Jó szombatot, Shabat Shalom
A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:32 óra, az ünnep kimenetele: 20:43 óra
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 19:32 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 20:43 óra után.
A Tórából ezen a héten a „TÁZRIÁ-MÖCORÁ” hetiszakaszokat olvassuk fel zsinagógáinkban.
TÁZRIÁ (Mózes 3. 12-13.) / MÖCORÁ (Mózes 3. 14-15.)
„És a nyolcadik napon metéld körül előbőrének húsát”(12:3). Tekintettel arra, hogy a brit milá micvájáról már Mózes első könyvében olvashattunk, adódik a kérdés: miért ismétli meg e helyen a Tóra az előírást?
A Szefer háHinuch szerint minden olyan micva, amely több helyen is előfordul a Tórában, különleges célt szolgál, hiszen a parancsolat különböző aspektusaival foglalkozik. Ábrahám parancsba kapta a körülmetélést, ugyanakkor nem kellett megtartania a szombatot. Ha hibát követett volna el azzal, hogy végrehajtja a briszt szombaton, ha helytelenül cselekedett volna, akkor I-ten megtiltotta volna számára a körülmetélés elvégzését. Ezért nem volt lényeges, hogy az Ö-való parancsba adja Ábrahámnak, hogy a körülmetélést adott esetben szombaton is hajtsa végre, (hiszen nem vonatkoztak rá a sábeszi előírások), sőt, ha ez a parancs ott (Ábrahámnál) lett volna kibocsátva, akkor rengeteg tintát kellett volna kiönteni, hogy megmagyarázzuk az előírást (Or háChájim).
Bölcseink különböző indokokat véltek felfedezni a körülmetélés nyolcadik napra történt kijelölésével kapcsolatban. Így többek között tanuljuk Midrás Mechiltában: „nagy (jelentőséggel bír) a szombat, hiszen nem végezzük el a briszt a gyermekeken, míg egy sábesz le nem zajlik, miként írva van:„és nyolcnaposan metéld körül magatoknak az összes hímneműt nemzedékeitekben” (1Mózes 17:12).
Úgy látszik, hogy a midrás bölcseinek nézete szerint az újszülött megszentelődik a sábát által, és utána számít alkalmasnak a szent szövetség jelének felvételére, és arra, hogy elfoglalja helyét az Ö-való közösségében.
A circumcisiot követő micvalakoma alkalmával szokás énekelni a következőket: „a Könyörületes áldja meg a gyermek apját és anyját és tegye érdemessé őket, hogy felneveljék, megneveljék, bölcsességgel ruházzák fel „. Ezzel kapcsolatban merült fel mestereinkben a kérdés: mivel a gyermek (meg)nevelése minden kétség kizáróan csecsemőkorban kezdődik, akkor miért mondjuk, hogy „felneveljék, megneveljék”, (hiszen a fordított sorrend logikusabbnak tűnne)?
Rabbi Jehosua Leib Diszkin válasza nagyjából így szól: életünk során tapasztalhatjuk, hogy az esetek többségében könnyebb egy kisgyermeket a jó úton tartani, megfelelően nevelni. Ezzel szemben a nagyobb leányok és fiak nevelése sokkal több problémát szokott okozni, nyugodtan mondhatjuk, emberpróbáló feladat ezért énekeljük a szeuda során ebben a sorrendben a szavakat, mert nincs nagyobb áldás a gyereknevelésben annál, ha a szülői intelmek kamaszodó, vagy nagyobb gyermekeiknél is meghallgatásra találnak.
A pincsovi rabbi Mordecháj, a lublini Látó (rabbi Jákov Jichák Hurvitz) tanítványa fiatal éveiben nehéz anyagi körülmények közt élt. Minden alkalommal, amikor felkereste mesterét, a felesége a lelkére kötötte, hogy számoljon be ínséges helyzetéről, és kérjen tanácsot, illetve áldást sorsuk jobbra fordulásáért. Igen ám, de mire rabbi Mordecháj megérkezett, már elfelejtkezett problémáiról, csak az foglalkoztatta, hogy Tórát tanuljon a korszak kiemelkedő emberének ajkáról, a pénz eszébe sem jutott. Egy idő után azonban már tarthatatlanná vált a helyzet, és az asszony – bölcs belátással – úgy döntött, hogy elkíséri férjét a Látóhoz. Ennek köszönhetően férje nem feledkezett el jövetele másik céljáról, és a cádik elé kerülve beszámolt anyagi gondjairól. A Látó szelíd megrovással a hangjában megkérdezte: miért hallgattál, miért nem fedted fel előttem nehézségeidet? Arra gondoltam – hangzott a válasz – nem illik ilyen problémákkal terhelnem mesteremet. Erre a rabbi tanítással válaszolt: „amint arra te is jól emlékszel, a csapásoknál különbséget teszünk az embert, illetve a házat érő csapások között. Az ember kapcsán azt olvassuk:” vigyék Áronhoz a paphoz, vagy egyik fiához a papok közül. És a pap nézze meg a sebet…”(13:2-3), amiből következik, hogy nem kellett elmesélni a papnak, hogy mi történt pontosan, mert a kohén magától meglátta a problémát és eldöntötte, hogyan kell rendbe hozni.
A házat ért csapásnál másként fogalmaz a Tóra: „akkor jöjjön akié a ház, és mondja el a kohénnak mondván: úgy látszik, hogy poklosság van a házon”(14:35). Nem véletlenül hangsúlyozza a szöveg, hogy „mondja el a kohénnak”, hanem azért, mert az ember házát érő nehézségekről be kell számolni a papnak, hogy megtalálhassa a gyógyulás módját. A kohénnak ügyelnie kellett a szemeire, mert a misnai előírás (Negáim 2:3) szerint a „az egyik szemére vak kohén ne nézzen a csapásokra”. Tágabb értelemben: az olyan ember, aki csak a rosszat látja („egyik szemére vak”) embertársaiban, az nem tud gyógyítani. Ahogyan a Talmud (Sábát 127b) fogalmaz: „aki érdemei alapján ítéli meg társát, azt érdemei alapján fogják megítélni”. „Ez legyen a poklosnak tana tisztulása napján, vitessék el a kohénhoz. És menjen ki a kohén a táboron kívülre és nézze meg a kohén és íme, meggyógyult a poklos sérelem a pokloson”(14:2-3).
Adódik a kérdés: ha a poklost el kell vinni a kohénhoz „tisztulása napján”, akkor miért kell a kohénnak kimenni a „táboron kívülre”, a poklos (átmeneti) lakhelyére? Izrael bölcseinek egybehangzó véleménye szerint párásánk kezdő mondataiból általános érvényű tanulságokat vonhatunk le, nem kizárólag a poklosság témakörében. Minden betegséggel kapcsolatban igaz: miként a beteg embernek meg kell tennie minden tőle telhetőt felépülése érdekében, ugyanúgy köteles az orvos is tudása legjavát nyújtani gyógyító munkája során.
Másik közelítés szerint a Tóra e helyen minden szellemi vezetőnek üzen: néha előfordul, hogy tömegesen keresik fel tanácsért, azonban vannak időszakok, amikor a segítségre szorulók nem közelednek hozzá, hanem messze, „a táboron kívül” tartózkodnak. Ilyen esetekben nem ülhet tétlenül, hanem neki kell megtalálni őket.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
