Lendva város 820 éve: Az alsólendvai zsidóság emlékei
Forrás: Népújság
A 19. században a vallásfelekezetek maguk tartották fenn alsófokú oktatási intézményeiket, így az alsólendvai izraelita iskola is a felekezet tagjainak gazdasági helyzetétől függött. Ezen kívánt javítani Ferenc József 1850-ben kiadott rendeletével, amellyel Magyarországon is az izraelita iskolaalap megteremtését kezdeményezte.
lendva_iskola.jpg
Az egykori izraelita iskola épülete 1995-ben
„… Alsólendván Lustig Emanuel – végzettség nélküli – tanítóval megoldottnak látták a helyzetet, melyhez 1845-ben épült iskolaházuk kifogástalan állapota is hozzájárult.” – olvashatjuk a levéltári dokumentumokban. Lendván tehát már 1845-ben létezett zsidó iskola. 1851 februárjában felmérték az összes Zala megyei izraelita iskolát, s akkor Alsólendván egy kétosztályos izraelita magániskola működött. A hitközségben 18 hat és tizenhárom év közötti gyermek élt, s mindannyian látogatták az oktatási létesítményt. A tanár még mindig a nagykanizsai Lustig Emanuel volt. Távozása után Wolf Benjamin lett a főtanító, a hitközség viszont egy segédtanítót is alkalmazott, aki csak a magyar nyelv oktatásával foglalkozott. 1851-ben Rosendorf Samut választották tanárnak, őt a zalalövői Wenetianer Sándor követte 1885-ben, aki 1894. december 19-én bekövetkezett haláláig volt az izraelita iskola tanítója. Sírja a hosszúfalui zsidótemetőben van. Az 1895/96-os tanévben Weisz Arnold került az iskola élére, aki oktatási feladata mellett, amit egészen 1910-ig végzett, nagy gondot fordított a vallási nevelésre is. Lelkiismeretes munkáját bizonyítja az 1897-ben megtartott nyilvános záróvizsga, melynek sikeréről az akkori alsólendvai hetilapban, a Délzalában a következőket írták: „Volt alkalmunk a vizsgálatot végighallgatni, s arról győződtünk meg, hogy ez az iskola becsületére válik nem csak az izraelita hitközségnek, hanem a városnak is. De meggyőződtünk arról is, hogy ilyen sikert csak oly tanító érhet el, aki testtel és lélekkel hivatásának szolgálatában áll. A meglepő eredményt Löwenstein Hermin kisasszony érte el.”
A felújított, kibővített izraelita iskola élére Weisz Arnold távozása után 1911-ben Löwenstein Hermin került. Művelt oktató lévén sikeresen vezette azt egészen 1921-ig, az iskola megszüntetéséig.
lendva_temet__.jpg
Az izraelita temető
A temető a Lendva melletti Hosszúfalu határában terül el, ide temetkeztek a lendvai és a környező falvak zsidó polgárai. Az alsólendvai zsidók temetőjében is igyekeztek betartani azt az előírást, hogy a sírjelek feliratukkal Jeruzsálem felé nézzenek. A múlt század második felétől ezt a zsidótemetőt kőkerítés övezte, de ma már csak elvétve találunk egy-egy mohával borított kőoszlopot a bozótban.
A zsidók 1850 óta temették halottaikat a hosszúfalui temetőbe, s 1880-ban már bővíteniük kellett azt. Több múlt századi, héber feliratú sírkő mellett a legrégibb, amelyen a név és az elhalálozás éve látható, Kreucz Lipótnéé, aki 1861. június 3-án halt meg. A századfordulótól a második világháborúig az egyszerű, műkőből készült síremlékeket a gyönyörű, értékes, feketemárványból készültek váltották fel, amelyek a zsidó családok vagyoni helyzetéről tanúskodnak.
lendva_venetianer_1.jpgWenetianer Sándor sírja a hosszúfalui zsidótemetőben.
Az igazi zsidó szertartással végzett utolsó temetések még a második világháború idején voltak, amikor Maschanzker Henriket és dr. Strasser Ármint (Herman) temették 1943-ban. 1945-ben, Balkányi Elek és Mayer Josip temetésekor Lendván s környékén nem volt se rabbi, se kántor, ezért nem tudták őket zsidó vallási szertartás szerint eltemetni. 1979-ben temették Eppinger Bélát, de ő a háború után áttért az evangélikus hitre, így a temetési szertartást evangélikus pap vezette. 1997. május 19-én Blau Klára tért nyugvóhelyére, s férje búcsúztatta héber nyelven mondott imával, majd a következő év elején, 95. életévében, 1998. január 15-én Blau Lajos is elhunyt.
Az alsólendvai Chevra Kadisa szentegylet, melynek „komolyságát” az 1908. április 9-i közgyűlésen tárgyalt és elfogadott alapszabályzat is tanúsítja, az izraelita hitközség felügyelete alatt működő önálló testület volt. Céljait és feladatait az alapszabályzatban fogalmazták meg: „a jótékonyság gyakorlása a betegek körül, temetkezéseknél intézkedés, a temető gondozása és kezelése, jótékonycélú alapítványok és hagyatékok kezelése, a »Haskarak« – halottak emlékezete – rendezése”. Az egyletnek saját jövedelme is volt, amely a felvételi, a tagsági és a temetkezési díjakból, templomi adományokból, alapítványok kamataiból és a koszorúadományok megváltásából állt.
A rossz állapotban levő temetőház falán két emléktáblát találunk. Az egyiken a következőt olvashatjuk: „E temetőház épült Schwarz Jakab érdemdús chevraelnökségének 30-ik évében az 5666-ik zsinagógai, azaz az 1906-ik polgári évben az egylet ügyes vezető elöljárósága és a kijelölt építő bizottság búzgó felügyelete alatt…”
lendvaholokauszteml__km__.jpg
A holocaust lendvai áldozatainak emlékére állított emlékmű
A II. világháborút túlélő lendvai zsidók közül csak néhányan tértek vissza, és ők állították az egyszerű, fehérmárványból készült síremléket a hosszúfalui zsidótemetőben azok emlékére, akik nem tértek vissza, akiknek hamvait örökké az idegen, Auschwitz környéki föld őrzi. Az emlékmű egyedüli díszítőeleme egy kettétört és elszáradt fatörzs, amely városunk zsidóságának sorsát jelképezi.
