És tegyél úgy, miként megfogadtad…
Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:14 óra, az ünnep kimenetele: 21:29 óra.
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 20:14 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 21:29 óra után.
A Tórából ezen a héten az „MÁTOT-MÁSZÉ” heti szakaszokat olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Hetiszakaszból:
„És szólt Mózes Izráel fiai törzseinek fejeihez, mondván: Ez az, amit parancsolt az Örökkévaló: Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind a szerint, amint kijön szájából, cselekedjék.” (Mózes 4. 30.2:3.) Dr. Bernstein Béla fordítása.
MÁTOT (Mózes 4. 30:2-32:42.)
MÁSZÉ (Mózes 4. 33-36.)
„És szólt Mózes Izrael fiai törzseinek fejeihez, mondván: Ez az, amit parancsolt az Örökkévaló” (30:2). A szövegben egymás mellett áll a „ráséj hámátot (törzsek fejei), illetve a bné jiszráel (Izrael gyermekei) kifejezések. A csernobili Rabbi Áháron szerint ennek oka az, hogy a Tóra jelezni akarja a zsidóság vezetőinek, hogy nyitott füllel, kellő figyelemmel hallgassák meg testvéreiket, és mérjék fel a közösség szükségleteit. Törekedniük kell, hogy tetteikkel az általuk vezetettek javát szolgálják.
„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind aszerint amint kijön szájából, cselekedjék”(30:3). Hitsorsosainknak néhány szempontot figyelembe kell venniük, amennyiben úgy döntenek, hogy fogadalmat kívánnak tenni. Nem érvényes, ha valaki azért tesz fogadalmat, hogy felebarátját rávegye valamire, amit nem gondol komolyan (alkudozás).
Eleve érvénytelen, ha valaki túloz, vagy olyat mond, ami lehetetlen. Ugyancsak kizáró tényezőnek számít, ha valaki tévedésből fogadkozik, vagy ha szorult helyzetében (rablónak), úgynevezett kényszer fogadalmat tesz. Felmentést kap kötelezettsége alól, ha hirtelen megbetegszik, és emiatt nem tudja fogadalmát betartani. A mai napig szerves részét képezi a zsidó gondolkodásnak a fogadalmakkal való óvatos bánásmód, ennek jeleként a hagyományt ismerők közül sokan úgy egyeztetnek programot, hogy a megbeszéltekhez hozzáfűzik a „bli néder” (fogadalom nélkül) kifejezést.
Rabbi Cvi Hirsch szerint magától értetődő, hogy a fogadalmakat meg kell tartani, véleménye szerint a mondat második felén van a hangsúly. Úgy tapasztalta, hogy mikor valaki fogadalmat tesz, akkor nagy lelkesedéssel, emelkedett hangulatban beszél arról, amit elhatározott, azonban a későbbiekben, a végrehajtás idején gyakran jelentősen csökken a hevület. A rabbi úgy véli, hogy a Tóra arra figyelmeztet, hogy ugyanolyan, vagy legalább hasonló lelkesedéssel kell cselekedni, mint beszélni a jónak tűnő cselekedetekről az elhatározás idején.
Más helyen (5Mózes 23:24) olvashatjuk: „és tegyél úgy, miként megfogadtad”, Rabbi Hirsch kommentárjának tükrében az utasítás nem egyszerűen a fogadalom megtartására, hanem a kezdeti lelkesedés megőrzésére is vonatkozik. „És hadba mentek Midján ellen, amint parancsolta az Ö-való Mózesnek”(31:7).
A midrás bölcseinek többsége szerint (Szifré) az isteni haditerv az volt, hogy kerítsék be a midjanitákat, ne hagyjanak nekik menekülési utat. Rabbi Nátán szerint viszont csak három oldalról támadták őket, hogy a negyedik irányban szabadon távozhassanak. A háláchá Rabbi Nátán szerint van, miként arról a Rámbám is ír (Hilchot Meláchim 6:7): „ha felsorakoznak egy város előtt, hogy elfoglalják, nem veszik körbe négy oldalról, csak háromról, hogy helyet biztosítsanak a menekülőknek, és mindenkinek, aki meg akarja menteni lelkét”.
