényt és szűkölködőt rablójától” (Zsoltárok 35:10).
A Bál Sem Tov szerint, mikor az ember egy folyón halad csónakjával, akkor különböző mozdulatokat tesz, hogy elkerülje a vízbe borulást. Ezek a mozdulatok nevetségesek annak, aki kívülről figyeli az eseményeket, ezért ha valaki imádkozik és hajlong közben, akkor nem szabad kinevetni, mert, az idegen gondolatok vizétől akarja megmenteni magát, melyek be akarnak tolakodni imájába. Más szavakkal: a hajlongás segít(het)i a koncentrációt, az áhítatos imádkozást.
A lényeget Ráv Epstein fogalmazta meg: „vannak olyanok, akik hajladoznak imádkozás közben, és vannak, akik nem, természetüktől függ. Akinek e mozgás által erősödik áhítata, az hajlongjon, aki viszont mereven állva képes kávánával imádkozni, az ne mozogjon egyáltalán”.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
