A Mazsihisz vezetői Gilad Shalitról
Mazsihisz
A MAZSIHISZ vezetői az egész magyarországi zsidóság nevében az Izraeli Nagykövethez címzett levélben fejezték ki örömüket abból az alkalomból, hogy kiszabadult fogságából Gilad Salit a terroristák által túszul ejtett izraeli katona.
A levélben reményüket fejezték ki, hogy ez a lépés is segíti a béke megteremtését Izrael, és a palesztinok között.
| Őexelenciájának Ilan Mor úrnak Izrael Állam Nagykövetének Budapest Tisztelt Nagykövet úr! Engedje meg, hogy az egész magyarországi zsidóság nevében tiszta szívből fejezzük ki abbéli örömünket, hogy a tegnapi napon végre kiszabadult több ezer napos fogságából Gilad Shalit, akit az alávaló, sunyi terroristák elraboltak, és megsértve minden írott és íratlan szabályt, nem voltak hajlandók szabadon engedni. Izrael Állama ismételten bebizonyította, hogy számára nincs fontosabb, mint a zsidó emberek élete és biztonsága, és mindent hajlandó megtenni azért, hogy állampolgárait kimentse a fogságból, a gyilkosok kezei közül. Tudjuk, hogy katonánk kiszabadulásához hozzájárult az a példátlan méretű nemzetközi felháborodás is, amely nem maradt visszhang nélkül sehol a világon. A szolidaritás kifejezése ritka egységbe forrasztotta azokat, akik nem tudják elfogadni az évszázados nemzetközi hadijog alapvető szabályainak megsértését. Ezért is tiltakoztunk mi magunk is a magyar zsidóság nevében, és kértük a Magyar Vöröskereszt segítségét is a mielőbbi kiszabadulás érdekében. Reméljük – bár nem hisszük –, hogy az a nagylelkű gesztus, amelyet a kormány gyakorolt akkor, amikor elrendelte több mint ezer gyilkos és terrorista szabadon bocsátását, kellő visszhangra talált, és az Izrael megsemmisítést céljuknak tekintő palesztin csoportok megértik a béke üzenetét, megértik azt, hogy a két nép csak úgy élhet együtt a Közel-Keleten, ha nem csak Izrael, hanem a palesztinok is tiszteletben tartják a másik fél létezéshez való jogát, és kölcsönösen elismerik egymást. Kívánjuk, hogy adjon az Örökkévaló Gilad Shalitnak hosszú, nyugodt életet, azt, hogy ez a fiatalember e szörnyű időszak után megkezdhesse szabad életét, és felnőtt emberként élhessen és boldoguljon családja körében az emberi kor legvégső határáig. Biztosak vagyunk abban, hogy a Jóteremtő megadja neki és minden zsidó embernek, hogy szabadon és békében élhessen, s bármikor ott lehessen örökké egységes fővárosunkban, Jeruzsálemben. Engedje meg, hogy megragadjuk az alkalmat, és őszinte nagyrabecsülésünkről biztosítsuk Önt, feleségét és nagykövetségünk minden munkatársát. Budapest, 5772. Tisri 25. Hittestvéri Üdvözlettel: Dr. Feldmájer Péter Zoltai Gusztáv |