Rabbi Baruch Epstein (Torá Temimá) ezt annyival egészítette ki, hogy a menekülési útvonal biztosítása nem elsősorban az ellenség érdekeit szolgálta, hanem Izraelét, hiszen azokban az esetekben, amikor sikerült követek segítségével menekülésre bírni az elfoglalandó város harcosait, akkor a zsidó katonák életük veszélyeztetése nélkül tudták bevenni a kiürült települést. „Átárot és Dibon és Jázér és Nimrá és Chesbon”(32:3).
Talmudi előírás (Bráchot 8a) kötelez bennünket arra, hogy minden héten elolvassuk a hetiszakaszt, kétszer a szent nyelven egyszer pedig a tárgumot (fordítást, eredetileg az arám fordításra vonatkozott, ma sokan az olvasó által értett nyelvre vonatkoztatják).
Az utasítás azt is közli, hogy az „Átárot és Dibon” (pászukot is) el kell olvasni, és aki ennek eleget tesz, annak „meghosszabbítják napjait és éveit”.
Rabbi Báruch Epstein megmagyarázza, hogy miért éppen ezt a verset emeli ki a Gemárá. „Az a mondat, mely az „Átárot és Dibon” szavakkal kezdődik, azon kilenc városnak felsorolását tartalmazza, melyek a Jordán partjának keleti oldalán találhatóak. (ezért jelentőségük csekély a zsidóság későbbi történelmében). Éppen ezért felmerülhet, hogy ez a vers átugorható a párása háromszori felolvasásakor. Ennek elkerülése érdekében figyelmeztet a Talmud: minden pászukot el kell olvasni háromszor a szombati lejnolás előtt.
„És Mózes szólt a néphez, mondván: Fegyverezzetek fel közületek férfiakat a had számára, hogy legyenek Midján ellen, hogy bosszút álljanak az Örökkévalóért Midjánon”(31:3). A Szent Áldott Ő így szólt (Mózeshez): „állj bosszút Izrael fiaiért”(31:2), Mózes viszont azt mondta: „bosszút álljanak az Ö-valóért”.
Mi volt Mose rábénu szándéka ezzel a változtatással? Így szólt Mózes: Világ Ura! Ha körülmetéletlenek vagy bálványimádók lennénk, vagy megtagadnánk a micvák teljesítését, akkor nem gyűlölnének bennünket, nem üldöznének minket (a világ népei). De mivel az Általad adott Tóra (miatt gyűlölnek minket és akarják vesztünket), ezért a bosszú a Tied.
Rabbi Mose ben Chájim Álsech szerint a midjaniták egyaránt vétkeztek I-sten és Izrael ellen. A Szent Áldott Ő lemondott az Őt illető kóvedról, és parancsba adta Mózesnek, hogy az Izraelt ért sérelem miatt álljon bosszút. Mózes azonban ellenszegült és nem engedte, hogy az Ö-valónak járó tisztelet hátérbe szoruljon, ezért módosított a parancson annak továbbadásakor.
Rási szerint a változtatás oka az volt, hogy tudassa mindenkivel, aki Izrael népe ellen vétkezik, az bűnt követ el I-stennel szemben is.
A midjaniták elleni háború más aspektusára hívja fel figyelmünket Rámbán: „Mózes nem küldte háborúba ellenük az egész népet (mint ahogy tette Szichon ellen), noha a midjaniták sokan voltak és erős városokban laktak. Ennek magyarázata: nagy számban voltak, a Moáb lányaival vétkezők (25:1-3), és nem voltak alkalmasak arra, hogy megvívják az Ö-való háborúját. Ezért csak válogatott emberek mehettek harcolni, akik cádikok voltak és nem tapadt kezükhöz semmilyen bűn”.
Rabbi Meir Szimchá azt a kérdést válaszolja meg, hogy miért kellett a halálára készülő Mose rábénunak éppen Midján ellen harcolni? A válasz a rossznyelvűségre helyezi a hangsúlyt: „ha nem háborúzott volna Mózes a midjaniták ellen, akkor bizonyára lettek volna olyanok, akik családi kapcsolataival magyarázzák tétlenségét”. (Jitró, Mózes apósa midjanita főpap volt)
„Ezek Izrael fiainak vándorlásai, akik kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron által”(33:1). Izrael bölcsei közül többen feltették a kérdést: miért sorolja fel a Tóra a vándorlás negyvenkét (42!) állomását?
Rabbi Joszef Saul Nátánzon a következő választ adta: „Softim hetiszakaszban olvashatunk az Egyiptomba való visszatérés és letelepedés tilalmáról, miként írva van: „ne térjetek vissza többé ezen az úton” (5Mózes 17:16). Ebből az utasításból egyesek arra következtethetnek (tévesen), hogy semmilyen úton nem szabad Egyiptomba menni. A Tóra azért közli ilyen részletesen a kivonulás útvonalát, hogy eloszlassa ezt a félreértést, és világossá tegye, hogy csak az említett útvonalon nem szabad visszatérni Micrájim földjére”.
Sokan osztották a rabbi véleményét, hiszen tudták, hogy nem kisebb személyiség, mint Majmonidész élt évtizedeket Egyiptomban. Rabbi Ávráhám Menachem Rápá szerint azért kell ismernünk a pontos útvonalat, hogy ha e helyek valamelyikén járunk, akkor emlékezzünk meg mindarról, amit az Ö-való tett egykor és áldással mondjunk köszönetet érte: „Báruch seászá láávoténu nész bámákom háze” (Áldott, aki csodákat tett őseinkkel ezen a helyen, Bráchot 9a alapján). „És meghallotta a Kánaáni, Árod királya, aki délfelől lakott Kánaán országában, hogy odaérkeztek Izrael fiai”(33:40).
Erről a háborúról olvashattunk Chukát párásájában (4Mózes 21:1-3), röviden a következő történt: Árod királya rátámadt őseinkre, foglyokat ejtett, de az Ö-való népe mellé állt, és ennek köszönhetően a kezdeti nehézségek után győzelmet arattak. Rási szerint valójában ebben az esetben is Ámálék támadt Izrael fiaira, de igen cselesen nem anyanyelvükön beszéltek, hogy a zsidó nép fiai a kánaániak ellen kérjék I-sten segítségét, ne pedig a valódi ellenség ellen. Nem volt rossz ötlet, de nem vált be. Az elbeszélés a főpap, Áron haláláról tudósító szakasz után található, mellyel kapcsolatban olvashatjuk, hogy „eltűntek a (főpap érdemeinek köszönhető) dicsfelhők Izrael táboráról”. Ámálék ekkor látta elérkezettnek az időt a támadásra.
Vajon milyen összefüggés van a két esemény között? Máhársám (Rabbi Salom Mordecháj Svadron) nem keveset töprenghetett, míg megtalálta a nem csupán számára szimpatikus választ. Nagyjából a következőkre jutott, hosszas fejtörést követően: mikor Izsák megáldotta Jákobot, szándéka szerint testvérének, Ézsaunak akart atyai áldás adni, ennek ellenére gyakorlatban Jákob lett a kedvezményezett.
Jóval később, mikor Izrael gyermekei sajnálatos módon vétkeztek az aranyborjú imádásával, megfordult a gondolat gyakorlat viszonya, Áron nem akart segédkezni a bálványimádásban, gondolatban mindvégig istenfélő maradt, viszont gyakorlatban (lemáásze) ő készítette el az aranyborjút. Mikor az Ézsau-utód Ámálék látta, hogy Áront nem marasztalta el I-sten, mert gondolatai tiszták maradtak – kikövetkeztette: nem a cselekedetekben, hanem a gondolatokban keresendő a lényeg. Ennek alapján arra jutottak, hogy Jákob áldásának valódi birtokosai Ézsau, illetve leszármazottai, ebből a felismerésből erőt merítve joggal érezhették, hogy eljött az ő idejük. Hatalmas tévedés: bár I-sten ismeri szívünket, mégis cselekedeteink alapján ítél.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
